Megosztják a társadalmat a mandulaanyák – egy TikTok-trend az éhezésről

Milyen szépen visszafogytál – mondtam a minap a lányomnak, és a dicséretet komolyan is gondoltam. A lányom négy hónapja szült, és a várandósság alatt felszedett kilóknak nyoma sincs a testén. Pedig lehetne. De ha lenne, akkor is az én lányom lenne, és gyönyörűnek látnám úgy is. Nem is értem visszagondolva, miért éreztem fontosnak a külsejére bármilyen jellegű megjegyzést tenni, hiszen ahogy őt látom, az az idők végezetéig ugyanolyan. Szép. Mentségemre szóljon, a kommentemre jó szándék vezetett, hiszen bátorítani és megerősíteni szeretném a lányomat a nap minden percében és minden területen. De miért a külcsínt dicsértem adott helyzetben és nem azt, ahogy fiatal édesanyaként helytáll új szerepében? Ezeket a kérdéseket boncolgatom magamban egy ideje, egészen pontosan azóta, hogy megismertem a „mandulaanyák” nevelési stílusával.  

Kik a mandulaanyák?

A mandulaanya kifejezés Yolanda Hadidtól – Gigi és Bella szupermodellek édesanyjától – származik, aki kifejezetten büszke nevelési módszerére. Az elnevezés még tíz éve, 2013-ban született, mikor Yolanda a The Real Housewives of Beverly Hills (Beverly Hills igazi háziasszonyai) reality showban mondta tizennyolc éves, magát az éhségtől gyengének érző lányának, hogy kapjon be pár szem mandulát és alaposan rágja össze azokat, az majd segít, hogy jobban legyen.

A mandulaanya kifejezés az ikonikus jelenet óta azon anyák (apák, gondviselők, nevelők stb.) megjelölésére szolgál, akik bátorítják gyerekük éhezését, akár étkezési zavarát is annak érdekében, hogy soványak maradjanak, vagy minél karcsúbbak legyenek az utódok.

Az elmúlt tíz évben nem sokat hallott a világ a mandulaanyákról, mígnem a TikTokon trenddé nem vált a #almondmom. Több mint 77,3 millió megtekintéssel bír már ez a hastag: használói megmutatják, mit eszik az édesanyjuk egy nap, mit találunk egy mandulaanya konyhaszekrényében, vagy éppen milyen az, mikor a gyerek ugyanazt eszi egy napig, mint a mandulaanyja. És persze szóba került az is, miért nem működhet ez a módszer, s hogyan okoz károkat annak, aki mégis megpróbálkozik vele.

Segít egyáltalán a mandula, ha egyszer nagyon éhesek vagyunk?

Természetesen segít. Szerintem mindenki, aki valaha kísérletezett diétákkal, aki bele-belekapott már fogyókúrába, akinek volt már gondja a súlyával, aki nem elégedett a külsejével, próbálta már elverni az éhét néhány szem mandulával. Alkalomszerűen. Néha-néha. Mert persze pár szem mandula nem oldja meg tartósan a problémát, és a koplalással elért karcsúság a szervezet tartalékainak kiürülését is magával hozza.

Hosszú távon tehát rendkívül ártalmas pár szem mandulára alapozni a jelenkorban érvényes „szépségideál” elérését. Annak fenntartása ezzel a módszerrel pedig

súlyos önbántalmazás, amelyet a mandulaanyák dicsérettel (vagy mással) jutalmaznak. 

Kicsit, „a szépségért meg kell szenvedni” – hazánkban is ismert és egyébként nagyon is sokszor alkalmazott közmondásra hajaz a mandula anya kommunikációja. Annak egyik válfaja is lehetne ez az anyai bátorítással legitimizált éhezés.

Mi állhat a mandulanyák magatartásának hátterében?

Mivel az ilyen anyák jellemzően a vékonyságkultusz lelkes hívei maguk is, azt szeretnék, ha a vékonysággal kapcsolatos előnyöket a lányaik is élveznék. Nagyon fontos értékként tekintenek a vékonyságra és ezt az értéket mindenáron át akarják adni a gyerekeiknek. Akár azon az áron is, hogy a lányok – ahogy valószínűleg ők maguk is gyakorolják – beérjék pár szem mandulával, amikor már kóvályognak az éhségtől és a testük egészséges és elegendő mennyiségű ételért kiált.

Ilyen helyzetben feltételezhető, hogy az anya ételekhez fűzött viszonya sem egészséges, és ezt a kóros kapcsolódást igyekszik lányára is ráerőltetni: nem azt tanítja meg, hogyan tudja felismerni érzéseit – például elkülöníteni az éhséget vagy az unalomból fakadó étel iránti sóvárgást –, sem azt, melyek az egészséges étkezés alapelvei, inkább saját, már-már étkezési zavarokat idéző hozzáállását szeretné viszont látni a lánya viselkedésében. A gyerek pedig egyértelműen szenved ebben a helyzetben testileg és lelkileg is, mígnem alámegy a szülői akaratnak, azt fogadja el normának, amit nevelője képvisel – akkor is, ha az közel sem normális...

Miért terjedhet mégis ez a trend?

A #almondmom videók hatalmas nézettségre tettek szert a TikTokon, de a nevelési módszert kritizáló, józanabb hangok sem maradtak el. Ahogy a Kidspot.com írja a mandulaanyák „gyors felfutása” egyszerre jó és rossz: egyrészt vírusként terjedhet ez a magatartás, másrészt az ehhez kapcsolódó videók nagy része már fel is hívja a figyelmet arra, hogy ez a nevelési forma rendkívül ártalmas. Sok felvételt találunk már, amelyek az étkezéssel való pozitív kapcsolat kialakulására fókuszálnak.

Érdemes beszélni a jelenségről, szülőként önvizsgálatot tartani, hogy mi vajon milyen mintákat adunk át a gyerekeiknek. Ha nem is biztatjuk arra őket, hogy verjék el az éhségüket pár szem mandulával, vajon hányszor halhatta itt vagy ott a családban, a közvetlen környezetben a gyerek, hogy egy palacsinta elég lesz már. Vagy azt, hogy jó edd meg, de aztán ne sírj nekem, amikor tükörbe nézel! Esetleg hányszor látott bennünket, az édesanyákat elégedetlenkedni a testünkkel, lekonyuló szájjal tükörbe nézni, a mérlegre fél szemmel pillantgatni. És nagyobb képet nézve, vajon

hány meggondolatlan megjegyzés, bátorító dicséret, elismerő pillantás érheti lányainkat akkor, amikor közelítenek a társadalmilag jelenleg elismert szépségeszmény felé?

Vajon felismerjük a társadalmi nyomást önmagunkon, amikor elégedetten csettintünk, mert a gyerek lefogyott? Amikor nosztalgiától eltelve mosolygunk rá, mert végre felveheti azt a bizonyos ruhát, amit mi hordtunk annak idején, az ő korában?

Remélem igen, és remélem van bennünk elég bátorság és erő arra biztatni, hogy éljen egészségesen, egyen annyit és úgy, ami az egészséghez vezető utat biztosítja számára. Egyetlen mandulával se kevesebbet.