Létezik mázlis ember? – Négy történet a szerencséről

Megosztó

Létezik mázlis ember? – Négy történet a szerencséről

Akik erre a világra születtünk, mindannyian szerencsések voltunk és vagyunk. Vagyis mindenkinek van köze a szerencséhez. Ezt ne felejtsük: akkor sem, ha van, aki kézzelfogható módon szerencsésebb másoknál.

A nem túl szerencsés emberek közé tartozom. Általában nem nyerek semmit. Tombolán életemben egyszer nyertem, már jóval negyven felett jártam akkor, egy szilveszteri bulin talált rám a szerencse. Nyertem egy vázát, ami semennyire se tetszett, ezért azonmód el is cseréltem valakivel egy aranyos, fából készült madáretetőre. Azért az a tombola számomra szép emlék maradt, és tulajdonképpen dupla szerencse ért, mert volt valaki a helyszínen, aki a vázára vágyott, míg én szívesen szabadultam attól.

A másik (egyetlen) és emlékezetes dolgom a kézzel fogható szerencsével még fiatal anyuka koromban esett meg velem. Akkoriban a kevésnél is kevesebb pénzt kellett beosztanom, de nagyon szerettem volna az akkor kétéves  fiamnak egy meleg kabátot. Nézelődtünk, és találtam egy szépet, de persze nem volt rá pénzem. Elment az idő a császkálással, a buszt is lekéstük a gyerekkel, és mivel nagyon hideg tél volt, behúzódtunk egy meleg áruház előterébe. Bóklásztunk. Aztán megláttam egy sorsjegyárust, és gondoltam, lesz, ami lesz, veszek egy kaparós sorsjegyet. Egyre volt pénzem, másodikra már nem tellett volna. De az elsővel nyertem. Ötszáz forintot, ami akkoriban szép összeg volt, ráadásul pontosan ötszáz forintba került a kabát, amit annyira szerettem volna megvenni. Néha elgondolkodom, hogy olykor nem annyira szerencsés esemény(ek) kell(enek) ahhoz, hogy aztán mégis utolérhessen minket a szerencse. Ha a szerencsétlen véletlen folytán nem késsük le a buszt, akkor nem fázunk annyira, nem megyünk be az áruházba, én meg nem veszem meg a szerencsét, a pénzt hozó sorsjegyet...

Volt még egy eset, ami nagyon megmaradt, pedig szó sincs benne pénzről vagy nyereményről. Mégis szerencsésnek tartom magam, hogy megéltem. Pár évvel ezelőtt tankoltam, és fizetés közben kiborult a pénztárcám. Az aprót szedegettem a földről percekig. Aztán amikor indultam, a benzinkút teraszáról léptem volna le az autók közé, visszafordultam, mert szóltak hozzám. Én nem láttam, hogy egy autó nagy sebességgel tart felém, de az a fiatal férfi, aki akkor lépett volna be a boltba, igen – és szó szerint visszalökött, hogy ne gázoljon el az autó. Véletlen? Szerencse? Nem tudom, de

attól kezdve biztos vagyok benne, hogy bizonyos dolgok nem véletlenül esnek meg pont úgy és pont akkor, ahogy és amikor.

Ha ma már a kézzelfogható szerencsével indult ez a cikk, akkor elmesélem azt is, hogy egy férfi jó pár évvel ezelőtt nyert vagy kétmilliárd forintot. Szerencsésen jelölt számokat, lett telitalálat, és annak rendje és módja szerint meg is kapta a (számára) irdatlan összeget. Akkoriban házasságban, egyszerű életet élt. Volt (és van) két nagy gyermeke. A nyeremény előtt se szűkölködtek, de nem is vetette fel őket a pénz. A szerencsés lottószelvény azonban nem várt fordulatokat hozott. A két gyerek például szembefordult az apjával, mert szerintük nem adott eleget a nyereményből. Új és új kívánságaik lettek, amiket a szerencsés nem elégített ki elég gyorsan. A felesége meg úgy vélte, minden közös, a nyeremény is (szerintem jól vélte), de a nyertes ezt nem gondolta így teljesen, nem akart minden gazdasági döntést megosztani a feleséggel. Nem vonta be a pénz körüli befektetésekbe, ezen aztán vagy ezen is annyira egymásnak feszültek, hogy válás lett a vége. Közben a nyertest összes addigi barátja először megpróbálta kihasználni, aztán, mikor nem teljesült minden kívánságuk – elfordultak az illetőtől. Két év alatt elveszítette a családját, a barátait és olyan emberek kerültek csak mellé, akik a hasznot lesték folyton folyvást, akik körbehízelegték, manipulálták és átverték.

Pár év alatt a nagy pénzből nem maradt túl sok, ha nem is vált földönfutóvá, de nem lett tartósan milliárdos ez a nyertes. Bár továbbra is azt mesélte magáról, hogy szerencsés, mert bár a pénz nagy része elfolyt, de lett új családja, felesége, született két gyermeke is. Visszakapta azt a boldogságot, amit a nagy pénz érkezése elvitt tőle. Őt megégette a szerencse, és többé nem kér belőle, vagy ha mégis, akkor sokkal okosabban bánna azzal.  

Mindezek után már nem is annyira bánom, hogy nem vagyok túl szerencsés...

Ajánljuk még:

Átlagosan másfél évet veszthetünk az életünkből, ha magányosak vagyunk – Mi az öregedési óra, és mire jó?

Az öregedési órák jelenleg a gerontológusok és a szociológusok által kifejlesztett statisztikai modellek (ha úgy tetszik: számítógépes programok), amelyek lehetővé teszik a valódi, biológiai életkorunk mérését. Így kaphatunk egy számot, ami IGAZI életkorunkról árulkodik – szemben a kronológiai életkorral, amit a naptárból és a személyi igazolványunkból kiolvashatunk.

 

Már követem az oldalt

X