Könnyebb takarékoskodni, ha látjuk, mennyit fogyasztunk – zöld kaland az erdei házikóban

Megosztó

Könnyebb takarékoskodni, ha látjuk, mennyit fogyasztunk – zöld kaland az erdei házikóban

Mind tudjuk, hogy érdemes spórolni, ezt kívánja a pénztárcánk, és egyre többen tudatosítjuk, hogy a környezetvédelem szempontjából is fontos lenne. Mondhatnánk, hogy a csapból is ez folyik, csak éppen ez a bökkenő: úgy folyik a csapból a víz, úgy árad a vezetékből a villanykörtéig az áram, úgy érkezik a gáz szintén a falon át, hogy igencsak nehéz elképzelni, hogy véges dolgokról van szó. Ezért éri meg olykor kipróbálni egy komfort nélküli házikót. Ahol mindent meg lehet oldani, csak kicsit nehezebb. Nekünk érdekes tapasztalat volt!

Belvárosban lakunk, és bár a lakás méretéből adódóan nem nagy a havi energiafogyasztásunk, azért a köbmétereket és kilowattokat elnézve még így is jóval több, mint amennyiből könnyedén el lehetne éldegélni. A növekvő energiaárak okán is kiemelt téma mostanában a fogyasztás, ugyanakkor arról sem érdemes megfeledkezni, hogy nemcsak magunkat „zsákmányoljuk” ki, ha nem figyelünk eléggé, hanem a földet is. Azt hiszem, sokan vagyunk úgy vele mégis, hogy tudjuk mindezt, megvan az igény bennünk a változtatásra, mégsem megy, hogy akár az olyan apróságokra figyeljünk, minthogy a tojás főzővizével virágot locsoljunk, vagy éppen a fürdővizet használjuk a vécé öblítésére is. Talán az lehet ennek az egyik oka, hogy hiába tudjuk, az általunk használt energiák végesek, mégsem hisszük ezt el igazán, hiszen a városi életünkben minden automatizáltan érkezik, emberi léptékkel nézve korlátlan mennyiségben.

Elmentünk egy erdő közepén lévő kulcsosházba, hogy megtudjuk, milyen az, ha nem folyik a csőből a víz.

A házikó, ahova megérkeztünk a barátainkkal, szépen fel van szerelve, csak épp ez nem pont azt jelenti, amit a legtöbb szálláshelynél. Itt van két valóban szép cserépkályha, vannak kosarak, amelyekben fát lehet hordani a begyújtáshoz, és kannák is akadnak szép számmal, víz ugyanis a közeli forrásból hozható csak. Ebből, következik, hogy vécé helyett egy budit találhatunk, jó 100 méterre a házikótól. Igaz, palackos gáz van a kis tűzhely mellett, úgyhogy a fatüzelés csak a meleget szolgálta – és már ezért hálásak lehettünk. Ami a legérdekesebb, hogy áram sincs bevezetve, van viszont egy feltöltött akkumulátor, melyben néhány órára elegendő áram van. Innen lehet a telefont tölteni, és egy állólámpa is csatlakozik hozzá (ismét egy privilégium).

Amit megérzel, azt rögtön értékelni kezded!

A fenti mondatban foglalható össze röviden párnapos tartózkodásunk summája. Kicsit részletesebben, ott van mindjárt a víz: megérkezésünk után első programpontként el kellett caplatni a forráshoz, ott megtölteni az ivóvizes és egyéb – kézmosó és mosogatóvizes, mosdáshoz való – palackokat, majd miután szép lassan belecsordogált a víz, visszasétálni a súlyos palackokkal a házikóhoz. Ezek után persze nem folyattam úgy a mosogatóvizet, mint itthon, amikor lusta vagyok elzárni, és csak hagyom, hadd folyjon, amíg én a szivaccsal dörzsölöm a tányérokat. Persze nem is tudtam megtenni, mert egyedül végezvén a feladatot, kénytelen voltam az „első öblítővíz - második öblítővíz” gyakorlatot folytatni, ami jóval kevesebb folyadékot igényel.

 

Négy fő egyszeri étkezése utáni mosogatáskor még így vagy 15 liter víz fogyott. Biztosan lehetne ezen a mennyiségen is csökkenteni, ami azonban engem sokként ért, az maga a láthatóság volt: a szép nagy palack – ami teli volt friss vízzel a mosogatás előtt, és aminek a felhozatala jóval nagyobb erőfeszítést igényelt, mint mondjuk a csap kinyitása – üres lett a procedúra végeztével.

A számlán olvasható számok, legalábbis nekem megfoghatatlanok, azonban az üres ballon nagyon is kézzelfogható volt.

Az aksiból nyert áram, bár teljesen modern megoldás, mégis tökéletesen szembesített a saját hétköznapi pazarlásunkkal. Itt ugyanis az orrunk előtt volt a kb. 20*20*20 centis doboz, tudtuk, hogy az áramunk éppen annyi, amennyit a készülék el tud tárolni. Mivel téli kalandról van szó, természetesen már kora este kellett a fény, használtuk is a kis áramdobozt, de jóval ésszerűbben, mint a hétköznapokon a vezetékes áramot. Ha épp senki nem tartózkodott a szobában, lekapcsoltuk a villanyt, még ha tudtuk is, öt perc múlva visszatérünk. Ebben a rövid időben kincs lett a világosság. S ugyanígy voltunk a meleggel is. Bár fát nem kellett hasogatni, mégis, ha egy cserépkályhába gyújt be az ember, jobban magáénak érzi a meleget, és a fadarabokat is, amikből véletlenül sem akar többet használni, mint amennyi szükséges: iparkodtunk, hogy ne szökjön ki a meleg a nyitva hagyott ajtón.

Nem valami nagy bölcsességet akarok mindezzel mondani, hiszen tudom jól, élnek sokan, akiknek a fatüzelés és a kútról hozott víz a mindennapi valóság (volt), nem pedig egy hétvégi kaland. Viszont az is igaz, hogy az én generációmnak, azon belül is a városban élőknek – klímaszorongás ide vagy oda – nehéz igazán belátni, hogy tényleg veszély fenyeget, mert azt még mindig nem igazán érezzük a saját bőrünkön. Viszont ha nem úgy akarunk megismerkedni a takarékoskodással, mint ahogy Solymár lakóinak muszáj volt a vízhiányos napokon, érdemes időről időre elmenni néhány napra egy ilyen házikóba.

Amint hazaértünk, már kalibráltuk is át a termosztátot, és a mosdást is jóval kevesebb vízből oldom meg azóta. Csakhogy ismerem magam. Ahogy kopik az emlék, úgy lesz egyre több ismét a víz, úgy lesz egyre melegebb és világosabb itthon. Szóval a terv kész: negyedévente egy „nomád” hétvége talán helyreteszi még az én kényelmes, városi agyamat is!

Fotók: Szücs Boróka

Ajánljuk még:

Régi szakmák dicsérete – vajon megmutattuk a gyerekeknek, mi az érték?

A szakács, a katona, a pék, a méhész és a sárkányfűárus… A felsorolás akár egy Tarantino film címe is lehetne, ez esetben azonban egy annál jóval békésebb általános iskolai programon spontán összeállt csoportkép résztvevőit jelöli. Történt ugyanis, hogy egy dunántúli falu igazgatóasszonya gondolt egy nagyot, és minden divattal és trenddel szembe menve olyan pályaorientációs napot hirdetett, melyen napjaink divatszakmái helyett a vidéki élet foglalkozásait űző vállalkozók felé fordult. Így történt, hogy topmenedzserek, médiaszakértők és IT munkatársak helyett a már-már kiveszőfélben lévő régi szakmák képviselői mutatták be tudásukat a gyermekseregnek. 

 

Már követem az oldalt

X