Második alkalommal rendezték meg a Tavaszi KERTész napot a csíksomlyói Mária- és Herbáriumkertben. A Föld Napjához igazítva, április 22-én tartott rendezvényen erdélyi és anyaországi érdeklődők gyűltek össze, hogy a helyi és a távolabbi vidékekről érkező előadókat meghallgassák. Az idei rendezvény fő témája a talaj volt, de bőven volt szó korunk társadalmának manapság oly szükséges leföldeléséről – vagy éppen annak hiányáról is.
Egy bükkszentkereszti kitérő miatt az utam Pannonhalmáról Csíksomlyóra tizennégy órát tartott, volt idő gondolkodni. Például arról, hogy mi ez ahhoz képest, mikor bringával tettem meg ugyanezt a távot – de ez egy másik történet. Gondolkodtam például azon, hogy egy Föld napja alkalmából szervezett rendezvényre mennyire helyénvaló közel ezer kilométert autózni pusztán azért, hogy véleményemet és jószándékú, gyakorlatból eredő tapasztalataimat megosszam a megjelentekkel. Van-e különbség e tekintetben saját autóutam és egy szupergazdag dollármilliárdos magánrepülős hétvégi utazgatása között? A cél és a szándék vajon felül tudja-e írni, igazolhatja-e az út jelentette környezeti terhelést? Vagy mindez csak szőrszálhasogatás, és csak a vezetés tizenharmadik órájában érzett agyzsibbadás hozza a gondolatot? Fene tudja, egy viszont biztos: jó volt megérkezni és a csak miattunk virrasztó főszervezővel inni egy kupica pálinkát.
A dévai Szent Ferenc Alapítványhoz tartozó csíksomlyói Szent István Gyermekotthon udvarán másnap már korán reggel megkezdődtek az előkészületek: az árusok asztalaikat állítgatják, a hatalmas üstök alatt tűz lobban, az előadásoknak otthont adó hatalmas csűrben seprű surrog, a padok és a kivetítő is hamar a helyére kerül. Sűrű nap lesz, dolog akad bőven.
A programunkat érdekes kettősség jellemzi: egyrészt helyet kapott benne a múlt tudásanyagának ismertetése, régi korok talajkímélő technikáinak bemutatása, másrészt az udvaron a növényállomány állapotát szkennelni és értékelni képes drónnal végeznek próbarepülést. Ismét megállapítom:
múlt és jövő kéz a kézben jár, a kapocs köztük mi magunk vagyunk.
Az előadások előtt Böjte Csaba mond köszöntőt. „Olyan szépen mondja Jézus: én vagyok a szőlőtőke, s ti vagytok a szőlővesszők, Atyám a szőlőműves. S ebben az a szép, hogy a tőke nem terem fürtöt. A gyümölcstermés örömét, dicsőségét a szőlőtőke átengedi a szőlővesszőnek – nekünk. De amelyik nem terem, azt Atyám megtisztítja, levágja” – mondja. Csak bízni tudok benne, hogy a családunkban és gazdaságunkban jószándékkal végzett munka ott a végső mérlegen majd megüti a mércét…
A nyitóelőadást követően posztólajbis, szélesebb mint magas, huncut szemű bácsi kérdez a bodzatermesztés csíki lehetőségeiről. Mondjam meg, van-e értelme vagy sem, alkalmas-e a hely vagy sem. Tudom, hogy a válaszom, akármilyen is lesz, számára irányt mutat. Ha azt mondom, persze, a legjobb gondolat, akkor már holnap fogja a szerszámot, s telepíti a bokrokat, hiszen a „doktorúr” is megmondta.
Nekem, a „doktorúrnak” pedig mindeközben fogalmam sincs a bodza és a Csíki medence viszonyáról. Ahhoz itt kéne élni, ismerni kéne a talaj ízét, tudni a szelek járását, a fagyok idejét, a munkások erejét, s úgy nagyjából mindent. A posztólajbis huncut szemű székely pedig csak mondja a kérdést… Tudnék úgy válaszolni, hogy nagyon komolynak tűnjön, messziről jött ember úgyis azt mond, amit akar, percekig tekerhetném a szavak fonalát. Azonban hirtelen valaki a fejemben duruzsolni kezd a Jelenések könyvéből: „Ismerem tetteidet, hogy se hideg, se meleg nem vagy. Bárcsak hideg volnál, vagy meleg! De mivel langyos vagy, kivetlek a számból!”
„Fogalmam sincs!” – esett ki a számon aztán minden köntörfalazás nélkül, majd megkönnyebbülten annyit hozzátettem: de azt azért tudom, hogy bármit is teszünk, ha azt a legmagasabb minőségben műveljük, akkor a világ túloldaláról is jönni fognak érte. Nagyszülői elismerésként hatott, mikor
az öreg székely már a csűrön kívül hátbavágott, és megköszönte az őszinte beszédet.
Aztán hogy mindeközben szó esett erózióról, talajvédelemről, gilisztákról és drónos szenzorokról, találkoztunk, beszélgettünk, együtt voltunk, erőt kaptunk, már csak hab volt a tortán.
Ajánljuk még:
A Bodeni-tó a róla szóló útikönyv szerzőjének szemével – Bagó Tündével beszélgettünk
„Székelyföldön még nagyon erős az otthonfőzés kultúrája, és ezt fenn is kell tartani” – Szőcs Előd székelyföldi séffel beszélgettünk
„9000 féle ásvány- és gyógyvizet tartalmaz a gyűjteményem” – Nádasi Tamással beszélgettünk
