„Az iskolában bekövetkezik az a társadalmilag is támogatott bűncselekmény, hogy a gyerekek 6-8 órát ülnek”

Megosztó

„Az iskolában bekövetkezik az a társadalmilag is támogatott bűncselekmény, hogy a gyerekek 6-8 órát ülnek”

Szemlér Ákos testnevelő tanár, mozgásfejlesztő, szabadidejében pedig vagy zenél, vagy az újoncoknak asszisztál az első, téli hidegvizes merülésüknél. Arról beszélgettünk vele, hogy szakemberként milyennek látja a mai iskolás korú gyerekek mentális és fizikai állapotát, és hogy mire lenne szükségük valójában.

Két kisgyereked van, mire figyelsz oda a napjaik szervezése során mint testnevelő és mozgásterapeuta? Mi az, amire feltétlenül sort próbálsz keríteni, és mi az, amit kerülsz velük? 

Ez az egész egyáltalán nem ilyen bonyolult. Kisgyerekekkel nem kell speciális foglalkozást szervezni vagy edzést tartani nekik. Minden kicsi többnyire ösztönből „intézi” a saját idegrendszeri és mozgásfejlődését, van erre egy genetikusan programozott mozgásmintakészletünk. Ha hagyjuk ebben kiteljesedni gyermekünket, ha ennek megfelelő, minimális kockázattal járó kereteket adunk neki, akkor nyert ügyünk van. Persze az apróságok számítanak: a ne mássz fel helyett segítek, a ne ugrálj helyett itt ugrálj, a ne feküdj a földön, mert koszos lesz a ruhád helyett tessék, ez a játszóteres ruhád mondatoknak például szerencsés helyet adni. Egyelőre mindkét gyerekem óvodás, így jó helyzetben vagyunk. Később az iskolában már bekövetkezik a 6-7 éves gyerekek ellen elkövetett, társadalmilag is elvárt és támogatott „bűncselekmény”: széken ülnek 6-8 órát. Teszik ezt minden egyes hétköznap, elvágva a természetes mozgási ösztöneiktől, miközben mentálisan nyomás és megfelelési kényszer alá helyezzük őket. 

Te általános iskolás pedagógusként ezt a korosztályt látod nap mint nap. Milyen állapotban vannak a mostani gyerekek?

Óriási feszültségben élnek, de a szerencsésebb gyerekeknél ez nem jelenik meg testi tünetekben. Viszont az, hogy a kicsik többsége már allergiás valamire, részben ennek is köszönhető. Hisz az allergiát az immunrendszer nem megfelelő működése, reakciója okozza. Az immunrendszer zavarát pedig többek között a folyamatosan fennálló stressz is okozhatja. Ennek tesszük ki a gyerekeinket azáltal, hogy nem az életkoruknak, ösztöneiknek, mozgási és idegrendszeri igényeiknek megfelelő környezetbe és tevékenységbe kényszerítjük őket. Ha beengedek a tornaterembe egy osztálynyi gyereket, és nem irányítom őket, tudod mi fog történni?

Mi?

Az idegrendszer és a test azonnal elkezd kompenzálni. Rohanni fognak, mindenre felmásznak, amire csak tudnak, esnek-kelnek, hemperegnek, és ami mindben közös lesz: ordítanak. Így engedik ki a rengeteg felgyülemlett, feldolgozatlan feszültséget és ingert – nos, ilyen állapotban vannak. Sajnos erről felsős korukra leszoknak, megtanulják a „rendet”, hogy miképp nyomják el ezeket a kompenzációs tevékenységeket. 

A „rend” miatt az esetleges testi tüneteken túl számos olyan pszichés vagy idegrendszeri probléma is felmerülhet, amelynek éppen az iskolában isszák meg a levét. 

Igen, az iskolában és otthon is. De

nem az a gond, hogy „rend” van. A gond az, hogy nincs szabad terük és idejük a feszültség kiengedésére.

Hisz az iskolán kívüli életükben is vagy irányított tevékenységben vesznek részt – sportfoglalkozáson, szakkörökön, magánórán –, ahol keretek és megfelelési kényszer van, vagy egyszerűen csak jól kell viselkedniük. A kör bezárult. 

Az elégtelen mozgásfejlődés milyen problémákhoz vezethet az iskolában? 

Az írási, olvasási, számolási készségek nem lesznek elég fejlettek, a tartós összpontosítási készség hiányozhat stb. Hozzáteszem, hogy ezek nem kizárólag mozgásfejlődési hiányosságokból adódhatnak, lehet pszichés oka is egy-egy ilyen tünetnek. 

Ha csak a fájdalmat próbáljuk csillapítani, és nem a probléma gyökerét keressük, kezeljük, akkor hogyan tudnak a mozgásfejlesztők segíteni ezeken a gyerekeknek?

A mozgásfejlesztés célja speciális, nem megfelelően kialakult idegrendszeri pályákat épít ki terápiás jelleggel. Ez akkor történik, ha diagnosztizálható a hiányosság. 

Hogyan, milyen módszerrel dolgoztok?

Létezik egy mozgásos felmérés, aminek segítségével meg lehet állapítani, hogy milyen idegrendszeri területek mutatnak elmaradást. Ennek eredményétől függően állítunk össze gyakorlatokat, gyakorlatsorokat, amelyek rendszeres végzésével fejleszthetők az adott részterületek, illetve az idegrendszer általános állapota is javul. Egy SNI (sajátos nevelési igény) státuszú tanuló heti egy vagy kettő mozgásfejlesztő órát kap a szakvéleménye alapján, ha közoktatási intézményben van. Ez körülbelül

olyan hatékonyságú tud lenni, mintha valakinek meg kellene tanulni hegedülni vagy kötéltáncolni heti 2x30 perces időráfordítással. 

Egy korábbi interjúban arról beszéltél, hogy az egészségmegőrzést komplexen kellene szemlélni, tehát csak a rendszeres mozgás vagy csak az egészséges étkezés még nem minden. Szerinted hogyan kellene a komplexitás kérdéséhez állnunk?

Ahogyan az autónkhoz vagy a lakásunkhoz állunk. Érdekes módon ezt külön magyarázás nélkül is meg tudjuk valósítani, mindenki érti, hogy a lakása egy komplex rendszer. Lehet, hogy frissen van festve, de azért senki nem hagyja például eldugulva a vécét. Vagy lehet, hogy új felniket veszel az autóra, de azért nem baj, ha az irányjelző is működik. 

Az emberi test – bizonyos szempontból – szintén egy borzasztó komplex rendszer, ahol minden mindennel összefügg. Ha valamelyik szegmens romlani kezd, az hatással van a nagy egészre is. Ugyanakkor a jó hír az, hogy mindez fordítva is működik: ha veszünk egy részt, és elkezdjük javítani, akkor közvetve a többi terület is javulni fog.  

Amivel szinte azonnali, sejtszintű változást tudunk elérni, az a légzés. Ez ingyen van, mindenki számára adott, és közvetlen hatással van a legtöbb testi funkcióra a sejten belüli mitokondrium hatékonyságától, az anyagcserén keresztül, a koncentrációs készségekig, nem is beszélve az alvásminőségről vagy akár a sportteljesítményről. És ez mindössze a légzésminta.

szemlér ákos

 Fotó: Szemlér Ákos

Mi kell szerinted az egészséges élethez?

A főbb pillérek, amelyek azt a komplex valamit alkotják, amit mi egészségként definiálunk, a légzés, az alvás, a táplálkozás, a hidegadaptáció, a megfelelő testmozgás és a mentális egyensúly. Azt külön szeretném kiemelni, hogy az egészség nem a betegség hiánya, vagy tünetmentes állapot!

Hidegadaptáció. Többször is szerepeltél már a helyi lapban azzal, hogy a környékbeli befagyott tó jegét feltörve merültél a jeges vízben. Miért ajánlod másoknak is, hogy kezdjék el a hidegadaptációt?

jeges vízben fürdőzés nem szükséges a hidegadaptációhoz, az már egy extrém szint, és rendszeres felkészülést igényel. Ha csak a hidegadaptáció a cél, az otthoni hideg zuhany is bőven elegendő. Sőt, ilyenkor télen az is nagyon jól fejleszt, ha két-három percet eltöltünk kint kabát és pulóver nélkül, rövidujjúban – én ezt hívom hidegfürdőnek. 

A hidegtűrés fejlesztésének, a hideg vizes merülésnek rengeteg pozitív élettani hatása van,

olyannyira, hogy olimpiai szintű sportolóknál kihagyhatatlan az edzés után. Átlag emberek is rengeteget profitálhatnak belőle, hisz a hideg környezetben való időtöltés rugalmasan tartja és erősíti az érfalakat a hajszálérhálózatban is, élénkíti az anyagcserét, kiváltja az olyan hormonok termelődését, mint a dopamin vagy az adrenalin. Javul tőle a stressztűrő képesség, gyorsul a test regenerációja, és még sorolhatnám az előnyöket.

Visszakanyarodva a gyerekekhez, hogyan lehet ezt a fajta komplex gondolkodást átadni a gyerekeknek azonkívül, hogy az ember igyekszik jó példával elöl járni? Mit tehetünk még?

Ez az egy út van, valamilyen példát mutatunk. Gondolkodásmódot elméletben nem tudunk nekik átadni, csak gyakorlati úton. Hiába tanul és olvas bármiről, ha a közvetlen környezetében nem azt tapasztalja, akkor csupán információ marad a számára. Abból már így is túladagolásban szenved. 

Ha egy csoda folytán lehetőséged nyílna rá, hogyan változtatnád meg az oktatási rendszert?

A jelenleg működő társadalmi berendezkedés sem céljaiban, sem felépítésében nem alkalmas arra, hogy jól működő, pszichés szorongásoktól mentes, boldog embereket neveljen. Minden, amit tehetünk, az a károk minimalizálása. Ezt pedig nem az intézményesített oktatási rendszerek fogják megtenni. 

Az oktatási rendszer jelenleg kitűnően ellátja a feladatát abban az értelemben, hogy hozzászoktatja a gyerekeket az állandó stresszhez, a megfelelési kényszerhez, a jutalom-büntetés elvű szemléletmódhoz, valamint a legyártott dogmák mentén való gondolkodáshoz.

Hozzászoktatja őket ahhoz a világhoz, amelyben majd boldogulniuk kell.

Ha alapvető változtatásokat eszközölsz ebben az oktatási rendszerben, és szabad, boldog, kreatív gyerekeket nevelsz, nehezen fogják megtalálni a helyüket ebben a világban. Esetleg építenek egy másikat, és ezt a kockázatot – a fennálló modell szempontjából – nem lehet bevállalni. Szóval, nem az történik, hogy jön a csoda, megváltoztatja a rendszert és mindenkinek jó lesz. Hanem jön a csoda, mi megváltozunk, amitől megváltozik a rendszer, és mindenkinek jó lehet. 

Van a világnak már olyan szeglete, ahol a rendszer elkezdett változni, és követendő példa lehet? Maradjunk az oktatási rendszereknél, a gyerekekhez kapcsolódó jó gyakorlatnál. 

Maximum arról beszélhetünk, hogy a rendszeren belül léteznek élhetőbb és kevésbé élhető változatok. Ilyen értelemben igen, vannak, vagy inkább lennének követendő példák, amelyeket többnyire ismerünk is. Alapvetően ezek is ugyanazt a célt szolgálják, hogy kis fogaskerekeket gyártsanak a gépezetbe, de ezt kevésbé kártékony módon érik el. Illetve figyelmet fordítanak arra is, hogy a kis fogaskerekek szeressenek a gépezet részei lenni. 

Vannak kreatív megoldások arra, hogyan lehet például az iskolai mozgásfejlesztést kivinni az iskolából, és ingyenesen elérhetővé tenni a családoknak. Ausztriában úgynevezett motorik parkokat építenek, ami hasonló egy kalandparkhoz, csak éppen veszélyhelyzetek nélkül. A különleges játszóparkok eszközei remekül fejlesztik a motoros képességeket – na egy ilyet minden iskola mellé el tudnék képzelni. 

És addig, amíg nem lesz, mit tehet egy hazai testnevelő tanár, hogy a valós igényekhez legjobban igazodó foglalkozásban részesítse a gyerekeket?

Nem az intézmény fogja ezt megoldani. Köti a tanrend, az intézmények felé irányuló elvárások és az órakeret. Napi 45 perc az tűzoltásra sem elég. Az iskolán kívüli időben tudunk megoldás után kutatni.

Vagyis irány a játszótér, amikor csak lehet, elő a koszolni való ruhákkal, hagyjuk a gyerekeket őrjöngeni, a feszültséget levezetni, és legyünk ebben partnerek, akár játszótársak is?

Igen, de azzal a megjegyzéssel, hogy azért úgy hagyjuk őket feszültséget levezetni, hogy a saját és mások biztonságát ez ne veszélyeztesse. Otthon is lehet a lakásból „dzsungelt” varázsolni. Az idegrendszernek nagyjából mindegy, hogy hol végzi azokat a mozgásokat, amelyeket igényel a fejlődéséhez.

Szülőként próbáljunk olyan otthoni akadálypályákat létesíteni, amelyek nagyjából lefedik az alapvető mozgásmintákat:

tolás, húzás, egyensúlyozás, szökkenés, kúszás, mászás, forgás, hajítás és emelés. Persze nem tragédia, ha hiányzik egy-kettő. A saját gyerekeim imádják.

A lányom a minap panaszkodott, hogy nem akar felső tagozatos lenni, mert azt látja, hogy ők már nem játszanak a szünetben. Mit tehetünk azért a gyerekért, aki kinőtt ebből a fajta kúszás-mászásból?

Őket már nagyon nehéz kimozdítani. A családi túrázás, az evezés, kalandparkozás, télen pedig a korcsolyázás és a sok gyaloglás megtarthatja a mozgékonyságot és a mozgás iránti kedvet. 

Ajánljuk még:

 

Már követem az oldalt

X