„A gyógyulás fele a lelki tényezőkön múlik” – interjú Dr. Kegye Adrienne pszichoterapeutával

Egészség

Egy.Életem

„A gyógyulás fele a lelki tényezőkön múlik” – interjú Dr. Kegye Adrienne pszichoterapeutával

A test és lélek harmóniáját sokszor emlegetjük, még mindig van mit tanulnunk arról, hogyan teremtsük meg. A tökéletes összhangot nevezhetnénk a makulátlan egészség állapotának, ám, ha akár a testi, akár a lelki oldal hiányt szenved, tennünk kell azért, hogy az egyensúly helyreálljon. Közhelyeket cáfoló gondolatokat osztott meg velünk erről Dr. Kegye Adrienne, a Semmelweis Egyetem Magatartástudományi Intézetének pszichoterapeuta szakorvosa, egyben a pszichoonkológia munkacsoportjának munkatársa.

Mi is az egészség?

„Az Egészségügyi Világszervezet (WHO) meghatározása szerint az egészség a teljes testi, szellemi és szociális jóllét állapota, és nem csupán a betegség vagy fogyatékosság hiánya. Az egészség tehát komplex állapot, amelyben az egyén fizikális, pszichés és spirituális szempontból is jól érzi magát. Ilyenkor az ember egésznek érezheti magát, és ezáltal érzékelheti azt is, hogy megvan a helye a közösségben és a társadalomban” – tisztázza Dr. Kegye Adrienne az alapokat.

Mint a szakembertől megtudom, Dame Cicely Saunders, a hospice-mozgalom úttörője vizsgálta, miként fordulhat elő az, hogy miközben egyes embereknek hasonló betegségük van, a fájdalom megélése mindenkinél különbözik. Az ő nevéhez fűződik a totális fájdalom elmélete, melyben azt mondta, a fájdalom fizikai, pszichés, spirituális és szociális komponensekből áll, ezért amikor valaki fizikai fájdalomtól szenved, érdemes megnézni, hogy kizárólag fizikai okokra vezethető vissza vagy vannak más összetevői is.

Itt ér össze test és lélek kapcsolata az orvoslásban.

A pszichoszomatika test és lélek kölcsönhatását kutatja a betegség keletkezésében, lefolyásában és kezelésében. A tudományág a 19. században kezdett kibontakozni, a 20. században pedig tovább fejlődött, alapvetően két irányban: a pszichoanalízis fejlődésével a lélek működését kezdték egyre jobban megérteni, az orvostudomány fejlődése pedig a test működésére adott egyre kifinomultabb válaszokat, és mára ez a két terület összeért. Ma már a pszicho-neuro-immunológia keretében azt is képesek vizsgálni, hogy az immunműködések és az idegrendszeri működések hogyan függenek össze a lelki működésekkel, a genetika fejlődésével pedig még ennél is szélesebb kontextusban nyernek értelmet a vizsgálati eredmények.

Az utóbbi évtizedekben laikus fórumokon is egyre több szó esik test és lélek kapcsolatáról, valamint egyre többet hallunk a testi tünetekből diagnosztizált, ám lelki eredetű pszichoszomatikus betegségekről. Akik ezt így gondolják, kicsit át is esnek a ló túlsó oldalára. Hajlamosak minden testi betegség mögött lelki okokat is látni, ami pedig egyszerűen nem igaz –, ezért is nagyon fontos megválogatnunk, honnan tájékozódunk, kinek a véleményét hallgatjuk meg.

„Ha valakinek fizikális betegsége van, de lelkileg jól érzi magát, vannak belső erőforrásai, egészséges önismerettel rendelkezik, és rugalmasan tud alkalmazkodni helyzetekhez, akkor a testi betegség mellett is megőrizheti lelki jóllétét. Tehát

nem minden szomatikus tünet jár együtt pszichés tünetekkel, és nem is szabad minden testi betegség mögött kizárólag lelki okokat feltételezni.

Ha azt gondoljuk, hogy a fizikális betegségünk lelki okokra vezethető vissza, azt is gondolhatjuk, hogy amennyiben rendezzük a lelki problémákat, fizikailag is meggyógyulunk, de a testi betegséghez társuló pszichés tünetek esetén ez nem így van. Valójában a kettővel együtt kell foglalkoznunk. A fizikai tünetek kezelésével párhuzamosan ki kell derítenünk, mennyiben játszanak szerepet lelki tényezők a betegség lefolyásában, és ha igen, a gyógyuláshoz ezeket párhuzamosan érdemes rendeznünk. Itt sem feltétlenül mély lelki okokra kell mindig gondolnunk. A betegségek lefolyását például jelentősen befolyásolja, hogyan küzdünk meg a tünetekkel és a betegséggel járó változásokkal – a megküzdést pedig nagyrészt pszichológiai tényezők határozzák meg” – állítja Adrienne.

Fotó: Unsplash.com

Ki felelős a gyógyulásért?

Remek dolog az, hogy egyre többen tesznek aktívan gyógyulásukért, bár jelenleg jellemző, hogy az emberek egy része a szélsőségeket választja: egyesek azt gondolják, a gyógyítás kizárólag az orvosok dolga, mások öndiagnózissal igyekeznek gyógyítani magunkat. E két attitűd természetesen csak akkor káros, ha bármelyiket is végletesen alkalmazzuk, tehát minden megoldást az orvostól várunk, vagy kizárólag laikus öndiagnózisra és ismeretekre alapozzuk a komoly betegségekből való gyógyulást is. Amennyiben képesek vagyunk a helyén kezelni a szakértelem és az önállóság, öngondoskodás fontosságát, lényegesen megnöveljük gyógyulási esélyeinket.

„Egyre szélesebb kutatási háttere van már manapság a tudatos öngondoskodásnak – ez a korábban már említett megküzdés nagyon fontos része. Amikor az ember észreveszi, hogy tartósan kellemetlen, stresszes állapot van, megfigyeli magán ennek testi jeleit, ehhez kapcsolódó érzéseit, gondolatait, és megpróbál ezekkel tudatosan foglalkozni, elég széles lehetőségskáláról válogathat, merre induljon. Ma már rengeteg hiteles szakirodalom hozzáférhető, sok szakmai előadás elérhető az interneten, de olyan közösségeket, csoportokat is kereshetünk, amelyek a hatékony stresszkezelés (tudatos jelenlét, asszertív kommunikáció, relaxáció, mozgás, jóga stb.) fejlesztésére specializálódtak. Természetesen a súlyosabb állapotokban az a helyes öngondoskodás, ha a hatékony kezelés érdekében pszichológushoz, pszichiáterhez fordulunk, azonban

az enyhébb problémáknál nem szükségszerű azonnal a gyógyszeres kezelést választani.

Léteznek úgynevezett alacsony intenzitású pszichológiai intervenciók, amelyeket a kognitív pszichoterápia módszeréből fejlesztettek ki, és maga a páciens is meg tudja tanulni, majd otthon gyakorolhatja, a mindennapokban használhatja. Például megtanulhat stresszkezelő technikákat és további módszereket amelyekkel önmaga is csökkentheti a szorongását, félelmét, javíthatja alvását, hangulatát.”

Testi tünet okoz lelki bajt, vagy éppen fordítva?

Megküzdési stratégiánk egy részét a primer szocializáció során tanuljuk, tehát a családból hozzuk. Jó esetben elég munícióval vértez fel bennünket a közvetlen környezetünk, és ezek az erőforrások felnőtt életünkben is hatékonynak bizonyulnak a lelki egyensúly fenntartásában. De vajon milyen esetekben lesz egy pszichés problémának testi tünete?

„Több formája van annak, ahogy egy lelki probléma testi tünetek formájában jelenik meg. Az egyik az, amikor az embernek lelki konfliktusai vagy nehézségei vannak, és azokat nem tudja igazán kifejezni, megfogalmazni, vagy úgy érzi, inkább elrejteni, elfojtani szeretné azokat. Ilyenkor előbb-utóbb ezek a feszültségek testi tünetekben jelentkeznek. Még szófordulatainkban, szólásainkban is megjelenik az érzéseink és a testi reakcióink közötti összefüggés: az izgalomtól hevesebben ver a szíve, összeszorul a gyomra a félelemtől, szoktuk mondani. Sok esetben a szerteágazó, össze nem illő testi panaszok hátterében nem találnak testi betegséget a kivizsgálások során.

Ha ilyenkor pszichológushoz sem jut el az illető, nem derül fény a valódi problémára.

A  test és lélek egységére utal továbbá az is, amikor egy szervi betegséghez lelki problémák társulnak. Jellemzően ilyenek az onkológiai betegségek, amelyek óhatatlanul hangulati nyomottsággal, szorongással járnak. Bizonyos értelemben természetesek ezek a reakciók, ezért az emberek többsége azt gondolja, hogy a felfokozott lelki tünetek a súlyos betegség velejárói, és el kell viselni őket, de ez nem így van. Ilyen esetekben az erős érzelmi reakciók csillapíthatók, ami kihatással lehet a fizikai tünetek (pl. fájdalom) enyhülésére is. Ha ezeket kezeljük, sokkal jobb életminőséget tudunk biztosítani a betegnek, nem mellesleg lényeges mértékben tudunk segíteni abban, hogy a betegséggel való megküzdésben erősebb legyen” – hangsúlyozza a szakember.

Fotó: Unsplash.com

Miközben az orvostudomány egyre többet tud test és lélek együttműködéséről egészségben és betegségben egyaránt, a súlyos betegségekből való felgyógyulás esélyei is lényegesen javultak. „Az onkológiai betegségekkel való aktív megküzdés egyik lehetséges módja az, hogy az érintettek céltudatosan változtatnak addigi életmódjukon. Vizsgálatok is igazolják, hogy ez egyértelműen jótékony hatású gyógyulásuk szempontjából. Létezik azonban egy másik csoport is, akik úgy képesek a betegséggel megküzdeni, hogy a betegséget életük részének tekintik, és e szerint működnek tovább: eljárnak az onkológiai kezelésekre, megteszik, amit az orvos kér, de emellett vigyáznak arra is, hogy az életük többi része ugyanolyan erős és hangsúlyos legyen, mint a betegség előtt. Tehát nem húzódnak vissza a szociális kapcsolataiktól, nem csökken az egyéb örömtevékenységekkel töltött idejük, ezáltal képesek teljes életet élni a betegséggel együtt is” –magyarázza Dr. Kegye Adrienne.

Mi segít a gyógyulásban?

„A betegséggel való megküzdésben a lelki tényezőknek 40-50 százalékos nyomatékuk van. Ez nagyon magas arány, ezért is olyan fontos, hogy az ember a súlyos betegségben is megőrizze a lelki egyensúlyát, hiszen akkora kezelésekben is sikeresebben és könnyebben tud részt venni” – mondja a szakorvos. Tapasztalatai szerint nagyon sokat változott a betegellátás szemlélete az idők folyamán. „A betegségek kezelésében lerövidült a kórházi tartózkodások ideje, a betegek gyakran otthon lábadoznak. Így a hozzátartozók is jobban bevonódnak az ápolásba. A pszichoszomatikus orvoslásban a diagnózis felállítása és a kezelések során az egyént a saját fizikai, érzelmi, spirituális és szociális kontextusában vizsgáljuk, így az ellátás fókuszába a betegség helyett a beteg ember került. Illetve azokban az esetekben, amikor a súlyos betegségek során a családtagok is bevonódnak, érdemes családfókuszúvá alakítani a támogatásukat, hogy az ő testi-lelki problémáikra is figyelemmel legyünk” – pontosítja.

Mára jól látszik: testünk és lelkünk egészsége szociális és társadalmi kontextusban értelmezendő egyéni és közösségi felelősség, az orvosi segítség pedig csakis az összes szereplő együttműködésével lehet hatékony. A leghatékonyabb azonban továbbra is a megelőzés: a testi-lelki „egész”-ségünk fenntartásáért elsősorban magunknak tartozunk felelősséggel.

  A cikk megjelenését az Innovatív Gyógyszergyártók Egyesülete támogatta

Ajánljuk még:

 

Már követem az oldalt

X