Egészség

Őrültségnek tűnik, de jó: a hideg zuhanyt is meg lehet szeretni!

Emlékszel még, milyen érzés volt, amikor legutóbb kellett hideg vízben tusolnod? Fogadjunk, hogy fájt, prüszköltél, sziszegtél, jajgattál vagy éppen káromkodtál a víz alatt. És utána hogy érezted magad? Valószínűleg jól. És jó hír: a hideg vizet meg lehet szokni, sőt, kifejezetten ajánlott, ugyanis sok-sok jótékony hatása lehet!

Az északi országokban a jeges vízben való egészségjavító fürdőzésnek komoly hagyományai vannak, ráadásul egy-egy közös merülés közösségi eseménynek számít. Hazánkban is egyre nő azok száma, akik a téli időszakban rendszeresen látogatnak el valamilyen élővízhez, hogy megmerítkezzenek benne. Az sem baj, ha nincsen a közelben élővíz, már a hideg zuhany is megfelelő, hogy a szervezetnek növeljük a hidegtűrő képességét.

Néhány évvel ezelőtt én magam is nagy lendülettel vetettem bele magam a hideg zuhanyok világába. Voltak időszakok, amikor már egész jól bírtam, és minden hideg vizes zuhany után úgy éreztem, meg tudnám hódítani a világot is. Aztán jött egy kis nátha, amikor nem alkalmaztam a hideg tust, így némi kimaradás után újra neki kellett veselkednem a hidegadaptációnak. Mert ebben éppen az a legnehezebb: elkezdeni a procedúrát. Felmerül a kérdés: miért is tegyem ki magam ennek önként? Hisz kellemetlen! De... mégis jó! Amikor hideg víz éri a testünket, azt a szervezet egyfajta sokként éli meg, és azzal reagál, hogy megemeli a szívritmust, a légzésszámot és a vérnyomást. Az anyagcsere felgyorsul, hogy a szervezet képes legyen a külső hatások ellenére tartani a belső testhőmérsékletet. Azonnal úgy érezzük, hogy kitisztul az agyunk, megnő a koncentrációképességünk, rendkívül felélénkülünk – olybá tűnhet, bármire képesek vagyunk. 

Miért egészséges a hideg zuhany?

Javítja a vérkeringést. Ahogy hideg víz érinti a bőrünket, a vérerek összehúzódnak, és a szervezet a belső szervek megfelelő vérellátására kezd koncentrálni a külső felületek helyett, felélénkül a vérkeringés. A rendszeresen hideg vizet használók keringési rendszere megszokja a szélsőséges körülményeket, és sokkal edzettebben reagál rá, ha újra hideg éri a testet. A hideg a teljes érrendszert megedzi, karban tartja, amibe beleértendő minden apró hajszálér is – összesen 100 ezer kilométer hosszan!

Gyorsul a regeneráció. Az aktív sportolók rendszeresen alkalmazzák a hideg vízben történő merülést egy-egy erősebb igénybevétel után, sőt, akkor is, ha megsérülnek. A hideg vizes vagy jeges borogatás azért hatékony a gyulladásban lévő, sérült területeken, mert a bőrfelület hűtésével arra késztetjük a szervezetet, hogy a keringés felgyorsításával juttassa a testrészt melegebb, oxigéndús vérhez. A felgyorsult keringés pedig segít abban, hogy a regenerációs folyamatok felgyorsuljanak.

Erősíti az immunrendszert. Egy tanulmányban azt vizsgálták, milyen a kapcsolat a hideg vizes zuhanyt alkalmazók és a betegség miatti munkahelyi hiányzás között. A hideg zuhanyt alkalmazók esetében 29 százalékkal csökkent a valószínűsége, hogy beteget jelentenek a munkahelyükön. Érdekes, hogy a tanulmány szerint nem ennyivel csökkent a betegen eltöltött napok száma, hanem az ember ennyivel könnyebb lefolyásúnak érzékelt egy-egy megfázást, és nem kellett otthon maradnia miatta.

Jobb lesz tőle a hangulatod. A hideg víz hatására endorfin szabadul fel a véráramban, ezt szoktuk boldogsághormonnak is nevezni. Hozzám hasonlóan sokan mások is azt tapasztalják, hogy a tus alól kilépve jobb a hangulatuk, és optimistábban tekintenek előre. Egy kísérlet azt is bebizonyította, hogy a napi kétszeri, 2-3 perces hideg vizes zuhany segített a depresszióban szenvedő betegek tüneteinek enyhítésében.

Edzi az akaraterőt. Ha valaki képes minden egyes nap a hideg vizes csapot megnyitni a meleg helyett, az már egy hős, és minden oka megvan rá, hogy büszke legyen önmagára, az akaraterejére.

Szebb lesz tőle a bőr. Valószínűleg a vérkeringés javulása okozza, hogy bizonyos emberek ragyogó, egészségesebb bőrről számolnak be, mint a rendszeres hideg vizes zuhany eredménye. 

Hogyan kezdj neki a hideg zuhanyoknak?

A kulcsszó: fokozatosan. Mindenkinek más a hidegtűrő képessége, ezért adott hőmérsékletű vizet másképp érzékel. Fokozatosan kell növelni a hideg víz alatt eltöltött időt, a szakemberek kiemelik, hogy meg kell tanulni hallgatni a testünkre, és csak annyira kitolni a határait, amit még jól tolerál. A cél az, hogy legyünk képesek 20 fokos vagy attól hidegebb víz alatt 2-3 percig is megmaradni.

Bizonyos betegségek esetén szakemberrel kell konzultálni a hideg vizes zuhanyok megkezdése előtt. Betegen, megfázva pedig ajánlott kihagyni néhány napot, és csak akkor folytatni a hidegterápiát, amikor meggyógyultunk!

Ajánljuk még:

Aki gyógynövénytermesztő országgá tett minket: Bittera Gyula

Meghonosította a francia levendulát, létrehozta a világhírű tihanyi levendulást, de legfőképp felismerte, milyen értékek rejlenek a növényekben a gyógyászat számára. Rendkívüli ember volt, kivételes hittel és hatalmas küzdőszellemmel, aki nem félt szembe úszni az árral, és aki szorgalmának köszönhetően egy életre szóló örökséget adott az emberiségnek, több területen is.

 

Már követem az oldalt

X