Hős

Ő bizonyította, hogy erősebbek vagyunk, mint hisszük – A Jégember, Wim Hof és különös módszere

„A hideg könyörtelen. Megmutatja, hol tartasz. Hogy ki vagy” – állítja a Jégember, azaz Wim Hof. A holland extrémsportoló pontosan tudja, miről beszél, hiszen egy szál rövidnadrágban mászta meg a Csomolungmát, és megszámlálhatatlan Guinness-rekorddal büszkélkedhet.

57 métert úszott vakon, egyetlen levegővétellel egy jégtábla alatt, később mezítláb futotta le a félmaratoni távot az Északi-sarkkörön túl. Közel két órát töltött el egy jeges vízzel teli tartályban, és a saját maga által kifejlesztett légzéstechnikát gyakorolva nem hűlt ki. És hogy mi a titka? Elmondása szerint az a belső erő, amely szerinte mindannyiunkban ott szunnyad, és csak arra vár, hogy felélesszük.

Elveszítettük a kapcsolatot a belső energiáinkkal

A 62 éves Wim Hof azt meséli, hogy a legelső hideg vízben történő mártózása teljesen spontán történt. Az akkor még 17 éves Wimet egy amszterdami csatorna jeges vize szólította meg: úgy érezte, bele kell másznia. Sok évvel később ő lett a helyi különc figura, a „Jégember”, aki télen mezítláb hordta a gyerekeit suliba. Aztán ahogy jöttek az eredmények, a különcséget felváltotta a csodálat.

Wim Hof szerint az emberiség nagyon régen elveszítette a kapcsolatot a saját belső energiáival, mert nem él harmóniában a természettel. Az alkalmazkodóképességünk visszafejlődött, hisz klimatizált és fűtött helyiségekben élünk, és mindig az „évszaknak megfelelő” ruházatot viselünk. Nem érnek már bennünket olyan külső hatások, amelyek a mélyebb fiziológiai rétegeinket stimulálnák – éppen azokat, amelyek az alapvető működésért és a túlélésért felelősek.

„Ízületi gyulladás, Crohn-betegség, pikkelysömör, depresszió – ezeket a betegségeket annak köszönhetjük, hogy nem foglalkozunk a szervezetünk biokémiájával. Stimulálnunk kell ahhoz, hogy küzdjön a betegségek ellen, és a hideg remek külső hatás” – állítja Wim Hof. Szerinte ki kell lépni az állandó komfortzónánkból, hogy a bennünk lakozó belső erőt aktivizálni tudjuk. Ilyen helyzetekben szerinte a tudatunkkal leszünk képesek hatni a testünkben zajló folyamatokra, és hosszú távon a szervezet megtanul alkalmazkodni a külső és belső stresszhatásokhoz is. Vagyis nemcsak arról van szó, hogy jobban bírjuk majd a hideg időt, hanem arról is, hogy ha ezt a technikát alkalmazzuk, idővel könnyebben leküzdhetjük a szorongást, jobban alhatunk, megnövekedhet az általános energiaszintünk, elképzelhető, hogy jobban tudunk koncentrálni, edződik az akaraterőnk, és erősebb lesz az immunrendszerünk is.

Jól hangzik, mindez de hogyan kezdjünk bele? Wim Hof egy három pillérből álló módszert dolgozott ki az elmúlt évtizedek tapasztalatai alapján, amelyek mindegyike nagyon fontos a siker érdekében. Ezek a légzésgyakorlat, hidegterápia és mindset.

Első pillér: a Wim Hof-légzés

Varga Zsolt János, a Wim Hof Módszer egyik hivatalos oktatója kérdésünkre válaszolva elmondta, hogy a módszer első számú alappillére a tudatos légzés fontosságának tudatosítása. A légzésgyakorlatok napi végzése fiziológiai, pszichológiai és spirituális aspektusból is hatással lesz ránk.

„Az ember légzése egy lenyűgöző folyamat, amely önműködő, tehát születésünktől halálunkig működik; táplál bennünket életenergiával, akkor is, ha nem figyelünk rá oda. Viszont tudatosan be lehet avatkozni ebbe a folyamatba, és a légzés feletti önuralommal, valamint tudatos gyakorlással csodás világokban tudunk felfedezőútra indulni” – magyarázta.

A Wim Hof-légzés olyan tudatos, mély hasi légzés, amely gyakorlása kontrollált hiperventillációt eredményez. A légzőgyakorlat megfelelő idejű végzése során adrenalin szabadul fel a testben, növekszik a vér lúgossága, a szervezetben hő termelődik. Az adrenalin hatására erősebbnek, éberebbnek, energikusabbnak érezhetjük magunkat. A légzőgyakorlattal bizonyítottan befolyásolni tudjuk az immunrendszerünk működését, illetve felkészítjük a szervezetet arra, hogy megbirkózzon az extrém hideggel, amely Wim Hof módszerének második pillérére.

A légzőgyakorlat helyes kivitelezéséhez több oktatóvideót is megtalálhatunk az interneten, és fontos, hogy mindig biztonságos környezetben, fekvő vagy stabil ülő testhelyzetben végezzük. A gyakorlat három ciklusból áll, és ezek a lépései:

  1. Végezzünk egy mély belégzést, érezzük, ahogy a hasfalunk kidomborodik és a bordák megemelkednek.
  2. Engedjük ki a levegőt, de nem aktív kifújással, hanem a rekeszizmok elernyesztésével.
  3. A fenti belégzés-kilégzést ismételjük meg 30-szor.
  4. Az utolsó belégzéskor vegyünk mély levegőt, és teljes kilégzést követően addig ne lélegezzünk, amíg nem érezzük rá az ösztönös késztetést. Némi gyakorlással akár percekig is elleszünk levegő nélkül.
  5. Amikor levegőt kell vennünk, töltsük meg teljesen a tüdőnket, és tartsuk benn 15 másodpercig, mielőtt kiengednénk.

A fenti lépéssort érdemes 2-3-szor elvégezni.

Mi történik velünk a Wim Hof-légzés gyakorlásakor?

A légzéstechnikának köszönhetően irányított hiperventilláció lép fel a szervezetben, amely oka, hogy a vérben lecsökken a szén-dioxid-szint. Ez az állapot sok esetben okozhat bizsergő érzést a végtagokban, az arcon, amitől nem kell megijedni. A lecsökkent szén-dioxid-szint az erek szűküléséhez vezet, ez okozza az érdekes érzést, kellő gyakorlással meg fog szűnni.

Wim Hof számos tudományos kísérletnek vetette alá magát, hogy alátámassza a módszer hatékonyságát, és bebizonyítsa, nem ő rendelkezik különleges képességekkel, a belső erő bárkiben ott van.

2014-ben például egy kis számú csoportnak megtanította módszerét, akiknek ezután endotoxint fecskendeztek be. Az ellenőrzött körülmények között végzett kísérlet bebizonyította, hogy a csoport minden egyes tagja, pusztán a légzésgyakorlatok segítségével képes volt leküzdeni az influenzához hasonló tüneteket. A módszert nem alkalmazó kontrollcsoporthoz képest csak elenyésző tünetet produkáltak.

A módszer alkalmazásának élettani hatását folyamatosan vizsgálják, és bár még mindig sok a kérdés, az egyértelmű, hogy a légzéstechnika jótékony hatással van a stresszhelyzetben és a szervezetben található gyulladásos folyamatokra  adott válaszunkra.

Második pillér: jöhet a hideg zuhany?

„A hideg a tanítónk. A jeges vízben nem gondolkodsz, csak érzel, meg kell tanulni elengedni, és csak a légzésre figyelni” – hangoztatja sokszor Wim Hof.

A Wim Hof Módszer második pillére a hidegterápia, amely lehet hideg zuhany (amit amúgy is érdemes kipróbálni, már írtam róla korábban, miért), egy kád hideg víz, esetleg valamelyik tó a környéken, amikor tényleg fogvacogtató az idő. A hideg víz a teljes keringési rendszert edzi, az összes apró hajszáleret, mintegy 125 ezer kilométer hosszúságban. A hideg hatására az érfalak összehúzódnak, kellő gyakorlás után pedig megnő az érfalak rugalmassága, ami segíti a szív munkáját. „Az akaraterőnket és általános közérzetünket is javítja, illetve megjelenik a tudat ereje, amely egy önálló pillérként is része a Wim Hof Módszernek” – magyarázta Varga Zsolt János.

A Wim Hof Módszer úgy kapcsolja össze a légzéstechnikát a hidegterápiával, hogy először javasolja a légzésgyakorlat elvégzését, majd – biztonsági okokból néhány perc elteltével – a hideg vizes mártózást. A légzéstechnika gyakorlásának hatására megnő az adrenalinszint a vérben, amely segít abban, hogy a szervezet könnyebben alkalmazkodjon a számára extrém külső hideg hatáshoz.

A hideg a fiziológiai folyamatokat stimulálja oly módon, amely a mai modern életvitelünk mellett már alig elképzelhető.

Wim Hof szerint felfoghatjuk úgy is, hogy ilyenkor rebootoljuk, újraindítjuk önmagunkat, amely végeredményeként ismét feléled a bennünk szunnyadó belső energia. Varga Zsolt János azt is hozzátette, hogy a hidegtréning a természet elemeivel és az évszakokkal való egész éven át tartó, tudatos kapcsolattartást is ösztönzi. „Rengeteget teszünk az egészségünkért, ha heti öt alkalommal a hideg zuhany vagy váltózuhany alá állunk. A fokozatosság fontos, már pár másodperccel is szinte bárki el tudja kezdeni a gyakorlást.”

Ahogy az oktató is hangsúlyozta, a módszer gyakorlása során fontos a fokozatosság, a víz hőfokának fokozatos csökkentése, és a hideg vízben eltöltött idő fokozatos növelése. Ha zuhannyal próbálkozunk, lentről haladjunk felfelé, először a lábfejekre irányítva a vízsugarat, majd kíméletlenül haladjunk a törzs felé.

A hideg vízben eltöltött időt érdemes legalább 2 percre feltornászni.

Nem lesz egyszerű, az első néhány alkalommal nehéz leküzdeni a test egészére kiterjedő reszketést, fontos a folyamatos koncentráció és az egyenletes légzés. Később egyre könnyebb lesz, a vacogás megszűnik, a vizet kevésbé érezzük hidegnek, és fantasztikus felfrissülésben lesz részünk.

A módszer a hideg vizes mártózás után olyan gyakorlatok elvégzését javasolja, amely segíti a fokozatos, önerőből történő visszamelegedést. Ehhez viszont meg kell őriznünk a koncentrációt, ezért kezdőknek könnyű, helyben végzendő, kardiojellegű mozgás javasolt (pl. lóállás).

Harmadik pillér: mindset

„A mindset, vagyis a tudat ereje, az elszántság és az önfegyelem a Wim Hof Módszer harmadik pillére. Ez annyit jelent, hogy hinnünk kell az öngyógyításban: az ember saját, illetve a természet gyógyító erejében is. Hatalmas önuralomra van szükségünk az időnként kényelmetlenséggel járó gyakorlatok napi alkalmazásához. Sőt, tudatosan be kell építenünk a kényelmetlenséget a mindennapjainkba, mert mára a kényelem lett a legnagyobb ellenségünk” – mondta Varga Zsolt János.

Miért kezdjem el?

Az oktató szerint a módszer legnagyobb pozitívuma az, hogy az immunrendszerre gyakorolt kedvező hatása miatt kisebb valószínűséggel terít le bennünket egy-egy megfázás, influenza vagy egyéb légúti megbetegedés. Ha mégis megtörténik a baj, sokkal rövidebb idő alatt felépülünk belőle. Emellett krónikus gyulladásos megbetegedés esetén kiegészítő terápiaként is végezhető. A módszer életmódszerű gyakorlásával hatékonyan tudjuk magunkat felkészíteni az extrém körülményekre.

Ő maga közel 7 éve a Wim Hof Módszer aktív gyakorlója, és mintegy 5 éve a módszer hivatalos oktatója is. Azt mesélte, hogy nála fokozatosan jöttek az eredmények és a tapasztalatok. Először az immunrendszere működését értette meg jobban. Később a végig betegeskedett telek helyett megnyílt számára a téli kalandok világa, téli hegyi túrákon, téli futáson, téli mártózásokon, téli kempingezésen és téli úszáson tudott részt venni.

Kiknek ajánlott az óvatosság a módszer gyakorlásának megkezdése előtt?

A módszer gyakorlása nem ajánlott terhesség vagy epilepszia esetén. Amennyiben valakinek szív- és érrendszeri megbetegedése, esetleg egyéb más, súlyos egészségügyi panasza van, forduljon a kezelőorvosához tanácsért a Wim Hof Módszer gyakorlása előtt.

A légzésgyakorlathoz és a hidegterápiához kapcsolódó biztonsági videót magyar felirattal itt lehet megtekinteni. 

Nyitókép: Flickr/Wim Hof......'The Iceman'

Ajánljuk még:

1180 kilométernyi álom, ami a miénk is lehetne – Burger Barna tíz évvel ezelőtt örökítette meg a Kéktúra csodáját

Vannak fák, amelyek kétségtelenül az égig érnek – Burger Barna (1965-2017) fotográfus fái mindenképpen. Hajdani, gyermekkori álmát valóra váltva, éppen tíz éve járta végig az Országos Kéktúra 1180 kilométerét, közben végigdokumentálta a távot mintegy 40 000 pillanatképpel. A vándorláson készült fotóit és a hozzájuk fűződő gondolatait könyvvé formálta, és a Magyar Természetjáró Szövetség gondozásában 2015-ben megjelentette Kékvándor címmel. Az április 18. és október 31. között a Természettudományi Múzeum Kupolacsarnokában, a Capa Központ rendezésében látható kiállításon nemcsak az album anyagából, hanem a vándorlás alatt készült fotográfiáinak gondos válogatásából látható 100 kép.