Ezt az igazságot időről-időre számokkal is láthatóvá teszik, mint most, a legfrissebb Oxfam jelentésben, ami a Stockholmi Környezetvédelmi Intézet (SEI) kutatására támaszkodik, és felméri a különböző jövedelmi csoportok fogyasztási kibocsátását a 2019-es évben. A Climate equality – a planet for the 99% című elemzés mélyrehatóan foglalkozik a szén-dioxid-egyenlőtlenség okaival és következményeivel, és bemutatja a „szennyező elit” életvitelének hatásait mindennapi életünkre és jövőnkre nézve.
A kötél egyik vége, meg a másik
Azt mindannyian tudjuk, hogy a piaci folyamatokon és pénzen alapuló világunkban az egyenlőtlenségeké és mélyülő szakadékoké a főszerep: amíg egyik helyen tömegek éheznek, egy másik valóságban a felfoghatatlan pazarlás és költekezés uralja a mindennapokat. És bizony ez a habzsi-dőzsi nem kevés egyéb hatással is jár – esetünkben például a környezetre gyakorolt negatív hatások kiugróan magas arányával.
A legfrissebb statisztikák szerint
az emberiség leggazdagabb egy százaléka több széndioxid-kibocsátásért felelős, mint a legszegényebb 66 százalék,
ami ötmilliárd embert jelent. Nem is kell csodálkoznunk ezen: személyre szabott gépparkok, utolérhetetlen lóerők, a világ másik feléről magánrepülővel utaztatott házikedvencek, hullámokat törő luxushajók, kibányászott drágakövek tucatjai – a világ minden egyes szektorában kimutatható fogyasztási dömpingek végeláthatatlan sora.
Talán, ha a mutatvány itt megállna, még nem is lenne annyira fájdalmas. De ahogyan az lenni szokott, a mondat végére ennél a résznél nem kerül pont. Mert ennek az egy százaléknak minden egyes luxuscikke komoly következményekkel jár a kiszolgáltatott közösségekre nézve – nem beszélve arról, hogy nagymértékben akadályozza az élhető jövőnkért vívott erőfeszítések sikerességét.
Bogozzuk ki a szálakat!
Ahhoz, hogy megértsük, miért nem tolerálható ez a fajta egyenlőtlenség, ássunk az adatok mélyére! A felső egy százaléknak nevezett csoport körülbelül 77 millió emberből áll. A mostani, eddigi legátfogóbb elemzés azokat az embereket sorolta ebbe a körbe, akik évente több mint 140 ezer dollárt (48,6 millió forintot) költöttek. Szerepelnek köztük milliomosok, és felfoghatatlan mennyiségű milliárdokkal rendelkezők is, akikben egy a közös: 2019-es jólétük a világ összes CO2-kibocsátásának 16 százalékát tette ki.
Most azt gondolhatnánk, hogy rendben: nem kis számok ezek, de mi ebben az olyan megdöbbentő? A megdöbbentő például az, hogy ez a 16 százaléknyi (és a jelenlegi tendenciák szerint egyre csak növekvő) mennyiség
több mint egymillió, hőség miatt bekövetkező többlethalálozásért lehet felelős,
ugyanis csak a klímaszigetelt, légkondicionált életből adódó szén-dioxid kibocsátásuk majdnem elérte a 6 milliárd tonnát egy év alatt.
Az elemzés során a szakemberek az úgynevezett „halálozási költség” képletét használták – ezzel tudták számszerűsíteni azt, hogy a felső egy százalék többlet széndioxid-termelése pontosan mekkora többlethalálozást okozhat évente. A kapott számok szinte sokkolóak: minden újabb millió tonna szén-dioxidra 226 többlethalálozás jut világszerte, így a „szennyező elit” luxusából származó kibocsátás már önmagában is elegendő lenne ahhoz, hogy az elkövetkező időszakban 1,3 millió ember hőséggel összefüggésbe hozható halálát okozza.
De ebből még mindig nem érezhető a probléma súlya. Az elemzés készítői kimutatták, hogy a felső egy százalékról lecsúszó 99 százalék egy tagjának közel 1500 évébe telne ugyanannyi szén-dioxid kibocsátása, mint amennyit a „szennyező elit” egyik tagja egy év alatt kitermel. A Stockholmi Környezetvédelmi Intézet egyik korábbi kutatása szerint ugyanis a 99 százalékban átlagosan 4,1 tonna az egy főre jutó kibocsátás, miközben a „felső” egy százalékba tartozó milliárdos átlagosan 5959 tonnáért felelős évente. Egy százalék egy év és 99 százalék közel 1500 év alatt – itt azért már jól megfoghatóak a különbségek…
Ráadásul ezek az éles különbségek nemzeti szinten is kirajzolódnak: a magas jövedelmű országok felelősek a globális fogyasztáson alapuló szén-dioxid-kibocsátás 40 százalékáért, miközben az alacsony jövedelmű országok hozzájárulása még a fél százalékot sem éri el egyenként. Ám hiába az aprócska karbonlábnyom, ezek az alacsony jövedelmű országok cipelik a gazdag nemzetek terheit.
A legszegényebb duplán rosszul jár
A többletkibocsátás és az ebből adódó negatív környezeti hatásoknak éppen a szegénységben élők vannak kitéve a legnagyobb mértékben. Őket nagyobb mértékben sújtják az árvizek, aszályok, hőhullámok és erdőtüzek, ám helyzetükből adódóan sem szociálisan, sem gazdaságilag nincsenek felvértezve a megfelelő eszközökkel és képességekkel ahhoz, hogy meg tudják védeni magukat.
a szélsőséges időjárással összefüggésbe hozható halálesetek 91 százaléka a fejlődő országokban történik.
1970 és 2019 között az aszályok bizonyultak a leghalálosabb veszélynek (650 ezer ember halálát okozták), ezt követték a viharok (577 232 ember halálát okozva) majd az árvizek, amelyek 58 700 ember életét követelték.
„Miközben a legszegényebb, legelmaradottabb közösségek az életben maradásért küzdenek, a szupergazdagoknak nevezett réteg gyakorlatilag a pusztulásig fosztogatja és szennyezi a bolygót” – így összegezte a tanulmányt Chiara Liguori, az Oxfam vezető éghajlat-igazságossági politikai tanácsadója.
Egy érdekvezérelt világban aligha lehet változás
Az Oxfam elemzői nem riadtak meg a hatalomtól: kellemetlen mélységekben piszkálták meg a szuperelit működési mechanizmusait. Rávilágítottak, hogy a felső egy százaléknak felfoghatatlan, és ráadásul egyre csak növekvő politikai hatalma van, médiaszervezeteket és közösségi hálózatokat birtokolnak, a reklám- és PR-ügynökségeken keresztül képesek irányítani a közvéleményt is.
A jelentésben olyan kapcsolódásokkal szembesülhetünk, mint például az Egyesült Államok Kongresszusának aligha független döntéshozása – hiszen
hogyan is lehetne független egy olyan kongresszus, aminek minden negyedik tagja komoly fosszilis tüzelőanyagokkal foglalkozó vállalati részvényekkel rendelkezik.
A jelentés egyértelműen kihangsúlyozza: a szén-dioxid-kibocsátás fokozatos megszüntetésére irányuló nemzetközi ígéretek ellenére a gazdag országok 1,8 milliárd dollárt fizettek ki a fosszilis tüzelőanyag-ipar támogatására csak a 2020-as évben, ami joggal mondható megtévesztésnek, hazugságnak, talán még erkölcstelenségnek is.
Véget kell vetni a pazarlásnak
Az Oxfam igazgatója, Amitabh Behar szerint, ha nem adóztatják meg a vagyont, akkor a leggazdagabbak gyakorlatilag tönkretehetik a bolygót. Véleménye szerint a szélsőséges vagyon megadóztatására lenne szükség, ami adna némi esélyt arra, hogy csökkentsük az egyenlőtlenségeket, és hatékonyabban kezeljük az éghajlati válságot.
Az Oxfam különadókat róna ki a fosszilis tüzelőanyagokkal foglalkozó vállalatokra is, hogy az így beszedett pénzből támogatni lehessen a negatív hatások által legsúlyosabban érintett közösségeket. A különadók lehetővé tennék az egyenlőtlenségek csökkentését is, továbbá biztosíthatnák a megújuló energiára való átállás finanszírozását is.
Számszerűsítve ez a következőt jelenti: a leggazdagabb egy százalék jövedelmére kivetett hatvan százalékos adó évente 6,4 milliárd dollárral növelné a globális költségvetést, és 695 millió tonnával csökkentené a szén-dioxid kibocsátást. Ez több mint az Egyesült Királyság teljes, 2019-es karbon lábnyoma.
Az egyenlőtlenségek leküzdése érdekében a Világbank aktívan foglalkozik a megosztott jólét globális rendszerének kialakításával, s ennek keretében napi 25 dollárban állapítja meg a jólét mértékét. Ha egy gyors matekkal utána számolunk, akkor ez napi 8600 forint körüli összeg. Akkor érnénk el a – mondjuk így – globális jóllétet, ha mindenki minimum ekkora összeget költhetne el magára naponta.
Sajnos azt kell mondanunk, hogy a nagy szénmegosztottság minden ígéret és bejelentés ellenére uralja világunkat – egyre nagyobb veszélynek kitéve a legsebezhetőbb rétegeket. Hogy lesz-e ennek valaha megoldása, azt még óvatos becslésekkel sem merjük megjósolni, egy azonban biztos: a világunkat uraló egyenlőtlen rendszerek sokáig már nem működhetnek – mert ha ez így marad, az beláthatatlan következményekkel járhat.
Ha felkeltettük érdeklődésedet, és kíváncsi vagy rá, mi, magyarok mit teszünk hozzá a világ szén-dioxid termeléséhez, keresd fel a Stockholmi Környezetvédelmi Intézet interaktív térképét itt.
Ajánljuk még:
Májtisztítás felsőfokon: kaktuszfüge, kávé és a többiek
Akkor a legfájóbb az eltávolodás, ha közel a család – miért nem nyitunk ajtót az idősekre?
„Szinte egy darabban vált le a bőr az orromról” – a téli fényvédelem fontos!
Fogadott tesók meg pótanyák – néha a nem igazi az igaz
Nemrég belefutottam egy posztba, ahol egy fiatal anyuka pótnagyszülőket keresett nemrég született kislányának. Eszembe jutott, hogy milyen nagyon-nagyon sokáig vágytam rá, végül bele is kóstolhattam az örömbe, amikor az igazi helyett lett pótanyukám. Nem is egy, ahogy teltek az évek, itt is meg ott is szárnyaik alá vettek szerető szívek.
