Úgy szól az érvelés, hogy ha egy nagyit mindenképp meg kell puszilni, akkor is, ha a kicsi nem akarja, vagy el kell viselnie egy nagyi pusziját, akkor is, ha ahhoz egyáltalán nincs kedve, akkor azzal azt tanítjuk meg, hogy nincs joga nemet mondani egy olyan kérésre, ami a testéről szól. Vagyis pont a random érkező, engedély nélküli nagyipuszikkal szolgáltatjuk ki a gyereket egy esetleges bántalmazásnak. Nem tanul meg nemet mondani, nem mer majd nemet mondani olyan érintésre, ami számára kellemetlen.
Első olvasásra lehet, hogy van benne valamennyi igazság. Igazságmagocska. Lehet, hogy a logika is a helyén van, szerintem azonban mégse következik ilyen feketén-fehéren egyik a másikból.
Elfeledkezünk ugyanis valami nagyon fontos dologról: az unokák és a nagyik közötti erős szeretetről. A kötelékről, ami nemhogy elutasítja a puszit (érintést), de keresi azt.
Milliónyi unokapuszi boldog tulajdonosaként vallom, hogy nincs baj a puszikkal, ha azok egy valódi szeretetkapcsolatban születnek, egészséges keretek között marad az érintés, és a felnőtt érzékenyen és gyengéden figyeli a kicsi kedvét, fogadókészségét.
Maradjunk az észszerűség talaján: egy normális nagyszülő a morcos unokát nem rohanja le nyálas puszikkal; más módon fejezi ki kedvességét és érzéseit. Nem csipkedi galádul és arrogánsan az uncsi pofikáját, nem követelőzik, nem tolakszik, és nem rohamozza meg a gyereket csak azért, mert úgy tartja kedve. Nem töri meg az ellenállását se, eszébe se jut. De nincs is erre szükség, mert a legtöbb kapcsolódásban egészséges keretek vannak oda-vissza, amin belül ez fel se merül. A puszi spontán születik, szívből jön, és akkor, amikor a gyerek ezt fogadni tudja.
Tudjuk, hogy számtalan geg forrása a pirosra rúzsozott idősebb nőrokon, aki a gyerek akarata ellenére hagy nyálas puszi- és rúzsnyomokat a gyerek arcán, és vörösre csipkedi annak pofikáját… de lássuk be, az az életkép nem a nagyikat ábrázolja. Távoli, idegen s idegenszagú nőrokont ábrázol, akinek közeledése épp idegensége okán lehet tolakodó, és ellenszenvet válthat ki egy gyerekből.
De egy igazi nagyi? A saját nagymamánk, aki jó esetben születésünk óta ismeri testünk minden porcikáját, mert első számú anyapótló személy? A NAGYI? A gyerektitkok tudója, a gyerekvágyak ismerője és a legfőbb támogató? Aki pattan, ha az unoka elsóhajtja magát, és rohan a konyhába palacsintát sütni. És nem potyapusziért talpal órákon át, hanem szeretetből. Azért, mert az számára a legtermészetesebb a világon és eszébe se jut, hogy azért neki puszi jár. Még véletlenül sem akar puszit kizsarolni, vagy pusziügyben manipulálni egy gyereket. Mert egészséges felnőtt. Mert a gyerekhez tartozik, mert a szülők, testvérek mellett a legközelebbi családtag. Bennfentes. Hús a húsból, vér a vérből. Nem aljas szándékkal közeledő puszitolvaj, mert nem kell lopnia a puszit, az odakerül az arcokra. Oda meg vissza magától. Normális módon.
De most tényleg… Kinek jut eszébe a legtermészetesebb, legszebb, legigazabb emberi kapcsolatokat, az abban megtörténő érintéseket ilyen szélsőséges módon eltorzítani, félelmet generálni gyerekben, szülőben? Általános puszistopot hirdetni? Farkast kiáltani ott, ahol béke van, elfogadás, szeretet és ártatlan szeretetérintések?
Ezzel nem állítom azt, hogy nincsenek sajnos súlyos történetek, és hogy nincs olyan, aki visszaélt egy gyermek bizalmával, mert van ilyen. De ott a baj nem egy ártatlan nagyipuszival kezdődik, nem is ott ér véget. Én a magam részéről nagyon szeretném megvédeni az unoka- meg a nagyipuszikat attól, hogy rossz hírüket keltsék olyanok, akik veszélyt szimatolnak ott is, ahol nincs.
Szerintem figyeljünk nagyon a gyerekeinkre. Minden módon óvjuk őket a rossz behatásoktól és tapasztalásoktól, a bántalmazóktól. Tanítsuk meg őket testük határainak védelmére. Tanítsuk meg őket nemet mondani. De arra is tanítsuk meg őket, hogy ki az a néhány ember, aki belső, a legbelső körben van, akik (igazi, józan tapasztalataink szerint) nem jelentenek veszélyt, mert mellettük gyerekként mi is biztonságban voltunk. Az ilyen belsős ember igenis adhat puszit. Szívből, szeretettel és felelőséggel teli puszival ő közeledhet a gyerekünkhöz. És ha nincs jó kedvében a gyerek, majd nemet mond. Tudja, hogy mondhat nemet, hisz a családtagok közötti, tapintatos szeretetkapcsolatba ez is belefér.
Ajánljuk még:
„Tisztító, szent tűz hogyha általéget: Szárnyaljuk együtt bé a mindenséget” – 5 magyar vers a szerelemről a költészet napjára
„Az önvédelem kizárja a valódi kapcsolódás lehetőségét” – interjú Dr. Almási Kittivel
„Ezer karácsonyfát és minden ragyogást odaadtam volna boldogan, hogy anyámat visszakapjam” – egy árvalány karácsonya
