Varázslat a napköziben - A Kiss Bálint Református Általános Iskola 4.a osztályának meséje

Hol volt holnem volt, volt egyszer egy nagy, de igazán nagy iskola. Mint minden iskolában ebben is több negyedik osztály volt. Azonban ilyen, mint amiről a mi mesénk szól, nemigen akadt sok helyen. Ez a negyedik osztály egy igazi kutató, olvasó és sok-sok vidámságban résztvevő osztály, akinek az iskola igazi második otthona volt. A gyerekek, akik alkották, mind a harmincegyen vidámak és mindenre kíváncsiak voltak. A tanítójuk is nagyon szerette őket, hiszen már kicsi koruk óta ismerte mindegyikőjüket.

A terem, ahol tanultak, igazi vidám szoba, sok-sok képpel a falon, no, meg sok-sok eszközzel, hogy egy percig se unatkozzanak. De mégis a figyelmet az a hatalmas tükör vonta magára, ami a falon lógott. Hiszen ebbe lehetett órán igazán grimaszkodni, vidám képet vágni lopva a másikra, szemmel jelezni, vagy csak egyszerűen megfigyelni ki mit csinál, miközben tanulnak. Bizony, már le is kellett takarni egy függönnyel, mert olyan mértékű lett a nagy vidámkodás. Hiszen ki figyel akkor, a szorzóra, meg a j-ly-s szavakra? Miközben valaki éppen fintorog, vagy a másik egy papírgalacsint próbál elrejteni a pulóverje ujjába, de nem sikerül és minduntalan a földre potyog...

Egy novemberi, esős hétfői napon, amikor a napköziben már éppen becsukták a közösen olvasott könyvüket, nagy sóhajjal tették vissza a polcra a kedves könyvet. Hiszen már nincs benne több fejezet, nincs, amin elmélkedjenek ezután. Nagyon elgondolkoztató módon fejeződött be és az osztály azon morfondírozott, hogy vajon miért is kellett annak a könyvbeli

kisfiúnak elutaznia egy másik bolygóra? Lassan ballagtak az öltözőbe és valahogy sehogy sem akaródzott felöltözni és otthagyni a gondolatokat a teremben. Valahogy furcsa módon hívogatott mindenkit vissza a terem. Igazából nem is volt idő ezen elmélkedni, mert egyenként léptek vissza és, hogy ki kezdte mindegy is a nagy tükör előtt találkoztak. Egy osztálytárs odanyúlt, és hihetetlen de mégis megtörtént, nem tapintotta a tárgyat, hanem mint egy dobozba bele tudott nyúlni. A bátrabbak egymásra néztek, s nem is szóltak semmit már léptek is. Persze, azért visszaintettek a többieknek: - Gyertek ti is!

Egyenként léptek be a tükörbe, s egy szempillantás alatt már benne is voltak. Vagyis nem is benne, mert ott nem egy szoba, vagy terem vagy ilyesmi volt. Egy egészen más világ tárult a szemük elé, a lábuk alatt érdekes kövek, finom homok sercegett. A magasban sok-sok színes csillag és olyan bolygó formájú lámpafélék csüngtek hol szabályosan hol pedig elszórtan. És a legszebb az a szép türkiz és sárga fényesség, ami messzire de messzire világlott. Nagyon csodálkoztak és már éppen tanakodtak, hogy menjenek tovább vagy visszaforduljanak, amikor egy furcsa pallószerű tárgy úszott oda hozzájuk. Csak egy kiseb lépés kellett, hogy fellépjenek rá. Nem sokat várakoztak, egyenkét ráléptek, ráugráltak, kíváncsian kipróbálva azt. Amikor az utolsó is fellépett, a pallószerű mese színpad lassan elindult, lebegve, emelkedve.

Nagyon szép tájakon siklottak át. Szinte karnyújtásnyira voltak a csillagok és a pici lámpabolygók.

Egyszer csak egy nagyobb bolygóhoz értek, amin egy hatalmas trónszék volt. Ismerősnek tűnt már messziről, s amikor egészen közel kerültek, akkor jöttek rá, hogy ez a király bolygója, amiről nem is olyan rég közösen olvastak. Így is volt, a király a trónszéken ült bíborpalástjában. Már messziről integetett, mutatva, hogy mindenképpen oda repüljenek, ahol ő van. Nem is tudtak volna másképp tenni, mivel nem irányították a járművüket, ők csak álltak rajta.

- Nicsak, végre megint itt vannak az alattvalóim! Isten hozott benneteket!
- Jó napot kívánunk, király! – válaszolt az osztály, szinte kórusban
- Látom, ti is elolvastátok a könyvet, és persze a tükör is hívogatott!

Ott nem tűnt furcsának, hogy ilyesmit is tud egy idegen. Olyan álomszerű volt az egész. Az osztály csak helyeslően nézett és figyelte, hogy mi fog ebből kisülni.

- Nos, nagyon jó, hogy jöttetek, mert bizony a Kisherceg bajban van! - Na, ez a mondat hirtelen megrémisztette az osztályt, hiszen nagyon megszerették a Kisherceget, igazán a szívükhöz nőtt.
- Mi lett vele? – kérdezte aztán a legbátrabb, aki mindig elsőnek szólal meg.
- Beteg lett a báránykája, amit a pilótától kapott. Ettől aztán felnövekedtek a majomkenyérfák – válaszolta elgondolkodva a király.
- Akkor nekünk segítenünk kell!- állapította meg az osztály.
- Hát persze, éppen azért kerültetek ide – válaszolt a király, és furcsa mozdulatot tett. Felállt a trónszékről és a kezével mutatott a távolba.
- Nézzétek, arra kell mennetek!
- De, hogyan? Hiszen mi nem tudjuk irányítani ezt a pallót, vagy mit!
- Dehogynem! Csak gondoljatok erősen rá. Gondolattal működik! Egyébként ez egy bolygók közi űrjárda. Gondolatirányítású. Nem a legújabb típus, de ilyen sok egyénnek csak ezt tudtuk előteremteni. – ült vissza a helyére a király
- Rendben. Akkor gondoljuk azt, hogy arra felé akarunk menni, utasították magukat az osztály tagjai. S, egy perc sem telt el, máris lassan de megmozdult a járda éppen a mutatott irányba. Elköszöntek és integettek a királynak.
- Viszontlátásra! Sok szerencsét! Vigyázzatok a gondolatokra. Mindig csak egyformán a gondolattal! - integetett a király utánunk.

Ahogy haladtak, már messziről látták a beképzelt ember bolygóját. Tudták, hogyan kell köszönteni, ezért tapsolni kezdtek. Ennek ő nagyon megörült és emelgette ritmikusan a kalapját. Vidám jelenet volt, ahogy elhaladtak mellette. Az iszákos ember bolygójánál sem időztek, az éppen aludt, ráborulva az asztalára. A negyedik bolygónál, az üzletember bolygójánál egy kicsit kiszálltak. Megmozgatták magukat, miközben volt, aki figyelmesen megnézte, hogyan számol a felnőtt. Az csak egyszer tekintett fel, egyébként mormogva adott össze és vissza. Amikor felnézett csak ennyit mondott:

-Jó hogy jöttetek! Már gondolkoztam, hol lehettek? Hiszen ez ki van számolva! Nem tudtak rá válaszolni, hiszen erre nem is lehet. Meg különben sem volt rá kíváncsi az üzletember, a számokkal volt csak elfoglalva. Így aztán fel is léptek újra a bolygók közi űrjárdára. Most már gyorsabban ment az indulás, kezdett gyakorlatuk lenni az együtt gondolkodásban. A legkisebb ötödik bolygón már messziről látták, hogy villog a lámpa. Amikor közelebb értek, saját szemükkel is látták a parányi lámpácskát, amit percenként oltogatott a lámpaoltogató.

- Segíthetnénk rajta – mondta az egyik osztálytárs. Hiszen látom, milyen fáradt ettől az oltogatástól.
- Nem is rossz ötlet. Akkor el tudnánk vinni magunkkal a Kisherceghez. Legalább egy kicsit kimozdul.
- Jó. Akkor beszerelek neki egy pici napelemet. Itt van a zsebemben. Már vette is elő a kis szerkezetet. Hiszen mindig magánál hordja, mert, hát sohasem lehet tudni, mikor van rá szükség. S a kis feltalálók az osztályból gyorsan el is készítettek egy kis napelemmel működő szerkezetet, ami kapcsolta a lámpát. A lámpaoltogató nagyon örült az ötletnek és vígan ment velük, miközben mosolyogva nézte az önműködővé vált kis lámpácskáját a bolygóján. Persze, ha majd visszajön folytatja a munkáját, mert hát ugye ahhoz már nagyon hozzászokott. Tőle tudták meg, hogy a forráshoz kellene menni először, hiszen a báránykának vízre lenne szüksége.

A következő bolygónál a tudós ugyanúgy ült a nagy könyv felett, ahogyan olvastak róla. Nem nagyon örült nekik. Amikor azonban meglátta, hogy velük van a bolygó szomszédja, nagyon elcsodálkozott. Egy kicsit nála is időztek, kinyújtóztatták magukat. Közben a Földről meséltek az osztály tagjai. A kis kreatívok pedig könyvjelzőket hajtogattak, hogy a földrajztudós jobban tudjon tájékozódni a könyvében.

Kis idő után újra járdára szálltak, és indultak is tovább a gondolatukkal. El is érkeztek a forrást tartalmazó bolygóig. Itt bizony némi nehézségük akadt, mert a forrás egy mély árokban volt, ahová csak a nagyon ügyes, mozgékony osztálytagok tudtak egymás segítségével, tartásával lejutni. Sikerült is jócskán vizet meríteniük a földrajztudóstól kapott kannákba és így vízzel felszerelkezve indultak tovább. Már messziről látták a kis herceg bolygóját. Bizony hatalmasra nőtt fák ágaskodtak rajta. A kisherceg pedig éppen a tűzhányóját tisztította. Nagyon felderült az arca, amikor meglátta az osztályt. - De jó hogy jöttetek! Isten hozott benneteket! Tudtam, hogy így lesz!- köszöntötte őket. Az osztály ezen persze már nem is csodálkozott. Leléptek a járdájukról és öleléssel üdvözölték a kis barátjukat. Ő rögtön a kis báránykához vezette őket. Apró kezecskéjéből itatta meg a kis puha állatot, akik lassan, szürcsölve ivott.

Miután újra élet tért bele, rögtön el kezdett rágni, az apró majomkenyérfákat eszegetni. Nagyon éhesnek tűnt.

A nagyobb fákat pedig az osztály segített felaprítani, felrakni gúlába, gondolván jó lesz a hideg időben. Közben mindent szépen elmeséltek a Kishercegnek. Az iskolát, az osztálytermet, az országot, ahol laknak, meg persze az útjukat is. Minden de minden érdekelte. Tudni akarta, kik azok az osztályból, akik nagyon szépen rajzolnak, kik, azok akik mindig feltalálnak valami

újat, kik szeretnek és tudnak is jól mozogni, sportolni. És persze leginkább az érdekelte, hogy milyen könyveket olvastak mostanság, és el is meséltette a történetüket.

Így telt el az idő. Rendbe is lett a kicsi bolygó. A rózsa ott virított büszkén a közepén egyáltalán nem beképzelten inkább repeső örömmel.

Majd szép lassan újra felkerekedtek. Elbúcsúztak a Kishercegtől, megígérve, hogy ha lesz rá lehetőségük újra meglátogatják.

A visszafele út sokkal gyorsabb volt. Hazavitték a lámpaoltogatót is. Aki már nagyon várta, hogy hazaérjen, egészen hiányzott már neki az oltogatás. Amikor a tükörhöz értek, még egy pillantással visszatekintettek a béke országára, a Kisherceg birodalmára. Kilépve a tükörből éppen megszólalt a négyórás csengő, ami a napközi végét jelenti. Már meg sem lepődtek. Gyorsan felöltöztek és a titkukkal indult mindenki haza. Tudva, hogy másnap találkozni fognak és szépen mindent átbeszélnek.

***

Lezárult Mesés Piroska-pályázatunk első része. A pályázatra 269 mesét küldtetek országszerte 43 településről, 61 iskolából, 83 osztályból. Nem volt könnyű feladat szerkesztőségünk tagjainak ebből a 269 egytől egyig kreatív, kedves, minden ízében édes meséből csupán tíz darabot kiválasztani, amiből a végső zsűri, a pályázatot támogató Piroska Szörp munkatársai a három dobogóst megszavazták. A nehéz döntések eredménye nyomán három pályamű maradt versenyben: 

• Varázslat a napköziben - A Kiss Bálint Református Általános Iskola 4.a osztályának meséje
• A boszorkány meggyógyítása - Csonka Ferenc meséje
• Erdei Kismanók - Landgren Ingrid Ester meséje

A pályázat következő szakaszában, 2023. 12. 11. és 2023.12.17. között várjuk szavazataitokat, hogy a dobogó helyezései miképp alakuljanak. Szavazni a mesék Facebook-megosztásánál lehet: amelyik mese a legtöbb reakciót kapja Facebook-oldalunkon, az nyer.