Erdei Kismanók - Landgren Ingrid Ester meséje

Hol volt, hol nem volt, volt egyszer egy sűrű erdő, annak a mélyén pedig egy icipici vár. Pirinyó volt ez a vár ,mert manók laktak benne. Nem is akármilyen manók: erdei manók lakták. Láttál már valaha erdei manót? Aprócskák, mint a kisujjam és serények nagyon. Ők gondozzák és őrzik az erdő nyugalmát. A vár pedig amiben laknak úgy néz ki, mintha egy közönséges kő lenne. Ha egy erdőtjáró kiránduló véletlenül megpillantaná azt hinné, hogy egy akármilyen sima kő az a több ezer másik közt. Na itt laknak a kismanók, szám szerint százharmincnyolcan.

Manófalvi családban három gyerkőc lakott: a legidősebb Lili, nyolc éves, a középső Marci kereken hét esztendős, a legkisebbik pedig Margó, alig éppen három éves.

Hajnaltájt Lili odahajolt Marcihoz és nagyon halkan a fülébe súgta:

-Olyan unalmas ez a nap is, már megint levéltetveket kell gyűjtenünk a többiekkel.

Azt nem is említettem, de a manógyerekek szorgos kézzel gyűjtögetik a levéltetveket napról-napra, amiért az erdő nagyon hálás nekik. A levéltetű pedig a kismanók legfinomabb csemegéje.

-Mi lesz ma ebédre? - kiváncsiskodott Marci.

-Te tényleg elfelejtetted? Rakott levéltetű berkenye szósszal és a maradékból levéltetű pástétom pirított medvehagymával. Hiszen már tegnap elárulta a vár szakácsa-hitetlenkedett Lili.

-Ja persze! Most már pontosan emlékszem-kapott észbe Marci.

-Lógjunk meg a délelőtti munkáról! Elmehetnénk a harangvirágcsúszdákhoz, hiszen még csak hajnali négy óra van. Ilyenkor még minden manó édesen alszik mohapaplanjában. -súgta Lili Marcinak és kipattantak apró ágyacskáikból. Halkan kisurrantak szüleik és Margó mellől és útnak indultak a harmatos fűben.

-Eltűntek a gyerekek! Hol van Marci és Lili? -sikított fel Manó Anyó a három kismanó anyukája ahogy reggel meglátta, hogy üresen állnak az ágyacskák.

-Biztosan az ebédlőbe siettek titkon egy kis levéltetű puddingot kunyerálni a szakácstól-lépett Manó Anyóhoz Margó, a legapróbb Manófalvi Manó.

Hiába siettek gyorsan át, a vár ebédlőjében csönd honolt és még a szakács is az igazak álmát aludta a konyha mögötti kisszobában. Manófalvi Anyó és Apó szedte a lábát és rögtön jelentették a királynak, hogy hajnalhasadtára eltűnt két kismanójuk.

Lett is nagy ribillió. Még maga a manókirály is személyesen a két tekergő megkeresésére sietett. Átkutatták a vár összes zugát, de sehol nem bukkantak rá a két tekergőre.

Kiabáltak mindenfelé az erdőben:

-Hahó, gyertek elő kis Csavargók! - de Lili és Marci csak nem kerültek elő, mintha a föld nyelte volna el őket. Zokogott Manó Anyó, idegesen tekergette szakállát Manó Apó, könnyeit nyelte Margó.

Mit volt mit tenni, a manók nagy szomorúan nekiláttak napi feladataik elvégzésének. Volt, aki a madárfészkeket ellenőrizte a tölgyesben, míg mások a reggeli harmatot gyűjtötték kis kancsókba, a legidősebbek pedig a bárányfelhőket számolták szorgosan az égen. Senki sem maradt dolog nélkül. A megszeppent manógyerekek elindultak szokásos levéltetű-tisztogató körútjukra. Kicsi kosárkájukat dugig szedték friss tetvekkel. A növények hálás köszönetet zengtek érte. Már csak a harangvirágost kellett megtisztogatniuk, amikor Margó, a legapróbb Manófalvi manó, hirtelen megtorpant.

-Valamit hallok! Egyenesen a harangvirágok felől! Anyó, Apó gyorsan gyertek! Szedjétek a lábatokat! Hiszen ott van Lili és Marci, a két naplopó - mutatott a haranglevélcsúszdákra Margó.

Megkönnyebbültem sóhajtott fel Manó Anyó és Apó. Boldogan ölelték meg egymást, már nagyon féltették a két csavargót. Ahogy a harangvirágokhoz közelítettek Apó meglátta, hogy egy zöldpikkelyes, gonosz kígyó lapul a fűben és éhes szemekkel figyeli a vidáman játszadozó két engedetlen manót. Most mitévők legyünk? Egy falatra végez velük és velünk is a rusnya csúszómászó! - jajdult fel Manó Anyó.

Ekkor Margó, a legkisebb és legbátrabb Manófalvi lakó, előugrott a fűből, kezében két jókora pöfeteggel, amit egy gondolattal előbb egy fenyő tuskójáról szakított le. Most kétszer meglóbálta a levegőben a két öreg gombát és egy jól megcélzott dobással a kígyó felé hajította. Szállt a levegőben a két pöfeteg, repült a sok spóra mindenfelé, mint egy homokvihar. Az éhes kígyó egy pillanatra visszahőkölt, szemét elborította a barna spórafelhő és vakon bámult a sötétségbe. A hirtelen káoszban Margó elkurjantotta magát fivérének és nővérének:

-Akkor most futás utánam! Meg sem állunk Manófalvi kőváráig! De hátra ne nézzetek, csak kövessetek! Rajta! Gyorsan! Indulás! Majd otthon mindent elmesélek.

Kéz a kézben futott a három manógyerek ahogyan csak a lábuk bírta. Hátra hagyták a harangvirágost, a mohos fatuskót és egy jó nagy pókhálót átugorva megérkeztek manóvár kapujához. Itt már biztonságban voltak és kifújhatták magukat. Margó izgatottan magyarázta, hogy egy manóhajszálon múlott az életük. Manó Anyó boldogan ölelte meg három kicsinyét.

-Csakhogy újra itt vagytok kis csavargóim! Többé el ne szökjetek! Az éhes csúszómászó jó lecke volt, többé ne legyetek Ti sem restek, szedjétek szorgosan a levéltetveket! Mars az erdőbe! Iparkodjatok!

-Megígérjük! -válaszolta kórusban Marci és Lili. Aznaptól valóban a két kismanó lett a legserényebb manó gyerek az egész erdőben, talán még azon túl is. Manó Anyó, Manó Apó és egész manóvár méltán lehetett büszke a volt kis csavargókra.

Kerek cipó, görcsös retek kis mesémnek véget vetek.

***

Lezárult Mesés Piroska-pályázatunk első része. A pályázatra 269 mesét küldtetek országszerte 43 településről, 61 iskolából, 83 osztályból. Nem volt könnyű feladat szerkesztőségünk tagjainak ebből a 269 egytől egyig kreatív, kedves, minden ízében édes meséből csupán tíz darabot kiválasztani, amiből a végső zsűri, a pályázatot támogató Piroska Szörp munkatársai a három dobogóst megszavazták. A nehéz döntések eredménye nyomán három pályamű maradt versenyben:

A pályázat következő szakaszában, 2023. 12. 11 és 2023.12.17. között várjuk szavazataitokat, hogy a dobogó helyezései miképp alakuljanak. Szavazni a mesék Facebook-megosztásánál lehet: amelyik mese a legtöbb reakciót kapja Facebook-oldalunkon, az nyer.

Ajánljuk még: