Sztárséfek és sztárkaják: kulináris örökségünk nyomába eredtünk a Gourmet Fesztiválon

Két éves szünet után remek formában tért vissza a hazai gasztronómia legnyüzsgőbb seregszemléje, a Gourmet Fesztivál. A kényszerű, Covid szülte pihenő nagyon jót tett a rendezvénynek, amelyet idén 10. alkalommal szerveztek meg. Az ország éttermeinek „krémje” gyűlt össze, a hangulat hihetetlen, az idő csodás volt. Séta közben a kíváncsi gasztrofanok összefuthattak Wolf Andrással, Szabival, a pékkel, vagy akár a Világevő Jókuti Andrással és Mautner Zsófival. Nekünk sikerült. Csaknem 100 kiváló étterem mutatta meg, mit is jelent a magyar gasztro-örökség. Szubjektív élménybeszámoló következik.

Gasztrofanatikus vagyok. Nagyanyám, apám, anyám is szenvedélyesen főzött és örököltem ezt a szerelmet. A gasztronómia kincsei számomra olyanok, mint a bélyeggyűjtőknek a vörös Mauritius, a kosárlabda szerelmeseinek LeBron James aláírása, vagy a

mint rocklemezek gyűjtői számára egy eredeti Beatles-lemez. Szóval értitek. Nekem ez a minden.

A séfek, gasztroarcok az én rocksztárjaim.  Ezek után nyilván nem csodálkozik senki, hogy alig vártam a Gourmet Fesztivált, ahová jóbarátommal, a Tomakonyha gasztrobloggerével készültünk.

Az utazást több napos tervezés előzte meg. Alaposan áttanulmányoztuk az éttermek menüajánlatait és kiválogattuk azokat az ételeket, amelyeket mindenképp meg akarunk kóstolni. Nagyjából 25 étterem és étel került a listára. Messengeren küldözgettük egymásnak a listákat, kijelöltünk, bejelöltünk. Aztán a nagy napon beírtuk a címet az útvonaltervezőbe, és nekivágtunk.

Természetesen előtte nem ettünk semmit, farkaséhesen érkeztünk meg. Igyekeztünk felállítani egy ételkóstolási sorrendet. Először az Anyukám mondta-féle prosciuttós, burratás fociaccát kóstoltuk (OMG, brutál!), majd biztos kézzel nyúltunk a MÁK bisztró mákos lángosához, amelyet nagyjából két éve egyszer már megkóstoltunk Aligán. Abszolút hozta a papírformát, értsd jól, eszeveszettül, elképesztően isteni volt. Az alap egy mákszemekkel dúsított mákos lángos volt, rajta mákos tejföl, reszelt sajt, pirított hagyma, és mindezt savanyított medvehagyma koronázta meg. Ropogós, krémes, savanykás, pikáns, fantasztikus ízvilágú étel.

Aztán elszabadult a pokol, jobbnál jobb helyek és kaják, Patakinál fagyiztunk, zserbóválogatást – mi mást – ettünk a Gerbeaud-nál: a klasszikus, mellett karamellás, szilvás és mákos is került a tányérra.

 

Aztán ismét körbejártunk és válogattunk. Megkóstoltuk a savanyú káposztával készült báránypacalt kovászos házikenyérrel, baromi jó volt. Babojkánál a tokajis riolitos libamáj terrine varázsolt el minket: a riolit a tokaji talajára utal, ennek az illúzióját teremtették meg sikerrel, textúrákkal, ízekkel, csokoládéval. Aztán jött a rozéra sütött kecskecsevap grúz lepénnyel, szaftosan, céklahabbal, mustárral, zöldekkel.

Ismét egy kis pihenő következett, babka- és flódnibemutatóra és kóstolóra szakítottunk időt. Megérte. Majd ismét tovább keringtünk, mindig újabb és újabb helyet és ételt fedeztünk fel. Közben összefutottunk Wolf Andrással, kicsit beszélgettünk, fotózkodtunk. 

 

És akkor… megláttuk az egyik táblán a bárányos csücsört. Nos, ez talán némi magyarázatra szorul, ha valaki még nem tudná, mi is ez az étel. Nekünk volt szerencsénk néhány éve megkóstolni az egyik verzióját a Pörcben. Ez lényegében egy bárányhússal töltött tésztabatyu, amelyet csicsókahabon tálaltak, szarvasgombaolajjal, szarvasgombával, savanyított medvehagymaterméssel. Pazar volt, megkoronázta a napunkat, itt el is dőlt, hogy hamarosan elmegyünk Veszprémbe, a Gusto 13-ba, hogy a többi ajánlatukba is belekóstoljunk.

 

Ha azt hinné bárki, hogy itt véget ért az evészet, hát óriásit téved.

Bár már semmit sem akartunk enni, véletlenül visszakanyarodtunk a MÁK bisztró standjához. A barnított vaj, a karamellizált cukor illata már korábban is csábító volt, de eddigre egyszerűen ellenállhatatlanná vált. Szóval a hab a tortán a barnított vajon pirított mákos nudli mákos krémmel, cseresznyével, mákropogóssal és szagos mügével. Egyszerűen pazar volt.

A gasztronómia legnagyobb hazai ünnepén úgy éreztük magunkat, mint a gyerekek, miután egy csomó csokit megettek és pörögnek, mint a ringlispíl.

Nemhogy nem fáradtunk el, hanem folyamatosan töltődtünk, az ízektől, élményektől, találkozásoktól. És attól, hogy körülöttünk csupa-csupa gasztrorajongó kóstolt, nézelődött, és élvezte a nyüzsgő, hangulatos kavalkádot. Az értékelés csillagos ötös. Aki idén kihagyta, az jövőre feltétlenül jöjjön, csak ajánlani tudom.

Fotók: Gáll Orsolya