„Nekem más szívem van” – interjú Magyar Zoltánnal

Mi volt a Magyar Zoltán-jelenségnek titka?

Az edzőm poroszos stílusú, kegyetlen ember volt, aki ha eldöntötte, hogy ma ennyi elemet csinálok, akkor annyit kellett tudni csinálni. Nem tudtam ebből kibújni, mindet végighajtatott velem. Ez a keménység hatott rám. Volt, hogy azt mondta: tíz talajgyakorlat egy perc pihenővel, és akkor is végig kellett csinálnom, ha a végén már a fejemre estem is, de rendkívüli kondíciót adott.

Emellett nagyon jó versenyző típus voltam: tuningoltam magam a versenyszámok előtt, és úgy mentem oda a lóhoz, hogy letépem a bőrt vagy a kápát róla. Evvel a huszáros rohammal és a kiváló fizikai kondíciómmal tudtam győzni úgy, hogy nyolc évig veretlen voltam. Olyat tudtam, amit utánam sokáig senki sem volt képes: a Magyar-vándort kétszer meg tudtam oda-vissza csinálni.

A lólengés nem volt népszerű sportág régen. Itt a páros körből indítják az elemeket, és a klasszikus gyakorlatsorban mindenki behúzott, biztonságos páros körrel tanulta meg az alapelemeket. Mi pedig kivezetett páros körrel gyakoroltunk, ami egy nagyon bizonytalan kör, emiatt rengeteget tornáztunk. Így tudtam megcsinálni a Magyar-vándort, a szökkenő-vándort is biztonságosan. Hiába próbálkoztak többen, nem tudták utánozni, mert sokáig nem jöttek rá, hogy ezek a figurákat kivezetett páros körből lehet indítani.

Mennyi idő alatt tanulta meg az új figurát, a Magyar-vándort?

Jó három-négy év biztos volt, amíg az alapoktól megtanultam. Amikor elkezdtük, csak ezt gyakoroltuk oda-vissza.

Legendás teljesítmény, különösen, hogy sosem rontott gyakorlatot.

Egy Universiadén volt, hogy belerúgtam a lóba, aztán leálltam egy pillanatra: ez volt az összes. De EB-n, VB-n, olimpián nyolc évig nem vertek meg.

Igen feszes napirendet diktálhatott a felkészülési időszak is. Hogy nézett ki ilyenkor egy átlagos nap?

Amikor edzőtáborban voltunk, mindig futással kezdtünk, reggel 7 órakor. Utána megreggeliztünk, elkészültünk, és elkezdődött 9-kor az edzés, esetleg fél tízkor. Fél kettőig edzettünk körülbelül. Délután pedig három-fél négykor kezdődött az edzés, az tartott hatig-hétig. Így az egész nap a felkészüléssel ment el. Nagyon kellett szeretni ezt a sportot, hogy végig lehessen csinálni ilyen feszített tempóban.

Fotó: Krisztics Barbara

Hogyan kerül be egy új elem az olimpiai számok közé?

Ma már az olimpiai gyakorlatsor elemeinek értékük van. A Magyar-vándor pedig a legmagasabb értékű figura, ezért minden versenyző beleveszi a repertoárjába. Minden nemzetközi versenyen elhangzik a Magyar-vándor és a Sivado-vándor, nincs olyan lólengés gyakorlat, ami ne tartalmazná. Akkor lesz új elem egy figurából, ha ezt bemutattuk, és az Olimpiai Bizottság elfogadta. Amikor elfogadták, akkor még különböző pozíciókat kap a technikai bizottságtól.

Régen úgy nézett ki a gyakorlat, hogy 9,4-ből indult a pontozás. Ha volt egy új eleme, akkor két tizedet kapott, ha olyan elegáns és fantasztikus előadásmód volt, az is két tizedet ért, és a különböző variációkra is lehetett két tizedet kapni. Ez volt az érdekes a moszkvai olimpián, amikor a szovjetek borzasztóan csaltak, és 9,9-et kapott új elem nélkül egyik szovjet tornász. Én tíz pontot kaptam, és az volt az utolsó lólengés gyakorlatom.

1980-ban, moszkvai olimpiai győzelme után vonult vissza a tornasportból, majd állatorvosi pályára lépett, végül visszatért a sportigazgatásba. Jelenleg a Magyar Tornász Szövetség elnöke. Milyen tapasztalatokat hasznosít leginkább a sportolói múltból a sportvezetői munkában?

Máshonnan kezdem: nagyon nagy tapasztalatot szereztem állatorvosként vidéken, a személyes kapcsolatokkal, hiszen nemcsak a kutyát kezeltem általában, hanem a gazdát is. Pestlőrincen voltam állatorvos, és az elején még sokat kellett házhoz menni, így a saját környezetükben beszéltem emberekkel. Utána pedig, amikor idekerültem – először mint elnökhelyettes –, nagyon-nagyon jó főtitkárokkal és elnökökkel dolgozhattam, tőlük tanultam meg ezt a szakmát. Jártam velük a vidéket, a szponzorokat, a versenyeket, a tárgyalásokon ott voltam. Mondhatom, hogy visszafogadott a sportközösség.

Vissza kellett fogadnia, úgy érzi?

Igen, hiszen ’80-ban hagytam abba a versenysportot és utána egyetemre mentem, majd 20 évig praktizáltam, tehát kikerültem a tornasportból. Aztán úgy döntöttem, hogy befejezem az állatorvosi szakmát, és bérbe adtam a rendelőt fiataloknak, akik nagyon tehetségesek, meg – valljuk be őszintén – szakmailag megelőztek bennünket, Svájcban, Németországban tanultak meg mindent. Az elején még együtt dolgoztunk, mostmár a saját felelősségükre folytatják. Utána álltam be a sportvezetésbe, ahol akkor egy új generáció működött. Boldog vagyok, hogy még együtt dolgozhatok ezzel a 40–50 éves generációval, akik huszonöt éve húsz-harminc évesek voltak, amikor bekerültek a sportvezetésbe. Teljesen más stílusban működnek, sokat tanultam tőlük, és sok kapcsolatot kiépítettem közben. 

 Fotó: Krisztics Barbara

Egy ilyen rendkívüli pálya után azt várná az ember, hogy edzőként kamatoztatja a tudását. Mégsem ezt az utat választotta.

Elvégeztem a szakedzőit a TF-en, de aki végigment egy ilyen kemény pályán, nem biztos, hogy át is tudja adni a tudását a gyerekeknek. Mindenkinek más az ereje. Nekem más szívem van. Föl kell mérni, kiben mennyi agresszivitás van. Bennem van valamilyen dominancia, de inkább a megegyezésre törekszem. A sport viszont nem az alku terepe. 

Milyen eredményekre büszke a sportvezetői pályafutásából?

2013 őszén kiemelt stratégiai ágazat lett a torna, mint alapsportág, és mint a három legnézettebb olimpiai sportágak egyike az atlétika és az úszás mellett. Az olimpián kategóriákkal jelzik a különböző sportágakat, van egyes, kettes, hármas, négyes, ötös kategória. A torna nagyon hosszú ideig a kettesben volt, viszont a mostani a harmadik olimpiai ciklus, amikor már az egyesben van. 

Nagyon sokat haladtunk előre. 2013 óta megháromszoroztuk a tornászok létszámát. Ma 4000 körül van ez a szám és ebbe beletartoznak a felnőttek és a gyerekek is. Csak az a baj, hogy nagyon-nagyon leszűkül a létszám, mire eljutnak a felnőtt időszakhoz, és a versenysportban mindig csak nyolc ember jár jól egy-egy szeren. Fontos a minél szélesebb merítés.

Gyakorlás vagy tehetség kérdése inkább a tornászsiker?

Mindkettő. Az első szakaszban – a lányok 3-4 éves korban, a fiúk 4-5 éves korban kezdik – inkább az agy és a mozgáskészség fejlesztés a lényeg, és csak később derül ki, kiből lehet sportoló. Persze, sok minden van, amit nem lehet megtanítani és alkati kérdés. Ráadásul a torna azért is nagyon nehéz sportág, mert 90 százalékban sérülés miatt hagyják ott a pályát. 

Mit jelent a kiemelkedő tehetség a tornasportban?

A nagy tehetség rendkívül összetett fogalom: kimagasló mozgáskészség, nagyfokú monotóniatűrési képesség, fájdalomtűrő képesség és kiváló versenyzői előadásmód is kell hozzá. Vannak például úgynevezett teremtornászok, akik  ragyogó gyakorlatokat csinálnak a gyakorlás során, és amikor bemennek egy tizennégyezres csarnokba, és ott tombolnak a helyiek, akkor ötször leesnek, mert nem bírják a nyomást. Az egyik legnagyobb gondunk az, hogy a szülők, akiknek a gyermekei kilencedikek, hetedikek lesznek, és nem kerülnek be a csapatba, azok egy idő után feljelentik az edzőt, hogy bántotta, elnyomta, netán abuzálta a gyereket – ilyen esetek ma százával jönnek elő világszerte. Erre a problémára megoldást kell találni.

Fotó: Krisztics Barbara

Mitől válhat mégis vonzóvá a tornasport a gyerekek és a szülők számára?

Ott kezdődik a sportág népszerűsége, hogy azokban a városokban, ahol volt régen torna, ma is hagyománya van, Békéscsabán például. Ahol volt régen torna, ott a régi tornászokból lehetnek edzők, iskolákban, óvodákban is be lehet mutatni a sportágat, lehet beszélni az óvónőkkel, az iskolában az elsőkkel, hogy lehet akár sportiskolába járni. Tudniuk kell a szülőknek, hogy amikor a gyerek bejön tornászni, még nem megy föl a szerekre, csak talajgyakorlatokat végez, bukfencezik, egyensúly-gyakorlatos figurákat csinál: ezek a mozgások fejlesztik az idegpályákat.

Ez az egyik legkomolyabb sportág, 130 éves múlttal rendelkezik, és van vagy 65 féle torna a világon.

Mindenféle sporthoz alapvető az az összetett készség- és képességbeli fejlettség, amit a torna tud adni.

Sok tanulmány jelent meg arról, hogy mit tud adni a torna, a futás vagy az úszás a gyerekeknek, ha bizonyos korban elkezdik. Azt kell tudni, hogy a tornát korán érdemes kezdeni, a fejlett országokban iparággá vált a világon, hogy a gyereket 3-4 éves korban beíratják sportolni. Ez még nem a szertorna, hanem a gimnasztika és az akrobatika, amely egyensúlyképzésre és a mozgáskészség fejlesztésére szolgál. Ebből a nagy volumenből a 99 százalék nem maradt bent a tornában, de óriási tömegek vannak a világban.

Az Egyesült Államokban jártam, amikor bekerültem a Hall of Fame-be, és akkor találkoztam Bart Conner világhírű tornásszal és feleségével, Nadia Comăneci román tornásszal, akik alapítottak egy klubot, ahol csak gyerekekkel foglalkoznak. Négy itteni terem alapterületének megfelelő helyen edzettek a gyerekekkel és azt mondták, hogy az ott sportoló 1500 gyerek csak a torna alapjait tanulja meg, de nem lesz belőlük speciális, profi tornász. És ilyen „iskolából” Amerika-szerte legalább 600 olyan van, ahol klubbonként 600-1500 tornász sportol. El lehet képzelni, mekkora a merítés és milyen népszerű a tornasport a tengerentúlon.

Fotó: Krisztics Barbara

Mit lát a legnagyobb feladatnak jelenleg a sportvezetésben?

Felmérések készültek arról, miért hagyják abba a versenyzők a sportot még a csúcs előtt, mert nagyon sok sportágban előfordul, hogy iszonyatos munkát beletesznek, aztán hirtelen kiszállnak. Jellemzően a megélhetési szempontok indokolják a döntést: 22-23 éves korukban otthagyják a tornát és elmennek például asztalosnak, mert azzal többet keresnek, mint versenysportolóként. Eleve rövid a sportolói pálya, és csak a Gerevich-ösztöndíjból kaphatnak pénzt: 300-400 ezer forintot. Egy olimpiai bajnoknak 400 ezer forintot adunk, de semmit sem fizetünk mellé. Ezen változtatni kell, ahogy az edzőknél is probléma a megfelelő bérezés. Ha egy edző nincs benne a nemzeti edzői programban – mert éppen nincs ilyen tanítványa –, ahová a kiemelkedő eredményeket elért versenyzők felkészítői kerülhetnek be, és ahol magasabb fizetések vannak, akkor 300-320 ezer forintot visz haza havonta. Ezen szeretnénk változtatni.

Én úgy szeretnék majd elmenni egy pár év múlva innen, hogy az összes terem, amiket megszereztünk, felújítottunk, felépítettünk, mind teljes mértékben fel legyen szerelve. Elindítunk egy olyan tornaprogramot – ami most már az úszásnak megvan –, hogy ha ezt elfogadják, nagy változást hozna a magyar tornasportban. Bízom benne, hogy sikerülni fog.