Európa nyugati felében festik, a Kárpát-medencében – tőlünk északra, délre és keletre hagyományosan „írják” a tojást húsvétkor, és a viasszal felvitt motívumoknak mind-mind külön jelentésük volt: rontás elhárítására, egészségmegőrzésre, termékenységvarázslásra, szerelmi vallomásra vagy éppen elutasításra utaltak. Az idők folyamán a vidékenként eltérő motívumkincs írására specialisták, ún. íróasszonyok szakosodtak és később a hímes tojás a népi iparművészet egyik legkreatívabban díszített tárgytípusává vált nemcsak nálunk, hanem a környező népeknél is.
Németország Hessen tartományában például nemcsak mintákkal, de szövegekkel is díszítik a tojásokat: különböző tanácsokat, üzeneteket írva az ajándékul szánt húsvéti tojásra.
Jellegzetes tojásdíszítési hagyománya van a szászországi és brandenburgi szorboknak is, ők színes viasszal írják a húsvéti tojást, különlegesen gazdag mintakultúrát őrizve általa.
A tojásdíszítés és a piros tojás eredete ugyan homályba vész, a viasszal való tojásírás technikáját azonban a tojás tartósításával hozzák összefüggésbe a kutatók: régen a tojásokat viaszba mártották, hogy elfedje a pórusokat, ennek köszönhetően hosszabb ideig elálltak és étkezési célra is alkalmasak maradtak. Szentelményként korábbról ismerjük, mint díszített húsvéti tojásként: már a IV. századból része a katolikus húsvéti hagyományoknak.
A magyar néphitben is gazdag hiedelemvilág kapcsolódik a piros tojás szimbólumához: a csíkménasági szóhagyomány szerint a piros héj Krisztus elhullatott vérét, a fehér (belső festetlen rész) a verejtékét jelképezi. A piros tojás héját az utcákon, tereken szétszórták, hogy emlékeztessen Krisztus kálváriajárására. Göcsejben a tojás Krisztus keresztfáját, díszítése pedig Krisztus kötelét jelképezi. Temesközben piros tojást vittek a Szent sírhoz, de a baranyai Versend sokácai a húsvéti megszentelt piros tojásból saját halottaik sírjára is vittek a temetőbe.
A magyar tojásdíszítés technikájában is virtuóz, és szinte mindegyik dekorációs lehetőséget kihasználja a mai napig is. Készítünk húsvéti piros tojást batikolva, „berzseléssel”, azaz valamilyen – jellemzően növényi – rátéttel, karcolva, áttörve, ecsettel pingálva, de meg is patkolják helyenként a tojást, és ma már a különböző rátétes – matricás, csipke-, textilrátétes – tojások is népszerűek. A legérdekesebb és legtöbb hagyománnyal bíró díszítés azonban az írott, batikolt, azaz viaszlevonásos technikával készül és készült.
A magyar nyelvterületen megtalálható technikai- és forma-, azaz motívumgazdagság már a XIX. század végén, a XX. század elején is felkeltette a gyűjtők és néprajzosok figyelmét, így a magyar hímes tojás mint szokástárgy és mint mintahordozó is kiválóan dokumentált. A Magyar Néprajzi Múzeum Tojásgyűjteménye a magyar nyelvterület szinte minden szegletéből felgyűjtött közel 4000 darab hímes tojást őriz.
Mintakincsünk gazdagsága híven tükrözi különböző történelmi korok jellegzetes stílusmaradványait: a legarchaikusabb geometriai motívumoktól a reneszánsz és a barokk virágornamentikáján át a török korban átvett hímzés-mintákig igen széles a skála. Közkedvelt témái a szakrális szimbólumok (pl. kereszt, szent sír, Krisztus koporsója, kehely), az állatok testrészei (pl. tyúk lába, kecske körme, nyuszi füle), a hiedelemlények (pl. ördög térde, sárkány), a stilizált virágok (pl. tulipán, török szegfű, rózsa) és az égitestek (pl. csillag, hold).
Helyenként évszámokkal jelezték a készítés évét. Jellegzetes kárpát-medencei díszítési mód (a szerb és a sárközi tojásírást kivéve) a hálós osztásban való tojásírás: széltében a közepén és hosszában négy részre osztva osztották fel a díszítendő területeket, ahová a minták kerültek.
Ha történeti rétegek szerint haladva keressük a minták és technikák legarchaikusabb formáit, a magyar nyelvterület keleti végeiről érdemes indulni, Moldvában, de különösen a Gyimesek területén ugyanis mai napig a hagyományos tojásírással készül a húsvéti hímes tojás.
Antalné Tankó Mária így mutatja be a tojásíráshoz szükséges eszközöket Gyimesi írott tojások című, 216 gyimesi tojásmintát bemutató könyvében:
„Az íráshoz, tojásíráshoz szükséges felszerelést mindenki elkészítheti otthon magának. Szükség van egy 10-15 cm hosszú, ceruzavékony botocskára vagy kifaragott fára. Ez után fémből egy kis csövecskét készítünk. Ennek anyaga régen a piparéz volt, mint legvékonyabb és legtartósabb fém; ma helyébe a fogpaszta, borotvakrém tubusát vagy a cipőfűzőzsinór végén a pléhfoglalatot használjuk. A 15-20 mm hosszúra és 4-5 mm szélesre kivágott fémlapocskát rácsavarjuk egy tűre, majd a tűt kihúzzuk belőle. Kívánatos, hogy a kis fémcső minél vékonyabb legyen, mert így szépen lehet vele írni. Ezt a csövet beerősítjük a pálcika fejébe, a nyélre merőlegesen... Ezzel elkészült a tojásírás szerszáma, a kesice.
Az írás úgy történik, hogy a tojást bal kézbe vesszük és jobb kézzel írni kezdjük a hímet, a hímeket. Először a tojás felületét beosztjuk: hosszában két körvonallal négy cikkre, majd ezekre merőlegesen, mint az egyenlítő a földgömbön, egy vonallal összesen nyolc háromszöghöz hasonló félcikkre osztjuk. Vannak olyan hímek, amelyeket további vonalakkal tizenhat mezőre kell osztani, nagy ritkán viszont van néhány olyan hím is, amely beosztást egyáltalán nem igényel.
Az írás befejezése után a tojások számára festőt készítünk… A tojásokat beletesszük és kellő ideig benne hagyjuk, közben néhányszor megforgatjuk. A festék a viasszal írt hímeket kivéve a tojások felületét pirosra festi. A festékből kivéve a tojásokat megszárítjuk és meleg, puha ronggyal áttöröljük. A törlés eltávolítja a viaszt, és az írások a tojás felületén fehéren maradnak. Egy kis szalonnával átdörzsölve, a tojások fényesebbek lesznek, de utána a fölösleges zsiradékot le kell törölni róluk.”
Az írókázás mikéntjéről videót is készítettünk, ezt ide kattintva éred el!
Igazán kiváltságos helyzetben vagyunk, hiszen Magyarországon, Zengővárkonyban található egy világviszonylatban is figyelemre méltó magángyűjtemény, a 2000-ben megnyílt Míves Tojás Múzeum, amelynek gyűjteménye mintegy 4500, a világ különböző tájairól származó hímes tojást őriz és mutat be évente átlagosan tizenegyezer látogatójának. A gyűjtemény sokszínűségét az is jelzi, hogy a Magyar Posta többszörösen merít a múzeum anyagából húsvétra kibocsátott bélyegeinek tervezésekor.
A nem mindennapi kezdeményezés, a múzeumalapítás a magyar biomatematikus, Nienhaus Rózsa nevéhez fűződik, aki a tojásban mint tárgyban nemcsak a forma tökéletességét és különlegességét látta meg, hanem a tojásra írt motívumok gazdagsága is lenyűgözte. A rácsodálkozásból tudatos gyűjtés lett, míg végül tekintélyes anyaggal és a tojásmintákat bemutató programokban bővelkedő, a tojásírást kiadványokkal is népszerűsítő híres múzeumot hozott létre belőle. A múzeum célja egyrészt bemutatni a tojásdíszítés változatosságát, sokszínűségét, rendezvények segítségével tanítani, nevelni az ifjúságot, másrészt hozzájárulni a zengővárkonyi húsvéti hagyományok életben tartásához is.
„Zengővárkonyban szokásban volt, hogy nagypénteken az asszonyok nemcsak a család számára, hanem nagyszámú keresztgyermekeik számára is írták a tojásokat. Idén elindítottuk ennek a szokásnak a felelevenítését. A múzeum nagyheti programjai résztvevőinek nagy számából is látszik, hogy van igény az emberekben az alkotásra. Egy tanárnő például azt a feladatot adta a gyerekeknek a húsvéti szünetre, hogy készítsenek hímes tojást” – mondja Nienhaus Rózsa, a múzeum tulajdonosa.
A múzeum honlapján több mintalap is elérhető, amelyek alapján kicsik és nagyok kézügyességtől függően könnyedén beletanulhatnak a tojásírás művészetébe, aki pedig a tojásdíszítés sokféleségéről szeretne többet megtudni, annak érdemes megnéznie a honlap Művészet a tojáson menüpontját. A gyűjtemény jelentős része népi iparművészek alkotásaiból áll, olyan specialisták készítettek sok különleges tojást a múzeumnak, akik maguk is az eredeti népi motívumkincset és tematikát reprodukálták vagy kezdték egyedi stílusban feldolgozni. A múzeum fennállásának 20. évfordulójára például a keresztút stációit ábrázoló sorozatot készített a múzeum felkérésére egy tojáskarcoló.
„Különleges hangulata van a húsvéti tojásírásnak, mesélték az idősebb tojásírók, akikkel találkoztam gyűjtőútjaim során. Amikor elkezdik megírni a tojásokat, kezükbe veszik a tojást, forgatják, megmelegszik a kezükben és »kapják a mintát«, vagyis ihlet adja, hogy mi kerüljön a tojásra” – meséli Nienhaus Rózsa. Fontos, hogy ezt a hagyományt továbbvigyük, ne csak passzív bemutató-darabokon őrizzük, hanem lehetőség szerint tanuljuk meg és műveljük évről-évre családi körben is.
A kreatív folyamat sokféle technika kipróbálására is lehetőséget nyújt: az egyszerű rajzolástól, az ecsettel festésen át a matricázásig vagy a zsinórozásig több utat is bejárhatunk. Mindenképpen figyeljünk arra, hogy a nyers tojást fújjuk ki díszítés előtt, hiszen így tudjuk huzamos ideig biztonságosan tárolni a kis „műalkotásokat”. Aki pedig a húsvét utáni rakottkrumpli-szezonra tartogatja a locsolásból megmaradt hímeseket, az mindenképpen főzze jó keményre a tojást, így hűtőben több ideig eláll.
A hagyományok mindig az életből táplálkoznak, de csak a gyakorlat képes életben tartani őket. Fantasztikus kulturális értékeink közül kétségtelen, hogy a tojásírás az egyik legkönnyebben átörökíthető, másrészt elképzelhetetlen volna a húsvét hímes tojás nélkül.
Áldott ünnepeket mindannyiunknak!
Ajánljuk még:
Magyarország András-naptól vízkeresztig is nagyon finom – Borbás Marcsival új könyvéről beszélgettünk
„A tárgyak élnek, könnyük van, emberkéz formálta őket, visszanéznek ránk” – az abroszok története
Lélekmelengető regények az őszi napokra
