Ha a szigorúan vett funkcióra gondolunk, akkor lényegében elegendő egy puha papírtörlő-darab, amibe bele lehet törölni a pörköltszaftos vagy rúzsos ajkakat, és kész.
A kulturált étkezés, az asztali illem azonban ennél valamivel többet jelent, a szalvéta használata nem csak ízlés- és szépérzék dolga, hanem a művelt ember elemi szükséglete.
1979-ben jelent meg Fehér Klára: Vakáció Magyarországon című könyve. Egy hihetetlen nyári történet, szinte blogszerűen megírva arról, hogy az írónő és férje hogyan kalauzolták végig hazánkba érkező külföldi ismerőseiket Magyarországon egy egész nyáron át. Bemutattak nekik mindent, ami akkor jó, szép és érdekes volt az országban, és nem maradt ki belőle pár furcsaság sem.
Fotó: 123RF
Az egyik történetben angol vendégekkel látogattak el a visegrádi várba, ahol csokoládétorát kért a vendég kisleány. Élt az a szokás – ami azóta sem ment ki a divatból –, hogy a tányérra a sütemény alá tették a szalvétát. Fehér Klára roppant módon haragudott erre a fura megoldásra, és többször szóvá is tette. Az angol kislány is beleesett abba a csapdába, hogy szerette volna megtörölni a száját, de mire kirángatta a torta alól a szalvétát, addigra legfeljebb a csokikrémes papírszeletbe tehette volna meg. Az írónő csöppnyit szégyellte magát, mert ez már nem az első, a külföldiek számára érthetetlen magyar dolog volt.
Így egy legendát talált ki erre, menteni hazánk jó hírét: igazságos Mátyás király azt parancsolta népének, hogy olyan szépen egyenek, hogy ne legyen szükség a szalvétára sohasem. De, hogy azért megadják a módját, oda kell tenni jelképesen a szalvétát.
A kisleány szívének olyan kedves volt ez a történet, hogy attól fogva úgy evett, mintha egyenesen az angol királynő udvarában, nem kis hazánk kies vidékein kirándult volna: úgy, hogy ne legyen szüksége a szalvétára.
Fotó: 123RF
E mosolyt fakasztó történetnek azért van némi igazság-alapja is, hiszen Mátyás korában már javában használtak asztalkendőt. Addig kézzel étkeztek, és vagy az ingujjba, vagy egyenesen a szolgák hajába törölték maszatos kezüket.
A textilből készült asztalkendők – e rendkívül hasznos kelmedarabok – a XVI. századtól kezdve már rendszeresek voltak a lakomák alkalmával.
A történészek számos olyan régi dokumentumot találtak, ahol különféle neveken ugyan, de megjelent az asztalkendő. Nyelvünkbe valószínűleg német közvetítéssel került a francia eredetű szó: a serviette, magyarul a szalvéta.
A módosabb családok gazdagon ellátták leányaikat a kelengyéjükben asztalkendővel, amelynek pontos rendeletetését is megnevezték. Szerepe a kéz és a száj megtörlése volt, ünnepélyes alkalommal pedig művészien meghajtogatva az asztal ékessége is egyben.
Fotó: 123RF
A XIX. században a textilszalvéta hajtogatását a vendéglátóhelyeken művészi rangra emelték. Elképesztő szalvétakölteményeket alkottak, amelyeket szinte fájt szétbontani és beletörölni a zsíros ajkakat. Ez időben találták fel a papírszalvétát, ami szintén hamar divatba jött, változatossága, könnyű alkalmazása kedveltté tette az egyszerűbb emberek körében is.
A XX. század derekán Magyarországon egy időre szinte eltűnt a textilszalvéta
– talán a rendszerrel összeegyeztethetetlen múltbéli hóbortnak találták, és szinte csak papírszalvétával lehetett találkozni. Azok a családok azonban, aki tehették, megőrizték ezeket a szép darabokat. Hiszen a kelengyébe kerülő asztalkendők jó része kézi hímzéssel, azsúrozással, monogrammal készült. Miféle ebédekről és vacsorákról tudnának mesélni ezek az asztalneműk! Szerencsés, aki még ma is elő tud venni ezekből és ünnepi alkalmakkor. Magam is őrzök belőlük jó néhányat – igaz, egy egész vendégseregnyi nem telne ki belőlük.
Fotó: Halmos Monika @rozsakunyho
A boltokban kaphatunk könnyen kezelhető, szép asztalkendőket, a dekoratív hajtogatást akár videókból is elsajátíthatjuk. Válasszunk olyat, ami az étkészlettel együtt emeli az asztal szépségét, harmóniát teremt. Tehát ha van egy alkalomra esztétikusan megterített asztal, különlegesen elhelyezett szalvéta, akkor még ott a kérdés, hogy hogyan is kell használni az asztalkendőt?
Az elfogadott az, ha a széthajtogatva az ölünkbe helyezzük. Mielőtt a poharat a szánkhoz emeljük, finom mozdulatokkal fölemeljük, megtöröljük vele a szánkat.
Az étkezés végeztével lazán összehajtva – úgy, hogy ne látszódjon rajta a maszat – a teríték mellé, bal oldalra tesszük.
Az asztalkendőt sosem kötjük a nyakunkba, mint a kisgyerekeknek az előkét. Nem törölgetünk vele szemüveget, nem használjuk zsebkendőnek, nem tisztogatjuk vele a tányért.
Fotó: 123RF
Ma már megszokott, hogy a textil asztalkendő szinte csak dekoráció, mellette ott a papírszalvéta. Ilyenkor érdemes azt használni. Ha megakad a szemünk ünnepi, mintás, színes szalvétán, mielőtt hazavinnénk a boltból, érdemes átgondolni, hogy vajon így, magában szép-e, illik is az étkészlethez, terítőhöz, a stílusunkhoz. Lehet, hogy valóban cuki minták vannak rajta, és nem lehet ellenállni a kísértének, aztán odahaza kiderül, hogy a tányér mellett úgy mutat, mint egy zsibvásár.
Az egyszínűvel sokszor jobban járunk! A túl élénk színű sem praktikus, mert előfordulhat, hogy a festékanyag fog.
Jómagam is jártam úgy, hogy az ünnepi ebéd végeztével pontosan lehetett látni, ki törölgette meg a száját a szalvétával. Azoknak mind szép kék volt az arca a szája körül. Igen kellemetlen helyzetet teremtett, kínos nevetéssel. Az ilyesmiket jobb megelőzni jól átgondolt tervezéssel és vásárlással. A papírszalvétát sem illik összegyűrni, morzsolgatni, apró darabokra tépkedni, az étkezés végén gombóccá gyömöszölve a tányérba dobni pedig egyszerűen illetlen és gusztustalan is.
Fotó: 123RF
Az asztalkendő és a szalvéta használatához több oldalas etikett is tartozik. Ezt akkor érdemes tanulmányozni, vagy éppen feleleveníteni, ha meghívást kaptunk a Nobel-díj átadó ünnepségére vagy éppen valamelyik angol koronaherceget látjuk vendégül.
Ez esetben jó tudni, hogy mit tegyünk, ha leesik az ölünkből a szalvéta: bemásszunk-e érte az asztal alá, hová rázzuk le a morzsát, mikor, milyen formában hajtogassuk a tányér mellé.
Azért a legjobb úgy étkezni, hogy a lehető legkevesebb maszatot hagyjuk a szalvétán, hogy ne jöjjünk zavarba akkor sem, ha éppen Mátyás király szalvétájával találkozunk össze.
Nyitókép: 123RF
Ajánljuk még:
„Minden megpróbáltatástól csak erősebb lettem” – Szabival, a pékkel beszélgettünk
Magyarország András-naptól vízkeresztig is nagyon finom – Borbás Marcsival új könyvéről beszélgettünk
Kovász, ami sosem fog kiszáradni – Gáll Tímeával és Gáll Leventével beszélgetünk
