Idegőrlő, hátborzongató pszichotriller a Drága gyermek, mégsem bírtuk nem nézni

A sorozat Romy Hausmann azonos című regényének német adaptációja. A könyv maga már bestseller volt, megfilmesítésének jogát szinte azonnal megvették, és a Netflix nem nyúlt félre: a sorozatot hatalmas siker övezi világszerte és Magyarországon is.

Az első perctől világos, hogy fondorlatos a cselekmény, nem fogunk unatkozni, már csak azért sem, mert a borzongató hatás garantált.

A beszámolók cseppet sem túloztak: a hideg futkosott a hátamon, míg a Drága gyermek-et néztem.

Egy emberrablásos történetről van szó, amelynek a kifutását látjuk a kezdőjelenetben: egy nő és egy kislány menekül az erdőben. A nőt (Kim Riedle) aztán elgázolja egy autó, és kórházba kerül, ahová a kislányt, Hannah-t (Naila Schuberth) is beviszik. Hannah igen különösen viselkedik: olyan, mint egy kis felnőtt, furcsa, merev szabályokat követ, ezzel pedig felkelti a nővér és a rendőrök gyanúját. Semmit nem lehet kihúzni belőle, és az időközben magához térő nő sem segít: nem tudja megmondani, ki is ő pontosan, és ki az, aki bántalmazta. A fogvatartottak traumái világosan látszanak a kislány és a nő viselkedésén is, ami anélkül borzolja az idegeinket, hogy pontosan tudnánk, mi is történt.

Ahogy bontakozik a cselekmény, egyre valószínűbbnek tűnik, hogy az idősebb nő Lena lehet, akit tizenhárom évvel ezelőtt elraboltak. A nyomozó, Gerd sikertelenül kereste éveken át, és a megoldatlan ügynek valamiképpen személyes vonzata is van számára, persze ekkor még nem tudjuk, pontosan mi. Kolléganője, Aida mindenben maximálisan a segítségére van, hogy felgöngyölítsék a szálakat, amelyek egyre gubancosabbakká válnak.

Az első gubanc akkor keletkezik, amikor a feltételezett Lena szüleit felhívják, hogy jöjjenek be a kórházba, mert megtalálták a lányukat. A szülők reakciója a nő láttán, és Hannah mondatai, amikor meglátja a szülőket, teljesen más irányba tereli a nyomozást. A furcsaságok azonban kezdenek értelmet nyerni: választ kapunk a kezdetek óta nyitott kérdésekre, például arra is, miért sorol Hannah olyan merev szabályokat, amelyeknek a betartásához akkor is ragaszkodik, ha épp semmi értelme nincs. Például ha bárki belép a szobába, a lány, ahogyan anyja és testvére is, a kezét, körmeit mutatja az érkezőnek. Ahogy telik az idő, egyre hangosabb bennünk a kérdés: miért? 

 Fotó: Netflix

A sorozat – és a történet – abban remekel igazán, hogy apránként csepegteti a nyomokat, amelyek közül nem egy hamisnak és félrevezetőnek bizonyul. Így a néző is nyomról nyomra halad a rejtély felderítésében a rendőrökkel együtt, és amikor már azt hinné, hogy sikerült valamit összeraknia, borul minden, és kezdheti más irányból megközelíteni a történéseket. Eközben pedig végig borzong, hol a fellelt nyomok láttán, hol pedig a szereplők viselkedése miatt, amelyek óriási átélt traumákról árulkodnak. Beszippant minket a sorozat világa, akkor is, ha nem egészen értjük, milyen furcsa világ ez.

Natascha Kampusch esete nem véletlenül jut eszünkbe többször is a sorozat nézése közben, és borzalmas belegondolni is, mit élhet át egy elrabolt. Így hát valóban csak azoknak való ez a műsor, akik bírják a keményebb történeteket, mert nemcsak az alapsztori, de a fordulatok is próbára teszik az idegrendszerünket. Ha ezt bevállaljuk, egy szövevényes, izgalmas, drámai fordulatokat tartogató thrillert láthatunk, amelyet jó ideig biztosan nem felejtünk el.

Fotó forrása: Netflix