Ha rossz volt a heted, fejeld meg egy-két brutálisan jó filmmel – Szubjektív válogatás Tarantino filmjeiből

Quentin Tarantino idestova hatvan éve látta meg a napvilágot. Mindig érdekelték a filmek, már fiatalon arról álmodozott, hogy híres rendező lesz. A helyi „kispiszkos” moziban és a szomszédos művészmoziban horror, kung-fu, olasz, francia művészfilmeket nézett, később – állítólag – jegyszedő is volt egy pornómoziban. Videotékában is dolgozott, ahol nagyjából „egymillió” filmet látott, valószínűleg ennek is szerepe van abban, hogy profi mesélővé, a filmvilág „Andersenjévé” vált. Egy filmkritikus, Mick LaSalle azt mondta, Tarantinónál az erőszak szerves része egy kaján humorú világnak, ahol bármi megtörténhet – és meg is történik.

A rendező karrierje az 1992-es Kutyaszorítóban című filmmel indult, s azóta töretlenül ível felfelé. Tarantino fő erőssége, hogy régi filmekből vett jeleneteket, beállításokat a csak rá jellemző stílusban kever, és így valami megmásíthatatlanul újat teremt. Ezt a rajongói az elődök előtti tisztelgésnek, kritikusai pedig plagizálásnak tartják. Rendezőként fontos számára, hogy a vízióját nagyon jól el tudja mondani a stábnak. Akik jól ismerik a mozijait, tudják, hogy megvannak a kedvenc színészei, például Uma Thurman, Harvey Keitel, Samuel L. Jackson, Christoph Waltz, Tim Roth vagy Michael Madsen. És persze nagyon szívesen szerepel ő maga is a filmjeiben. Feltűnik többek között a Ponyvaregényben, a Djangóban és a Becstelen Brigantikban is. Jöjjön egy szubjektív ajánló azok számára, akik szívesen töltenének egy „véres” estét a Tarantino filmek társaságában.

Kutyaszorítóban

Ezzel a filmmel indult Tarantino karrierje 1992-ben, mikor huszonkilenc éves volt. Kisköltségvetésű produkciónak indult, mindössze 30 ezer dollár állt rendelkezésre – aztán jöttek a már-már filmbe illő fordulatok. Egy producer többet látott a forgatókönyvben, ami hamarosan Harvay Keitel színészhez is eljutott. Őt is lenyűgözte a sztori, így végül másfélmillió dollárból forgott a mozi. A Sundance Fesztiválon érdeklődéssel fogadták a kamaradrámát, tetszett nekik az újszerű filmes megvalósítás. És hogy miért érdemes megnézni?

Tarantino egy balul sikerült gyémántrablás történetét meséli el, amit öltönyös fickók követnek el. A gyakorlott banda fegyverrel rabol ki egy gyémántraktárt. A rendőrség gyanúsan hamar érkezik a helyszínre, ezért gyanítják, hogy volt közöttük egy tégla. A teljes történetet a szereplők beszélgetései tárják fel. A filmből kiderül, hogyan készültek fel, és az is, mi történt. Mindez ez kamaradarab keretében, hiszen a film lényegében egyetlen szobában játszódik.

Itt már ízelítőt kapunk Tarantino sajátos stílusából. Ugrál az időben, kiránt minket a komfortzónánkból.

Az egyik pillanatban egy nyugodt beszélgetés részesei vagyunk, majd minden átmenet nélkül erőszak-cunami zúdul ránk. A szereplőket megkedvelteti velünk, és többé nem tudunk haragudni rájuk, akkor sem, amikor kiderül, hogy kemény alvilági figurákról van szó. Már itt is megjelennek a tőle megszokott, kegyetlenül egyszerű, laza párbeszédek – és mi mindet imádjuk.

Ponyvaregény

Az 1994-ben készült Ponyvaregény Tarantino egyik ikonikus, talán legtöbbet idézett filmje. A több szálon futó történet lényege, hogy két gengszter, Vincent s és Jules megpróbálja visszaszerezni megbízójuk aktatáskáját. Ennek menet közben jónéhány ember áldozatául esik, miközben belemerülünk az elképesztően hétköznapi dialógusok és a véres erőszak közti kontraszt kiváló ábrázolásába.

Az egyik gengszter, Jules (Samuel L. Jackson) majdnem meghal, ennek hatására felhagy a bűnözői életmóddal. A másikuk, Vincent (John Travolta) viszont komoly feladatot kap a főnökétől, mégpedig azt, hogy vigye el a feleségét táncolni. A többi pedig már történelem. A híres táncjelenetben John Travolta és Uma Thurman mutatják be tánctudásukat egy rögtönzött táncversenyen. Travolta ezzel a filmmel Vincent Vegaként visszatáncolt a csúcsra. A film Arany Pálma, Golden Globe és Oscar-díjat is hozott a rendezőnek. És több mint százmillió dolláros bevételt.

Alkonyattól pirkadatig – 1996

A sajátos hangulatú „vámpírfilm” forgatókönyvét Tarantino írta, és szokásához híven a filmvásznon is feltűnik, méghozzá az egyik főszereplőként. A sztori szerint két testvér – akik nem mellesleg menekülő bankrablók – összefutnak egy vakációzó családdal, aminek családfője kiugrott lelkipásztor. A bűnözők arra kényszerítik a családot, hogy csempésszék át őket Mexikóba. Amint átérnek a határon, egy bárba mennek. Itt egyszer csak szinte mindenki vámpírrá változik, a vendégek nagy részét kinyírják – itt be is fejezzük a spoilerezést.

Tarantino és George Clooney nagyot alakítanak a testvérpár szerepében. Tarantino Arany Málna díjat kapott az alakításáért. Hogy megérdemelte-e? Azt mindenki döntse el maga.

Jackie Brown – 1997

Ez a film jó példa arra, hogy Tarantino addig ismeretlen színészekkel is nagyot tud alkotni. A Jackie Brown főszereplője, Pam Grier a hetvenes években forgatott filmekben általában börtönviselt nőket alakított, és csak azokban a mozikban jutott főszerephez, amelyekben kizárólag afroamerikai színészeket szerepeltettek. A Jackie Brownban aztán nagyot alakít, Robert de Niro, Samuel L. Jackson és Bridget Fonda mellett. Valamennyien szinte lubickolnak a groteszk, fekete humorú, lüktető zenéjű filmben. Ahogy mondani szokták, nagy film, nagy zene. A soundtracket külön is érdemes meghallgatni.

Kill Bill – 2004

A kezdő jelenet annyira erős, hogy – bár legalább 15 éve láttam –, szinte most is képkockáról képkockára fel tudom idézni, csakhogy ez esetben szó sem lehet spoilerezésről. De álljon itt röviden a sztori: a Menyasszony néven elhíresült egykori hírhedt bérgyilkosnő, egy világklasszis női bérgyilkos-csapat tagja. Terhes lett és férjhez akart menni, de a főnök ezt nem hagyhatta. Az esküvője napján a csapat vezetője mindenkit lemészárol. A nő nem hal bele a fejlövésbe. Ötévi kóma után magához tér, és véres bosszút esküszik támadói ellen. A listáján természetesen Bill is szerepel, nem véletlen a film címe. Úgy általában nem vagyok oda Uma Thurmanért, de amit ebben a filmben alakít, az valami fergeteges. Éppúgy, mint a stílus, a zene és persze a többi alakítás.

Becstelen brigantyk – 2009

Azt nem lehet mondani, hogy a rendező filmjei egy kaptafára készülnének. A Becstelen brigantyk egy ízig-vérig Tarantino-film, és mégis teljesen más, mint a többi. A második világháború idején, a németek által megszállt Franciaországban játszódik, ahol egy lány szemtanúja annak, hogy egy német ezredes kiirtja a családját. A lány később arra készül, hogy párizsi mozijában merényletet követ el a Führer ellen. Mindeközben egy amerikai hadnagy is a náci vezér kiiktatását tervezi. Christoph Waltz ebben a filmben debütál, zseniális játékával elnyerte a kritikusok elismerését (persze Tarantinóét is, hiszen a Djangóban megint övé lett az egyik főszerep), de Brad Pitt is brillírozik Aldo Raine hadnagy szerepében. Természetesen Diane Krueger alakítása is fantasztikus.

Volt egyszer egy Hollywood – 2019

Aki valaha is hallott a szektavezető, brutális gyilkosságokat kitervelő és végrehajtó Charles Mansonról, tudja, hogy az ő csoportja gyilkolta meg Roman Polanski filmrendező feleségét, Sharon Tate szinésznőt, nyolc hónapos terhesen. Az egész világot felkavaró történet köré építette fel a filmet Tarantino. Lényegében egész idő alatt azt várjuk és attól tartunk, mikor következik be az elkerülhetetlen, és bár tudjuk, hogy meg fog történni, valahogy mégis reménykedünk... Mert Tarantino képes arra, amire csak a legnagyobbak: mikor újranézzük a filmjeit, kicsit mindig reménykedünk, hogy most másképp lesz vége. Mert elhisszük neki, hogy amit látunk, most történik, és akár máshogyan is alakulthat, mint a legutóbb...