Gyöngyélet – a népi ékszer és hatása a mai népi iparművészetre

A kivételesen érdekes tárlat a Budai Vigadó pinceszintjén található: az egykor borlerakatként működő Lajos-terem a helyszín, ahol az eredeti középkori kőfal elragadó hátteret biztosít a csillogó kalárisok, fülbevalók, karkötők, egyéb díszek számára.

A Magyar Népi Iparművészeti Múzeum a 20. és 21. századi kortárs népi iparművészek és dizájnerek alkotásait válogatta be a kiállításba, saját gyűjteményéből.

Ötletadója és főkurátora dr. Czingel Szilvia, Magyar Népi Iparművészeti Múzeum vezetője, kurátora pedig Üveges Krisztina – a tárlat 2025. június 30-áig látogatható előre meghirdetett időpontokban, tárlatvezetés keretein belül. Részletek a Hagyományok Háza weboldalán.

Fotó: Gáspár Kinga

A helyszín legalább annyira érdekes, mint az itt kiállított anyag: „IV. Béla Buda városának árumegállító jogot adott, ami azt jelentette, hogy itt, a Corvin téren a különböző kereskedők lerakhatták áruikat, két hétig itt tárolhatták, és utána tovább vihették a rakományt.

Az a tér, ahol mi most állunk, borlerakat volt. A falak a kor eredeti, régészek által 2017-ben megtalált és rekonstruált borospincéjének a falait”

– mondta dr. Czingel Szilvia.

Fotó: Gáspár Kinga

Az ékszerhasználat az őskor óta minden népnél elterjedt volt, szinte megelőzte, később pedig kiegészítette a ruházatot; régiónként, anyagonként, életkoronként eltérő ékszereket hordtak gyerekek, nők, férfiak. A téma hatalmas és szerteágazó, így a kurátorok úgy döntöttek, hogy minden területből bemutatnak egy-egy részletet, a csontékszerektől elkezdve a lószőrből alkotott díszeken át érmékkel, üveggyöngyökkel elkészített lázsiásokig, sőt, még egy-egy kortárs ékszert is meg lehet csodálni a tárlaton.

Fotó: Gáspár Kinga

A Hagyományok Háza Magyar Népi Iparművészeti Múzeum programkínálatának különleges színfoltja a kiállítás, amely azért lehet nagyon aktuális a ma emberének is, mert az ékszerkészítők közül a mai napig többen a népművészetet használják forrásként az alkotás során. Köztudott, hogy a magyar népviselet gyöngyláncai, sárközi gallérjai ihlették meg leginkább korunk gyöngyfűzőit is. A gyöngy sem az estélyi ruhák dísze csupán, viselik nők és leányok nappal is akár trikón vagy nyári szandálokon.

„Szerintem az nagyon fontos, hogy a mai design hogyan tud megújulni a régi tudás által – mondja Üveges Krisztina a kiállítás egyik kurátora, – és hogy ezek a fenntartható, a gyártásuk révén nem környezetszennyező anyagok ismét terítéken legyenek.”

Fotó: Gáspár Kinga

A paraszti kultúrában az ékszereken olyan ősi motívumok, illetve általános szimbólumok voltak találhatók, amik a többi ember számára egyetemesen feldolgozható értelemmel bírtak. Ha valaki bement egy faluba és ránézett egy viseletben levő nőre, annak ruházata és ékszerei kódokat hordozott magában, amelyek alapján pontosan meg lehetett tudni, hogy a nő hány éves, házasodni készül-e vagy menyecske, esetleg eladósorban van.

A történeti Magyarország területén a sárközi, a palóc, a moldvai és a kalotaszegi viseletekhez kapcsolódó párták, övek, szalagok, főkötők és ékszerek híressé váltak szépségükről,

amelyek közül bemutatásra kerülnek kiemelkedő darabok a tárlaton.

Fotó: Gáspár Kinga

„Itt, a kiállításon lehet látni a különböző fejlődési fázisokat, hogy az ékszerek mérete és hordási módja hogyan változott az idők folyamán, a lazán viselt ékszerekből hogyan alakult át a divat a nyakra feszülő gyöngykalárisokká

– magyarázza a kiállítás öltegazdája és főkurátora, Dr. Czingel Szilvia, – minden főúri divatban megjelenő elem, ami az ékszerviseléssel kapcsolatos, 5-600 évvel később a népviseletben is feltűnt.”

Fotó: Gáspár Kinga

A kiállítás gyűjteményeinek összeállításában az inspiráció a népi kultúra volt, de vannak olyan különleges kortárs tárgyak is, amelyeket a kurátorok a felhasznált motívumok miatt mégis beválogattak, mert érdekesnek találták azt, hogy a kortárs iparművész hogyan gondolja tovább és hogyan teszi bele a saját egyéniségét egy mai ékszer megalkotásába.