Családtörténelem, cigányul – interjú a Mágó testvérekkel

Mindketten tudtok cigányul? 

Mágó Károly: Igen. Az édesapánk romungró, ami annyit tesz, hogy magyar cigány. A feljegyzések szerint ők érkeztek Magyarországra először. Édesanyám oláh cigány, kitűnően beszéli a cigány nyelvet. Annak ellenére, hogy az öcsémnél nincs meg az oláh cigány vonal, nagyon szépen beszél cigányul.

Samuel Mago: Noha féltestvérek vagyunk, ez soha nem okozott gondot, mindig a bátyámként, példaképemként tekintettem Karcsira. Tizenöt évesen találtam egy cigány tanfolyamot Bécsben, ahol megtanulhattam cigányul. Ezután jobban kivettem a részem a cigányságot érintő kérdésekből, ügyekből.

Karcsi, a zenei pálya helyett te az újságírás mellett kötelezted el magad. Nem neheztelt a család?

Mágó Károly: Miután a nagyapám híres cigányprímás volt, édesapám pedig hegedűművész, nem úsztam meg gyerekkoromban a zenetanulást. Én elég szorgalmas voltam, viszont amikor felvételt nyertem a konzervatóriumba, idővel abbahagytam. Nagyjából a kilencvenes évek közepén mutatkoztak baljós jelek, hogy hamarosan bizonytalanná válik a zenei pálya, ezért indultam új úton. A jogról néhány ponttal csúsztam csak le, helyette az ELTE történelemszakára iratkoztam be, azt követően egy ideig Bécsben éltem, majd itthon a Rádió C-ben érdeklődtem, nincs-e valami állás, és riporterként kerültem ott alkalmazásba. Az iskolát a riporteri munka mellett fejeztem be.

Samuel Mago: Karcsi kövezte ki az utat a család kisebb tagjai előtt. Azzal, hogy megszakította a generációkon át kötelezően öröklődött zenei vonalat, nekünk, a fiatalabb nemzedéknek könnyebb dolgunk volt, hogy ne engedjünk a zenei pályát sulykoló kényszernek. Jól emlékszem, hogy 12-13 éves korom körül azon törtem a fejem, hogy mi lesz belőlem, engem is az újságírás, az írás vonzott.

A könyv megszületésében mi játszott közre, hogyan nézett ki a közös munka?

Samuel Mago: 2015-ben nyertem egy irodalmi díjat Ausztriában, az Októberi jégeső című műért. Olyan író publikálhat a könyvet németül megjelentető kiadónál, aki ezt a díjat megnyerte. Miután felmerült a közös könyv gondolata, Karcsi írt egy novellát, amit én lefordítottam németre, és a szöveg annyira tetszett a kiadónak, hogy örömmel rábólintottak. Azzal kezdetét vette a munka oroszlánrésze.

Mágó Károly: Ízig-vérig alkotómunka volt, folyamatosan átnéztük, véleményeztük egymás írásait, nagyon élveztük.  

A családtörténeteitekből kirajzolódó miliő milyen hatást tett rátok?

Samuel Mago: Először a nagymamánknál ültünk össze, hogy alaposan átbeszéljük, tulajdonképpen miről írjunk ebben a könyvben. A milliószor hallott családi sztorik új színezetet kaptak, felismertük, mennyi gazdagság és izgalom rejlik bennük, onnantól nem volt kérdés, hogy azokkal kell foglalkoznunk. Nagyon hamar tudatosult bennünk, hogy

a családunkon keresztül egy évszázad történetét tudjuk felvillantani, ezáltal hozni közelebb az olvasóhoz a cigányság történetét, és a rájuk jellemző, a dolgokhoz való különleges hozzáállást.

Érdekesség, hogy kevés olyan történet létezik az európai irodalomban, amit romák írtak romákról, meg akartuk mutatni, hogy nézhet ez ki. Öröm, hogy Bécstől Grazon át Burgenlandig számos helyen mutatkozhattunk be a könyvvel, és szerencsére mindenhol jól fogadott minket a közönség.

Mágó Károly: Amikor részt vettünk egy-egy felolvasáson, mindig azt mondtuk, hogy megyünk muzsikálni. Volt nálunk könyv, laptop, és kész. Mintha csak egy hegedű lenne a hónom alatt. Akár a zenészek, magunk közt azt mondtuk, hogy bekezdünk. Jó élmény volt.

Samuel Mago: Igen, és minden felolvasásunkon éreztük, hogy a család a történeteken keresztül velünk van.

A család fogalma, megítélése, fontossága szinte követhetetlen átalakuláson ment keresztül az elmúlt időszakban. Mit gondoltok, ez hatással van a családcentrikus, a gyereket az élet értelmének tekintő cigány közösségekre?

Mágó Károly: Szokás mondani, hogy ritka a hajléktalan roma, mert köztudottan mi befogadjuk egymást, a másikra odafigyelünk, egyben vagyunk. Amikor mi összeülünk, alig férünk el az asztalnál. Én például úgy élek a feleségemmel, hogy hozzánk bármikor fel tudjon jönni a család, ez magától értetődő, természetes.

A novellákban szerepet kap a babonaság, az Istenhit. Megfér egymás mellett a kettő?

Mágó Károly: Nem gondolom, hogy összeegyeztethető. Keresztény ember vagyok, ezért nem hiszek a babonákban és az átkokban.

Samuel Mago: A könyvben nagyon tudatosan játszottunk az olyan sztereotípiákkal, mint a babonaság. Nem akartunk teljes fikciót írni, ezért nagyon sok valós dolgot beépítettünk. A babona és a hit nem vonható ki az írásainkban megjelenített cigányok életéből. Az osztrák kiadó azt mondta, annyira mágikus a könyv, valóságos kuriózum, telis-tele csodával, pedig a magyar olvasónak nem biztos, hogy mindez feltűnne.

Manapság egyre kevesebben beszélnek cigányul, ezért gondolom szép lázadásnak a részetekről, hogy két nyelven jelenhetett meg a könyv.

Mágó Károly: Ha már a kuriózumnál tartottunk, tudomásom szerint ritka, hogy egy könyv egyszerre magyar és cigány nyelven jelenik meg. A felolvasásokon cigányul és németül hangzottak el a szövegek, a novellák közt rövid zenei előadást hallhatott a közönség, továbbá minden felolvasás végén kérdezhetett. Nagyszerű kérdéseket kaptunk, általában jó beszélgetések kerekedtek belőle.

Samuel Mago:  Nagyon sok országból érkezett visszajelzés az osztrák kiadó felé cigány olvasóktól, hogy milyen jó, hogy cigányul olvashattak novellákat. Bécsben többször hallok embereket cigányul beszélni, mint Magyarországon. Az az igazság, hogy itt annyira elnyomták a nyelvet, hogy csak otthon mernek egymás közt cigányul beszélni, nem szégyenből, félelemből. A cigányokkal szembeni ellenszenv nem szűnt meg, sőt.

Mágó Károly: Én soha nem tapasztaltam a személyemet érintő rasszizmust. Őszintén mondom, engem nem is érdekel. Igaz, nagyon sokan nem tudják megállapítani rólam a származásom.

Szomorú tény, hogy a cigányságot a sztereotípiákhoz társítják. Ha már tanult, művelt ember vagyok, kizárt, hogy cigány legyek.

A könyvben nagyon finoman jelenik meg a cigány holokauszt. Hogy látjátok, eleget beszélnek róla, vagy nincs megfelelően a köztudatban?

Samuel Mago: Szerintem egész Európában nem dolgozták fel megfelelően a cigány holokausztot. Viszont azt látom, hogy a roma szakemberek nagyon jó munkát végeznek ezen a téren, sokat fáradoznak azért, hogy ezek a történetek ne vesszenek el a süllyesztőben, és az emberek megismerjék őket.

Mágó Károly: A következő könyvem épp a roma holokausztról szól majd, és elég kevés forrás áll rendelkezésemre, egyszerűen nem törődtek velük, nem vették őket névjegyzékbe. Például a hetvenes-nyolcvanas években Ausztriában tiltották, hogy beszéljenek róla, behatóan foglalkozzanak a témával. A mi dédnagyapánkat tényleg elvitték, és végül annak a helynek a tulajdonosa, ahol muzsikált, mentette meg az életét. 2021-ben visszagondolnom arra, hogy a származásáért vittek el embereket, felfoghatatlan.

Samuel Mago: A mai napig minden zsidó és cigány családban érződik ez a trauma, például hogy a cigányok nem szeretnek orvoshoz járni, nem véletlen, számos orvos vett részt a deportálásokban, ezekről keveset hallani. A tudatuk mélyén ez a történelmi emlék ott van. Annál nagyobb dolog, hogy a több száz éves kirekesztés ellenére itt élünk és megmaradtunk, ez kimeríthetetlen erőforrás.

Mikor lennétek elégedettek a könyvvel?

Samuel Mago: Nem titkolt vágyunk, hogy sokan olvassák vagy hogy legyen több közös munka, de önmagában az, hogy a családnak emléket állíthattunk, és lehet, hogy ötven év múlva egy poros szekrényről leemeli egy cigánygyerek a kötetet és rácsodálkozik, hogy mi történt régen, hogyan élt a mi családunk, már elégedettséggel tölt el. Bízunk benne, hogy ezek a történetek itthon és külföldön egyaránt sok cigánygyereknek példát mutathatnak. 

Nyitókép: Mágó Károly édesanyja és testvérei. Egy fotó a kötetből