„Az üveg volt a pszichológusom” – interjú Móró Barbarával, aki húsz év katonasági munka után lett üvegművész

Kult

„Az üveg volt a pszichológusom” – interjú Móró Barbarával, aki húsz év katonasági munka után lett üvegművész

Színes tinták helyett színes üvegekkel álmodott, s bár az élet a reáliák felé sodorta, az álom felülkerekedett a hétköznapok praktikumán: Móró Barbara ma már üvegművészként osztja meg anyag és forma játékából született alkotásait. Az Üveg Nemzetközi Éve alkalmából hozzá látogattunk el, hogy megértsük, mitől olyan különleges az anyag, ami Barbara életét is felforgatta.

Régóta figyelem a munkáidat, hordom az ékszereidet. Egyre finomabbak, miközben egyértelmű, hogy saját stílust alkottál. Honnan ez a szenvedély az üveg iránt?

Valójában gyermekkorom óta része az életemnek a kézműveskedés, mindig varrtam, bütyköltem valamit. Ezért is mentem a ruhaipari technikumba tanulni, majd textilipari gépészmérnökként végeztem a Műegyetemen. Az alkotómunka érdekelt eleinte a textil kapcsán, de a szüleim célszerűbbnek látták, hogy mérnök legyek – így jött a reál pálya: textil és polimer az egyik szakom, a menedzsment a másik.

Dolgoztál is a textilipari szakmában?

Nem, mérnökként először katonai pályára kerültem: majdnem húsz évig a Honvédségnél dolgoztam, őrnagyként szereltem le. Egy ideig éltünk Németországban, ott ismerkedtem meg egy üvegművésszel, akivel azóta is jó barátságban vagyunk. Együtt kezdtünk el üvegékszereket készíteni, vásárokba is jártunk. Általában csak ámultam és bámultam, micsoda gyönyörűségeket lehet az üvegből készíteni. Később itthon kialakítottam a műhelyemet és szabadidőmben rengeteget kísérleteztem az üveggel. Eleinte panelban éltünk, a családi házat pedig már eleve úgy kerestük, hogy legyen hely az üvegműhely számára.

Fotó: Roggs Fényképészet

Mintha a feszes katonai pálya mellett az alkotás szabadságába menekültél volna. Mikor dőlt el, hogy az üveg lesz számodra a fő irány?

Fokozatosan erősödött bennem ez az érzés. Amíg a Honvédségnél dolgoztam, végig azt éreztem, vissza kellene fordulnom a művészi pálya irányába. Négy gyerekünk van, amikor a kicsi bölcsődébe került, szerettem volna visszamenni részmunkaidőben dolgozni, de nem lehetett, ezért felmondtam, és a családi vállalkozásunkban kezdtem dolgozni. Bár lényegesen barátságosabb időbeosztást tudtam kialakítani, mint korábban, mégis ugyanazt éreztem, mint a katonaságnál. Minden jel arra mutatott, hogy a művészet az én utam.

Fotó: Roggs Fényképészet

Csak egy alapvetően szabálykövető ember bírja ennyi ideig a katonaságnál és csakis egy alapvetően szabadságra éhes lélek képes belefeledkezni az alkotásba ilyen mértékig. Te milyennek látod magadban ezt a kettősséget?

Érdekes, hogy alapvetően valóban szabálykövető vagyok, de nagy szükségem van az önállóságra, szabadságra is. Az alkotásban kísérletező alkatként gondolok magamra: az üveggel való ismerkedésem első másfél évében szinte csak gyakoroltam, tanultam. Eljártam workshopokra, kiállításokra, vissza-visszajártunk Németországba, de itthon is figyeltem, ha érkeztek külföldi művészek. Autodidakta módon építkeztem.

Hogy lett a hobbiból vállalkozás?

Éppen abban az évben, mikor hazaköltöztünk, megnyílt az első online kézműves bolt, a Meska, ahová én is csatlakoztam. Akkor még fogalmam sem volt, hogyan kell az alkotásból vállalkozást építeni, csak azt tudtam, hogy az üveg örökre az életem része marad, és egyre többet szeretnék belőle kihozni művészi értelemben. Ekkoriban ráéreztem, hogy ebből akár pénzt is lehetne keresni. Elkezdtem vásárokra járni, és tavalyelőtt elkészült a weboldalam és a webáruházam is. Tehát ahhoz képest, hogy

már régóta foglalkozom üveggel, csak most kezd valódi üzleti tevékenységnek látszani, amit csinálok.

Milyenek voltak az első tapasztalataid a közönséggel?

Amikor elkezdtem megmutatni a munkáimat, azt vettem észre, hogy hiába a tizenéves tapasztalat, ha azt mondom, hogy ezt hobbiból csinálom, nem vesznek komolyan.

Ez ma is így van?

Természetesen nem. 2014-ben ötvös képesítést szereztem, most pedig üvegműves képzettséggel is rendelkezem, tehát folyamatosan tanultam. Egyértelmű, hogy csak az üveggel akarok foglalkozni már a jövőben, ezért is szerettem volna minél jobban beleásni magam az üvegművesség rejtelmeibe: az anyag minden formája érdekel. 

 Fotó: Roggs Fényképészet

Főként ékszereket készítesz, míves üveggyöngyökből. Két szintje is van tehát az alkotásnak: először elkészül az üveggyöngy, majd a hordható kreáció. Számodra melyik rész izgalmasabb?

Engem elvarázsol az üveg mint anyag: a teljes szabadságot élem meg, amikor dolgozom vele. Fantasztikus látni, ahogy folyik, és csak rajtam múlik, mi lesz belőle. Nincsenek korlátok, nem kell számolnom a szemeket, hogy kijöjjön a minta, mint például a textilmunkáknál. Már az fantasztikus, hogy nem kell mintát vagy sablont követnem, és nagyon inspiráló, hogy mindegyik darab kicsit más lesz akkor is, ha hasonlónak tervezem őket.

Hogy jutott időd a négy gyerek és a munka mellett alkotni?

Sokat kellett logisztikázni! Inkább éjszaka és hétvégéken tudtam dolgozni, meg reggel korán, amíg a család még aludt. Az egész életünket áthatja az üvegezés, mindenhol vannak ékszerek, gyöngyök, van, hogy a fürdőszobában áznak éppen, hogy le tudjam fejteni a pálcáról vagy amíg a gyerekek fürödnek, én gyöngyöt pucolok. Szóval, minden töredék-időt kihasználok, hogy az aprólékos munkát meg tudjam csinálni.

Fotó: Roggs Fényképészet

Legtöbbünknek a nagy és látványos üveghuták jutnak eszébe az üvegművességről. Itt, nálad egy konyhányi területen elfér minden. Aki nem járt még üvegműhelyben, nem biztos, hogy tudja, hogyan készülnek a gyöngyök. Hogyan lesz a színes üvegrudakból hordható ékesség?

Különböző alakú Wolfram-pálcákra csorgatom rá az olvasztott üveget, ami tejfölszerű, sűrű masszaként formázható, amíg hűlni nem kezd. Ilyenkor 800-1000 ⁰C-fokos, és gyorsan kell vele dolgozni, mert hamar köt. A pálcákat előtte kaolinos folyadékba mártom, hogy a kész üveggyöngyöket le tudjam majd választani róluk. Amikor kész a forma, ugyancsak a lángba tartva nyeri el azt a magas fényt, amitől az üveggyöngy igazán látványos lesz. Végül a pálcákat egy temperáló kemencébe teszem, 530 ⁰C-fokra, hogy lassan hüljön az üveg, különben a hirtelen hőmérsékletcsökkenéstől szétrobbanna. Nagyjából egy éjszaka alatt hűlnek le a gyöngyök a pálcán, és utána kezdem el leáztatni őket és kicsiszolni a belsejüket. Az ékszerkészítés pedig már a folyamat vége.

Mennyi idő alatt készül el egy üveggyöngy?

Ha csak egy színt használok és a legegyszerűbb formát, 5-10 perc alatt is kész lehet, de van, amelyikkel egy óráig is dolgozom. Ez a technikától és a mérettől is függ. Olykor a kísérletezgetés telik sok időbe, mert eljátszom a színekkel és a mintákkal.

Milyen típusú alkotó vagy: él a fejedben egy kész elképzelés, mielőtt hozzányúlsz az anyaghoz vagy leülsz és az üveg mutatja, merre kell menned?

Mindig a szín inspirál. Harmóniákat, színvilágot keresek, a színek egymáshoz való viszonyával kísérletezek. Először tehát a színeket választom ki és van úgy, hogy utána különböző technikákat próbálgatok, például, hogy bizonyos színek hogy mutatnak átlátszó réteg alatt. Egyértelműen kísérletező alkat vagyok, számomra mindig is sokkal nehezebb volt egy minta alapján alkotni, mint a szabad tárgytervezés.

A kísérletezés viszont rendkívül időigényes és nem teljesen kockázatmentes. A szerelemből főállássá alakuló üvegművészetben is szükség van biztonságra. Mi jelenti számodra a fő fogódzót, amitől azt érzed: jól döntöttél, hogy végleg az üvegnek szenteled az életed?

Hosszú ideig éppen azért nem mertem meglépni, hogy csak az üveg maradjon az életemben, mert attól féltem, elvész a szerelem. Talán nem is a szerelem a jó szó: a szabadságot féltettem. Több alkotóval is találkoztam, aki kiszámolta, mennyit kell eladnia a munkáiból, hogy meg tudjon élni belőle – ami persze természetes – de én nagyon féltem attól, hogy esetleg meglátszik az elkészült darabokon, ha mennyiségre és nem minőségre készülnek. És persze azt a szabadságot is meg szeretném tartani, hogy nemet mondhassak egy munkára, ha azt nem érzem magaménak. Sosem szeretnék tömegtermeléssel foglalkozni, csak egy nyugalmas megélhetést kívánok, az alkotás szabadságával.

Fotó: Roggs Fényképészet  

Vannak olyan darabjaid, amelyeket megtartasz, nem adsz ki a kezedből?

Van, de nem sok. Van például egy teli gyöngyös, nagyon aprólékosan kidolgozott láncom, amihez szomorúság miatt kötődöm, mert azt akkor csináltam, amikor a kisfiammal kórházban voltam, tehát azt soha nem adnám senkinek.

Úgy sejtem, a gyerekek számára igazi mesebeli varázslat a műhelyed. Ők is bekérezkednek alkotni?

Nagyon szeretik, persze. Amíg picik voltak, nem jöhettek be, mert a láng és az üvegszilánkok miatt balesetveszélyes a hely, ami akkoriban épp ezért számomra a zsibongásból való kiszabadulást, az értékes „énidőt” is adta. A férjem nagyon jól kezelte a dolgot: pontosan tudta, mikor van szükségem egy kis elvonulásra, és olyankor ő mesélt a gyerekeknek, elaltatta őket, hogy én kicsit kiszabadulhassak a műhelybe. Az üveg volt az én pszichológusom.

Az egyik lányom, aki tizennégy lesz a nyáron, nagyon érdeklődik az üveg iránt, ő szokott is segíteni gyöngyöt pucolni például. A nagyobbik már huszonkettő, a fiam tizenhét, a kicsi még csak tíz, de mindannyian értékelik, ami csinálok. A családban egyébként is sokat kézműveskedünk: agyagozunk, festünk, nemezelünk – a karantén idején különösen sokat babrikoltunk ilyesmikkel. Míg a legtöbben ételt rendeltek az interneten, mi nemezt, fonalat.

Fotó: Roggs Fényképészet

Mit tervezel a következő időszakra?

Jelenleg az üvegfúvást tanulom és szeretnék különböző anyagokat ötvözni, rengeteg színnel kísérletezni. Minél extrább kivitelű darabokat szeretnék készíteni. Tavaly a Petőfi Irodalmi Múzeumban volt egy iparművészeti vásár karácsonykor, és ott kellett rájönnöm, hogy igazából az emberek vágynak az extra darabokra. Rajtam ne múljon! 

 
X
Már követem az oldalt