Csendes, gesztenyesorral árnyékolt utcából csörgök Matyira, hogy megérkeztem. Furcsa helyzet ez, hiszen, stílusosan a Mozi utcából a kertmoziba belépve, egyből az otthonukba érkezem. Beljebb kerülve, az udvar végében, a gépház aljában, hatéves kislányuk éppen rizseshúst ebédel. A kinti konyhabútor főzőlapján kotyogós rotyog, élettel teli asztal, székek, napozóágy vesz körül minket ezen a privát részen, ami a család saját tere. Matyi még elintéz pár dolgot, addig a szőke copfos Panka elmondja, hogy a kedvence az anyukája által készített szedres jégkrém és hogy Barka, az öthónapos kishúga, akit ő Pumpinak becéz, most éppen alszik. A szőke hajak, a sok mezítláb, a háttérben átszellőző, ággyal beépített világjáró kisbusz és a fajátékok körülöttünk szétszórva egyre csak azt az érzést keltik, mintha egy svéd hippi család életébe csöppentem volna.
A beszélgetéshez aztán a ház másik oldalán, a pár éve kialakított esőpáholy nevű, nézőtéri részen találunk helyet. Jobbra húzódik a volt szocüdülő drótkerítése, előttünk a főszereplő nagyvászon és kétszáz színes, vascsőre rögzített, fröccsöntött szék, mely nélkül ez az egész olyan volna, mint a lángos tejföl és fokhagyma nélkül. Íztelen.
A széksorokat karóra futtatott, magas illóolaj tartalmú citromfű, menta és zsálya zárja, távol tartva a vérszívókat.
A vászon alatt a Cili által nevelt leanderek sóhajtoznak, tőlük balra, hatméteres vasállványra hegesztett, paravánokra felkent moziplakátok magasodnak. Ez a kertmozi színes Csomolungmája, melynek eredeti szerepe az volt, hogy a szomszédos vasúti töltésről leselkedő fusi-mozizók belátását eltakarja – no nem azért, hogy ne jusson nekik a jóból, hanem hogy kevesebb embert gázoljon a tapolcai gyors. A poszterek alatt egy lokál, ’50-es évekbeli 400 kg-os, 2500 Wattos lámpa, öntött alumínium mozigép áll. Matyi ezen vetített a legtöbbet. A gép lelke még itt kering, de testét már csak mászókának használják a gyerekek. Sic transit gloria mundi.
Hogy lesz valakinek kertmozija? Eszelős mozirajongó vagy?
Beleszülettem.11 éves korom óta mozigépész vagyok. Kicsit távolabbról indulnék, hogy értsd: a hetvenes évek elején úgy dönt a Moziüzemi Vállalat, hogy a balatoni turizmusra ráépítenek egy kertmozi rendszert, ami alapvetően olasz mintára ment, de a megvalósítás után annyira mégsem olasz, inkább egy Kádáros-kockás-betonos-vasas érzet lett. Alapvetően megalkottak egy olyan imázst, amit azóta is tartunk, és imádják az emberek, itt van ez a jó kis lepukkant, balatonos hangulat. Itt a fővárosi mozik előtt kapták meg mindig a premier filmeket, így mentek ezek a mozik a ’70-es években. A rendszerváltás után a Moziüzemi vállalat gyorsan abbahagyta a tevékenységét és a volt alkalmazottak lecsaptak a lehetőségekre, majd hamar le is amortizálták őket, mert nem fektettek beléjük pénzt. Aztán az emberek elkezdtek inkább otthon filmeket nézni, jöttek a VHS-ek, a DVD-k, a kilencvenes évek elején végül a kertmozik kikoptak. Apukám is a Moziüzemi Vállalatnak volt a gépésze, a Zánkai Úttörővárosban. Ő is elkezdte ezt csinálni, csak másfajta hozzáállással.
Apukád romantikus típus, vagy üzleti szempontból vágott bele?
Ezt dobta az élet, így beleugrott. Átvette, elkezdte csinálni és arra gondolt, hogy mi lenne, ha Balatonakalit is megpróbálnánk. Itt jöttem én a képbe, a 11 éves Matyi, aki sámlit tesz a mozigép mellé és elkezdi esténként vetíteni a filmeket, amire az anyukája adja a jegyeket, aztán az apukája átjön a másik moziból este, összeszedi a kasszát és hazaviszi a családot. 1995-ben járunk. Leáll a Révfülöpi mozi, megmentjük, leáll a Fövenyesi mozi, azt is újraindítjuk, aztán egyszer csak abban találjuk magunkat, hogy öt éven belül hat mozit viszünk: Révfülöp, Zánka faluház, Zánka úttörőváros, Fövenyes, Akali és a füredi városi mozi.
Ez elég soknak tűnik. Hogy bírtátok?
Igen, ez volt a top időszaka a családi brandnek. Ekkorra elterjedt az internet, megalakult a Balatonmozi láncolat. Aztán a nagyobb váltás kilenc évvel ezelőtt volt, akkor ismerkedtem meg Cilivel. Akkoriban moziüzem-vezetője voltam apának, aki egyik este azt mondta, elege van, nem csinálja tovább, Akalit és Fövenyest visszaadja az önkormányzatnak. Én meg azt mondtam, hogy állj, állj, állj – mi itt vagyunk Cilivel, befejeztük az egyetemet, és úgysem döntöttük el, hogy mit csináljunk, szóval, apa, várjál még. Beültem a kocsiba, idehoztam Cilit és megkérdeztem, lenne-e kedve egy nyarat megpróbálni együtt a két mozival. Tudni kell, hogy Fövenyes mindig egy kicsit mostohagyerek volt, mert nincs akkora forgalom, sosem családtag vitte, hanem alkalmazottak, nem volt élet benne. Ebből kellett kihozni valamit.
Ráadásul a mozi sokat változott a hetvenes évek óta. Az analóg kópiás filmek helyett ma már digitális rendszer van. Hogyan vészeltétek át az időszakot, mikor kifutott az utolsó tekercs is?
Csupán 9 évvel ezelőtt állt le az analóg kópiás mozifilmek vetítése, onnantól lett digitális rendszer. Rögtön az első évünk után bejöt ez a technológiai váltás, melynek következtében teljesen leállt a 35 mm-es kópiaforgalmazás Magyarországon is rengeteg kismozit bezártak. Tudtuk, hogy ez el fog jönni és hogy
egy kertmozi nem tud majd kitermelni egy 40 milliós mozigépet az évi 70 napjával,
ezért elkezdtük az egyik legnagyobb digitális mozigépforgalmazót ostromolni, hogy csináljanak bérleti konstrukciót. Nem sikerült két gépet szerezni azon a nyáron, így Akalit bezártuk. Fövenyes továbbra is lélegzett, és akkor bejött a tuti. Megjöttek az új filmek, és ugrásszerűen megnőttek a nézőszámok is, mert az új filmekre jöttek az emberek. Ekkor szerencsére Akali is kapcsolt, az önkormányzat felújíttatta a helyi művelődésház udvarát, amelybe belefért a mozi is, ennek üzemeltetésére minket kértek fel. Ez az idei a hatodik nyár, hogy Fövenyest és Akalit mi, Révfülöpöt és Füredet pedig apa viszi.
Hogy néz ki egy napotok?
Sokan azt gondolják, hogy a kertmozisoknak milyen jó az életük, mert csak itt napozgatnak a kertben, este meg lemegy egy film. Ezzel szemben az van, hogy ez egy időigényes vállalkozás, és a gyerekek körüli teendők mellett mindent mi magunk csinálunk. Kitaláljuk a műsort, de a takarítást, a beszerzést, a büfé feltöltését, a marketinget is mi bonyolítjuk Cilivel. Ez egy folyamatos fókuszálás, két helyre agyalunk állandóan. Alapvetően már az is nagy logisztikai feladatot igényel, hogy a filmek hogyan érkeznek, mert bár digitálisan kapjuk őket, de fizikai hordozón, így ezeket továbbítgatni kell – ebben nagy segítségünkre van édesapám. Ráadásul szigorú jogvédelmi rendszer van, amikor a filmet feltöltöm a szerveremre, Amerikából a jogtulajdonostól egy KDM kulcsot kapunk, ami azt jelenti, hogy egy szűk időintervallum áll rendelkezésünkre, amikor el tudjuk indítani az adott filmet. Ha valami hiba keletkezik, könnyen megtörténhet, hogy este itt ülünk, és nem megy a film.
Van benne rizikó.
Van, de nagyon szeretjük ezt csinálni, és azt hiszem profin is csináljuk.
Mit jelent a profizmus egy kertmozi esetében?
Azt, hogy nagyon jó a műsorunk még egy ilyen Covidos helyzetben is. Ha megnézed egy bármelyik kertmozi és a mi műsorainkat, azt látod majd, hogy eszméletlenül változatos a kínálatunk; szerdán itt mindig művészfilm megy, és hétfőtől vasárnapig minden este vetítünk. Vannak rajzfilmek, ezeket elhúzzuk két napra, mert fokozott az érdeklődés. A műsoralkotás eszméletlen bonyolult folyamat önmagában, és nem elhanyagolható, hogy mi egy büfét is csinálunk. Az, hogy idén mi a helyzet, arról egy külön cikket is lehetne írni. Agyrém az egész. Ahogy én látom, a
magyar filmforgalmazási rendszer lényegében tavasszal hasra esett, most van kb. térden.
Azért biztos vannak itt jó sztorik.
Az egész az! Ami a mi mozink lényegét adja és amitől egyedi és működőképes az egész, az az, hogy mi együtt lélegzünk ezzel, itt élünk. Tulajdonképpen az otthonunkba engedjük be a nézőket.
Ezt nagyon élvezik, ugye?
Naná! A stábok kedvence amikor kint lógnak a bugyik és belóg a száradó ruha a nézőtérre.
Akkor kimondhatjuk, Matyi, hogy sikerült az eredetileg elképzelt, hetvenes évekbeli olaszos, Cinema Paradiso-hangulatot idevarázsolni?
Na igen, amikor a strandos néni felkiabál, hogy elfogyott az aprója, az elég olaszos...vagy a kedvencem, amikor még volt kutyánk, és a strandbüfés néni a film alatt besétált egy nagy üveg kajával, majd elkiáltotta magát: „Matyikám! Meghoztam a maradékot, a tetején van egy pár rántott hús, amit megehettek, az nem lett koszos!”
De minden nyáron van olyan is, hogy egy társaságból valaki beül ide úgy mozizni, hogy magánál felejti a nyaralókulcsot. A film közben látom, hogy valaki áll az ajtóban, odamegyek, megkérdezem, miben segíthetek? Hát az a helyzet, hogy Lacikáék elvitték a nyaralókulcsot, most mit csináljanak? Hát, mondom, azt lehet csinálni, hogy megvárja, amíg lesz egy csöndesebb pillanat a filmben és akkor bekiabálni, hogy Lacika hozd ki a kulcsot! Mikor ez megtörténik, az egész nézőtér röhög. És figyelj, Eszti! Most jön a vonat! (elrobog egy dízel a mozi mellett). Ha ilyenkor mondják el a legfontosabb mondatot a filmen, akkor ennyi.
Panka kívülről fújja a műsorrendet?
Nem, Panka még sosem látott a vásznon filmet, nem engedjük ilyeneket nézni, műsor előtt lefektetjük őket. Nekünk itt este kőkemény munka van. Viszont a szombati matinékon amikor bábszínház, Gryllus és Rutkai Bori Banda koncert meg mindenféle gyerekprogram van, ők is kiélhetik magukat és élvezhetik ezt a fa köré épített gyerekpáholyt.
Mi a kedvenced ebben az egészben?
A vissza a jövőbe.
Viccet félretéve, nagyon élvezem ezt a közösségteremtő pozíciót, hogy én vagyok itt a mozis. Mikor rám köszönnek a vízben, hogy mi lesz este a műsor. Elfogadott minket a közösség, Cili is rengeteget segít, a háttérmunkát lényegében ő végzi, nagyon hamar és ügyesen belejött. A tinédzsereket, az ellenlábasainkat és még a szomszéd üdülőszövetkezetben nyaraló nyugdíjas párt is meggyőztük, sőt, megdicsértek minket, hogy mindenkikhez van egy jó szavunk, és látják, hogy ez egy személyes, családi történet.
Ajánljuk még: