Kult

5+1 szabadtéri kulturális program, kicsiknek és nagyoknak egyaránt

Várfalak közt pezsgő, tereken folyó, barlangban zengő kultúra.

Az élet a pandémia után nem áll meg, sőt, inkább próbálja mindenki a lehető leghasznosabban tölteni az időt, lehetőleg a szabadban, barátokkal vagy a családdal, élményekben gazdagon. Hazánkban, aki fogékony a kultúrára, bőséggel válogathat a nyári programok közül: az utóbbi évek egyik kedvező trendje, hogy egyre több helyen, egyre jobb minőségű szabadtéri színházi előadásokat, koncerteket szerveznek, nem csak a főváros környékén.

Számomra ez a nyár többek között azt hozta, hogy a fesztiválozás helyett most kisebb közösségben, másfajta, más minőségű programokon veszek inkább részt. Ebben a kalandban pedig újra és újra lenyűgöz a szabadtéri színpadok varázsa, ahol sok esetben a teátrumi élményhez a szabad ég alatt utánozhatatlan hangulat is társul.

Összegyűjtöttem néhány helyet, ahová szerintem érdemes ellátogatni, ha érdeklődtök a szabadtéri színházazás iránt: 

1. Tihany

Ha te is a kevesebb Adria, több Balaton elvét követed idén és a magyar tenger partján barnulsz, akkor feltétlenül javaslom a  Tihanyi Szabadtéri Színpad felfedezését, ami látványnak és élménynek sem utolsó, hiszen maga a színpad a csodálatos Belső tó partján terül el. Itt főképpen budapesti és neves vidéki színházak sikerdarabjaival találkozhatsz, de a gondosan válogatott műsorfüzet nyomokban koncerteket is tartalmaz. A nyaralással egybekötött színházazás szuper lehetőség azok számára is, akiknek az év során nincs lehetőségük eljutni a kőszínházak egy-egy jó darabjára.

2. Kápolnásnyék

Ha a velencei tó partjára tévednél, akkor jó, ha tudod, hogy ebben a csonka színházi évadban nyitotta meg kapuit a Vörösmarty múzsájáról és feleségéről elnevezett Csajághy Laura Színpad Kápolnásnyéken. A pódium a szerző egykori otthonának épülete mögött található, és remélhetőleg gyorsan a térség hiánypótló színházi közösségi terévé avanzsálja majd magát. Itt is válogathatunk a különböző műfajú előadások között, lesznek koncertek, operaelőadások, operettek, táncszínház, vígjátékok és gyermekelőadások is.

3. Fertő-tó

Hazánk egyik klasszikus kerékpártúrás helyszíne a gyönyörű Fertő-tó. Aki az aktív pihenés és a kultúra szerelmese egyszerre, az itt mindkét hóbortjának hódolni tud. Ha Fertőrákoson járunk, akkor este kihagyhatatlan a felújított Fertőrákosi Barlangszínház, melynek nézőterén ülve egyszerre szívhatjuk magunkba a természet erejét és a kultúrát. A programkínálat itt is változatos, a látvány fenomenális és a színház múltja ősi, ami valahogy érződik is.

4. Esztergom

Ha már történelmi múlt, akkor a Duna partján elterülő izgalmas és gazdag történelemmel rendelkező városunk, Esztergom is megér egy színházazással egybekötött utat. Az esztergomi várban koncertek, színházi előadások és költészeti estek is színesítik a programot. Ha fokoznád az élményeket, hajóval közelítsd meg a festői várost a Dunakanyaron felcsordogálva, amit ráadásul ilyen olcsón még sohasem tehettünk meg, az új, összevont közlekedési napijegynek köszönhetően, amellyel a MÁV, a Volánbusz, a HÉV és a Mahart helyi járatai is igénybe vehetőek.

5. Szeged

Ha az ország keleti csücske felé vennénk az irányt, akkor egy különleges évaddal és sokszínű műsorral vár a világhírű Szegedi Szabadtéri Színpad. A fesztivál ikonikus helyszínén, a Dóm téren idén különösen sok műfajban várnak előadások: musical, szatíra, bűnügyi vígjáték, operett és családi mesebalett közül válogathat mindenki kedvére. A szegediek az újbóli együttlét ünnepeként két ingyenes előadással nyitották a kései szezont, de további ingyenes koncertekkel is készülnek a szervezők.

+1 Gyula

Erdély kapujában, Gyulán is sokadalom vár. A várszínház 1964 óta működik Közép-Európa egyetlen épen maradt téglavárának udvarán. Az összművészeti programsorozat most is a legkülönbözőbb korú és érdeklődésű közönségnek biztosít minőségi nyári művészeti élményeket, tartalmas és felemelő szórakozási lehetőségeket. Idén leginkább Shakespeare műveivel találkozhatunk majd a színpadon, de megrendezik a Gyulai Vár Jazz Fesztivált és a Vár Blues Fesztivált is. Mindemellett kifejezetten családbarát a helyszín, mert a legfiatalabbak számára ingyenes bábszínházi előadásokkal készülnek a vár mögötti téren.

(Nyitókép: Wikipédia)

Ajánljuk még:

TOP 5 STRAND BUDAPEST KÖZELÉBEN, HA NEM MENNÉL A BALATONIG EGY CSOBBANÁSÉRT
NEKED KI KÖHÖGNE ÖSSZE 378 MILLIÓ FORINTOT?
EGY ÚJ MŰFAJ SZÜLETÉSE: AZ „AGEING”-FILMEK TÉRHÓDÍTÁSÁRÓL

Túrázz ülve, lásd meg a világot új perspektívából: ezt adja egy vadvízi evezés a Dunán
„A rakodópart alsó kövén ültem, néztem, hogy úszik el a dinnyehéj.... Mintha szivemből folyt volna tova, zavaros, bölcs és nagy volt a Duna”. József Attila szavai mindig eszembe jutnak, mikor a Duna partján időzök és nézem a víz megnyugtató mozgását. De milyen érzés az, amikor az ember nemcsak nézi a vizet, hanem annak részesévé is válik? Ráadásul evezőlapáttal a kezében, egy kenu belsejében!? Ezt is kipróbáltam!

 

 

Már követem az oldalt

X