Alig van időd, de szereted az irodalmat? Ezeket a műveket olvasd el!

Kult

Alig van időd, de szereted az irodalmat? Ezeket a műveket olvasd el!

Nemrég a kedvenc bolhapiacomon egy nagy kupac ősrégi könyvet nézegettem, amit egy tíz év körüli kisfiú árult – nyilván, amíg a szülei elmentek valahova. A gyerek felnőtteskedően magabiztos arckifejezéssel vizsgálta a kutakodásomat, majd amikor megkérdeztem tőle, hogy mennyibe kerülnek a könyvek, egy hozzáértő kereskedő hangsúlyával válaszolta: „kicsik kétszáz, nagyok ötszáz”. Bízom benne, hogy a következő összeállítás mindenkit meggyőz, hogy a könyvek értéke nem a hosszuktól függ: nagyszerű regényeket hoztam, amik mind rövidebbek 250 oldalnál.

Brunella Gasperini – Én és ők

Az olasz írónő regénye – és a két folytatás is – ifjúsági regényként látott napvilágot, ráadásul a közel hatvan évvel ezelőtti ifjúság volt a célcsoport. Igaz, én is kamaszként olvastam először, de újra elővettem akkor is, amikor a legtöbb életkori alapú kedvezményről már lecsúsztam, és jelentem: így is jó! Könnyed olvasmány, olaszosan sok érzelemmel mesél egy szeleburdi írónőről és családjáról, akik a füstös Milánó helyett sokkal szívesebben töltik az idejüket a festői San Mametében. Elfér a könyv 230 oldalán sok olaszos veszekedés, hullócsillagnézés, hattyúmentés és lerobbanó öreg autóban utazás örökbefogadott állatokkal. Én mindig úgy éreztem, hogy a történet akár az én családomról is szólhatna, de úgy tűnik, mások is így érezték, mert a 64-es első magyar kiadás óta már három alkalommal is megjelent: legutóbb 2005-ben.

Ugyan könnyed olvasmánynak neveztem, de nem gondolom, hogy komolytalan mű lenne: Gasperini – aki újságíróként rendkívül sokat tett az olasz nők jócskán megkésett emancipációjáért – nagyon jól ismeri az emberi lelket, amit ez a regény is kitűnően bizonyít.

 Karinthy Frigyes – Utazás a koponyám körül

Karinthy utazása nem egy klasszikus nyaralás volt sajnos. Az író-humorista saját agydaganatának történetét veti papírra, ráadásul a tőle megszokott páratlan humorral. Számomra árnyékot vet a műre, hogy annak ellenére, hogy a történet a sikeres műtétről számol be, a megjelenést követő évben az író mégis elhunyt. De arra is gondolhatok, hogy így legalább nem olyan méltatlan halált halt, mint felesége, az Auschwitzba hurcolt Böhm Aranka. Igazából nagyszerű, hogy Karinthynak volt még egy éve megírni a XX. századi magyar próza egyik legkülönlegesebb művét, ami egyszerre enged betekintést a pesti irodalmi élet titkaiba, a betegség elfogadásának és a gyógyulni akarásnak pszichológiájába, és a korabeli egészségügyi helyzetbe is. Mindezt zavarbaejtő természetességgel teszi.

Az utazás a koponyám körül egyike azoknak a regényeknek, amik az irodalmi élményen kívül utat mutatnak a hétköznapokra is: vegyük komolyan, ha valami bajunk van, inkább addig járjunk orvostól orvosig, amíg ki nem vizsgálnak rendesen! Karinthyt 1936-ban sokszorosan félrediagnosztizálták, nem vették komolyan, akkor sem, amikor ő már komoly betegségre gyanakodott. Mindent megtett, hogy megfelelően megvizsgálják és hozzáértő emberek foglalkozzanak a tüneteivel. Sajnos a probléma ma is aktuális. 2020-ban 24 éves korában elhunyt egy barátnőm, akit minden orvos elküldött, mondván túloz, nincs semmi baja, csak pihenésre van szüksége. Agydaganata volt, nagyon-nagyon nem kellett volna még meghalnia.

Ljudmila Ulickaja: Életművésznők

Ulickaja nálam benne van az abszolút top 10-ben, és csak azért nem merem első helyre tenni, mert nem tudok választani a rengeteg fantasztikus magyar- és világirodalmi alkotó közül. Tulajdonképpen az összes művét ajánlom, az Életművésznőket most azért emelem ki, mert rövidke, mindössze 152 oldal, és aki még nem olvasott az írónőtől, ha ezt megszereti, garantáltan a többi  könyvét is el fogja olvasni.

Nem mindig szeretem azt a kifejezést, hogy női író, Ulickaja azonban tényleg sok női történetet ír: szereplői között sok asszony egyedül neveli a gyermekét, vagy ha nem is él egyedül, a történetekben felmerülő problémákat egyedül kell megoldania, hangsúlyozottan a nők szemszögéből látjuk például ennek a regénynek a hat történetét is. Ulickaját olvasni számomra olyan, mint leülni beszélgetni egy tapasztalt és bölcs nővel, aki ismeri az élet útvesztőit, ezért nem is ítélkezik, ha hibázok itt-ott, ahogy a regények szereplői is teszik. Ha viszont valaki úgy értelmezi azt, hogy női író, hogy a férfiak jobb, ha ki sem nyitják a könyveit, akkor inkább visszavonom, hogy így neveztem. Legalább annyira érdemes férfiként is megismerni az írónő egyedi világát, mint nőként Thomas Mannt, esetleg Hamingwayt olvasni.

Szerb Antal – Utas és Holdvilág

Ismét egy regény, ami mindig érvényes, hiába telik az idő felette, nem porosodik egyáltalán, sőt, mintha a mai olvasók jobban a magukénak éreznék, mint Szerb kortársai. A regény olvastatja magát, hiszen Itália tájai, maga az utazás mint alaphelyzet és az olykor sikamlós szerelmi szálak miatt néha olyan érzésünk támad, mintha egy könnyed romantikus lektűrt tartanánk a kezünkben, de ez a mű jóval többet ad, mint az említett műfaj alkotásai: a szerző páratlan műveltsége, a regényt átszövő pszichoanalitikai megalapozottság, és a rengeteg összefüggés jóval mélyrehatóbb élményt eredményez.

Bevallom, az angol, német, olasz, francia, szerb, lengyel, holland és hindi fordításban is megjelent mű kicsit több, mint az előre meghatározott 250 oldalas keret, cserébe viszont megjelent Poket kiadásban is, ami körülbelül akkora, mint egy okostelefon, szóval két buszmegálló között is bátran olvashatjuk!

Thomas Mann – Halál Velencében

Ha már az előbb felmerült Mann neve: tegyük a szívünkre a kezünket, a kötelező olvasmány Márió és a varázsló elolvasása után levettük-e valaha is a polcról az Európa diákkönyvtár három kisregényt tartalmazó kötetét? Mert abban biztos vagyok, hogy a legtöbb magyar család könyvespolcán ott pihen a puhafedeles kötet. Akinél még sincs meg, beszerezheti bármelyik antikváriumból, szinte az ember után dobják, annyi példányban adták ki annak idején. És megéri levenni a polcról, hiszen van olyan jó a Tonio Kröger és a Halál Velencében is, mint a leghíresebb kisregény.

Én most nyáron olvastam az utóbbit, és nem is bánom, hogy nem korábban, mert a kisregény kolerajárványa, amit azért titkolnak, nehogy csappanjon miatta a turizmus, sokkal személyesebb értelmezést kapott, mintha a „saját járványunk” előtt olvastam volna. A kolera természetesen – a sirokkó nevű párás széllel és a zegzugos, soha ki nem ismerhető Velencével együtt – csak érzékeltetik azt a fullasztó érzést, amit a művész érez, aki a lázadót és a polgárt próbálja ötvözni magában. A cím sejteti, hogy ennek csak egy módja van…

Kedves kisfiú! Ha olvasod ezt az összeállítást, kérlek ezentúl a kicsiket is nyugodtan áruld ötszázért!

Ajánljuk még:

„Ennyien ilyen közel még nem kerültünk a betegséghez vagy a halálhoz” – interjú Baji Anikóval
Richter Anna-díjas sürgősségi triázs, akinek napi egészségügyi munkája mellett az egyik legfontosabb küldetése, hogy hiánypótló információkkal segítse az egészségügyi ellátórendszer „vendégeit”, vagyis mindannyiunkat. Baji Anikó tizenöt éve dolgozik triázsként, öt évvel ezelőtt kezdett el egészségügyi kommunikációval foglalkozni, majd a koronavírus idején naplókba rendezte tapasztalatait. Hivatásról és a hiteles kommunikáció sorsfordító erejéről beszélgettünk.