230 éve született az 1848-as forradalom és szabadságharc hőse – Bem apóra emlékezünk

1794. március 14-én Tarnówban, Lengyelországban született a lengyel és a magyar történelem egyik legnagyobb hőse, Jozef Zachariasz Bem, aki már 15 évesen tüzérkadétként szolgált a napóleoni háborúkban. Fél év alatt alhadnagyi, majd rövid időn belül főhadnagyi rangra lépett, és a Napóleon mellett szerzett érdemeiért 1813-ban francia becsületrenddel tüntették ki az akkor még csak 19 éves hadvezért. Később a varsói tüzériskola tanáraként, majd – maga is kísérleteket végezve – egyre jobban beleásta magát a tűzszerészeti haditechnika elsajátításába, művelésébe. Külföldi műszaki tanulmányokat is folytatott, így bárhol harcolt – részt vett az 1830-as varsói felkelésben, majd 1848-ban a galíciai forradalomban is –, a hadviselés tudományának mestereként irányította csapatait.

1848. március 15-e a fényes diadal napja a magyar történelemben: a győztes forradalommal Magyarország autonómiát nyert a Habsburg birodalomtól. Ez a példátlan erő, amivel a magyarok kivívták szabadságukat, felbőszítette az osztrákokat és szövetségeseiket, ezért az osztrák csapatok a horvát, a szerb és a román felkelők segítségével megtámadták a magyarokat. Erdélyben Puchner Antal habsburg tábornok vette vissza az irányítást: 20 ezer osztrák és 10 ezer orosz katona segítségével elfoglalta Erdélyt, miközben 100 ezer román népfelkelő a civil lakosság körében végzett embertelen pusztításokat Avram Iancu vezetésével, lemészárolva közel 10 ezer civilt.

Fotó: Wikimedia Commons

A magyar hadsereg kiszorult Erdélyből, és e reménytelennek tűnő helyzetben érkezett meg a 13 ezer főt számláló magyar csapatok élére a lengyel Bem József tábornok, aki gyakorlatilag gyerekkorától kezdve ismerte a katonáskodás fortélyait és sokat látott, tapasztalt vezetőként gyorsan fordított a szabadságharc eseményein. Visszafoglalta Észak-Erdélyt, ám e győzelemnek nem sokáig tudtak örülni a magyarok, mert a tízszeres túlerőben lévő habsburg csapatok, élükön Puchner Antal tábornokkal, legyőzték őket a nagyszebeni és vízaknai ütközetben. Az Erdélyből kiszorult Bem és csapata segítséget kapott Magyarországtól, és 1949. február 9-én Piskinél 7500 magyarral legyőzte a jelentős erőfölénnyel harcoló osztrák csapatokat, majd csapata egyesült a székely haderővel Meggyesen.

Az így megerősödött magyar csapat Észak-Erdélybe vette az irányt, hogy legyőzze az akkor Karl Urban vezette osztrákokat, és ez a hadművelet is sikerrel járt: február 22-én kiűzték az osztrákokat Erdélyből. Ekkor a Puchner által vezetett osztrákok Medgyesnél megtámadták a harcokban kimerült magyar csapatokat, és legyőzték őket. Ezek után Bem tábornok Segesvárra menekült, és az osztrák tábornok – azt remélve, hogy bekerítheti, és elvágva csapatát az utánpótlástól, megadásra kényszerítheti –, várta a támadásra alkalmas pillanatot. Bem azonban cselhez folyamodott: tábortüzeket gyújtatott a Segesvár környéki erdőkben, és védelmi sáncokat ásatott a város körül, hogy elhitesse Puchnerrel, hogy a város falai közé szorult magyar csapat védekezésre készül. A csapda működik: Puchner és serege elkezdte bekeríteni Segesvárt, ám az éj leple alatt Bem tábornok éppen azon a szabadon hagyott résen szökött meg embereivel, amelyet habsburg támadója nyitott nekik a bekerítési hadművelet megkezdésével.

Medgyesre igyekeztek, elfoglalták a várost, és – 1500 katonát hátrahagyva annak védelmére – továbbvezényelte a magyar csapatot Nagyszebenbe. Itt a 7500 fős magyar sereget egy 6600 főt számláló vegyes csapat támadta meg: a 4000 orosz, 600 lovas kozák és 2000 osztrák katona azonban alábecsülve a magyar sereg erejét. Bemnek sietnie kellett a város visszafoglalásával, ugyanis tudta, hogy amikor Puchner rájön, hogy Segesvárt hiába ostromolja, utánuk ered. Bem visszaszorította támadóit a város falai közé, majd utat törve maguknak a városfalon, a magyarok is behatoltak Medgyesre. Bem pontosan tisztában volt Puchner érkezésének kockázatával, de szerencsére ekkor segítséget kapott: Bethlen Gergely dandára mellett a 11. honvéd, a székely és a Máriássy zászlóalj érkezett Bem segítségére, és együtt kiűzték az ellenséget a városból.

Erdélyi Panoráma Bem a nagyszebeni ütközetben, 1849. március 11. – Fotó: Picryl

A vereség hírére Puchner Havasalföldre menekült, a Kalliany vezetésére bízott osztrák csapat pedig Brassó felé húzódott vissza, hogy orosz segítséggel erősítsen. Március 18-án az 5500 fős magyar csapat 2000 székellyel együtt megtámadta Kalliany 8000 fős seregét, és Feketehalomnál legyőzték az osztrák-orosz csapatokat, így azok nemcsak Brassóból, de Erdélyből is kivonultak. E győzelmek azonban még mindig nem tudták teljesen megtisztítani Erdélyt a habsburgoktól: Gyulafehérvár és Déva még az osztrákok kezében maradt, a Nyugati-Kárpátokban pedig ott bujdostak a román népfelkelők.

Bem apó szarkofágja Tarnówban – Fotó: Wikimedia Commons / Bernd Lohmann

Az erdélyi győzelmek után Magyarországról is kiűzték a habsburgokat és szövetségeseiket, ám a császár orosz segítséget kért, és a 450 ezer fős ellenséggel szembenálló 150 ezres magyar csapat augusztus 13-án letette a fegyvert. Bem József tábornok a világosi fegyverletétel után az Oszmán Birodalomba menekült, felvette a muzulmán hitet, és ott is halt meg 1850-ben, Aleppo kormányzójaként, Murád pasa tábornokként. 79 évig az aleppói temetőben nyugodott, majd 1929-ben szülővárosa kezdeményezte exhumálását és földi maradványainak hazaszállítását. Mivel élete végén muzulmán hitre tért át, otthonában a katolikus egyház nem engedte lengyel földbe temetni, ezért tarnówi sírja egy mesterséges tó közepén hat oszlopon álló kőszarkofág lett, amelynek magyar nyelvű felirata így szól: Bem apó, a magyar szabadságharc legnagyobb hadvezére.

Életéről és érdemeiről 2016-ban portréfilm készült Az égbe temetett tábornok címmel.

Ha csak egy szikrája is él még szellemének minden magyar ifjú lelkében, Bem apó sem élt hiába.