Ne dühítsd fel a vakondot: inkább használd ki azt, amit nyújt

A vakondról kicsit másképp

A vakond vagy vakondok nem éppen az álcázás mestere: jelenlétéről túrásai árulkodnak, amelyek jelölik vadászterületének irányát és kiterjedését. Ha járataiban felhalmozódik a nagy gonddal kiásott föld, akkor felfele kezd furakodni, és fejével kinyomja az útban lévő talajrészt. Mi ebből az igen nehéz munkából csak a végeredményt látjuk.

Mivel ezek a kis kupacok nem illenek egy olyan kertbe, ahol a zöldellő gyep, az esztétikum vagy a díszítő jelleg a fontos, egyre másra csak arról olvashatunk, miképpen szabaduljunk meg tőlük. Az internet tele van vakondűző tippekkel, hasznos tanácsokkal, amik csak alátámasztják az amúgy is téves elképzeléseket.

Pedig a vakond jelenléte nem feltétlenül baj, sőt vannak olyan esetek, amikor kifejezetten hasznos is lehet.

És valljuk be: talán elérkezett az az idő, amikor érdemes lenne kicsit engednünk az esztétikumból, és átadnunk a helyet a praktikumnak. A természet ugyanis egy élő rendszer, amelynek megvannak a saját törvényei, bármennyire is próbáljuk felülírni azokat. Próbáljuk meg más szemszögből vizsgálni azt a tényt, hogy lakik valaki a föld alatt, és ássunk le a vakondtúrás mélyére, hogy megérthessük, miért is ne ítéljünk elhamarkodottan.

Vakondtörténelem

Kevesen tudják, milyen hasznosnak tartották valaha a vakondot. Már az ókortól kezdve készíttettek a belső szerveiből különböző gyógyhatású főzeteket: szívét, tüdejét, máját alkoholban vagy teában oldották fel, porrá égették vagy éppen vízben áztatták. A népi gyógyászat az epilepszia gyógyítására alkalmazta, és egy 18. század második feléből származó orvosságos könyv receptje szerint a gyermekek rettegésére porrá tört vakondszívet kellett adni. 

A vakondszőrme egy időben nagyon keresett volt a divat világában, és sajnos még mindig találni belőle készült cipőt és bundát az online piactereken. Egy bundához akár kétszáz állatot is felhasználtak, és bár hőtartó képessége nem a legjobb, a szennyeződést taszító tulajdonságai miatt még számos helyen kedvelik. Hetedik Eduárd király felesége állítólag megszállottja volt a vakondszőrme divatjának, ezzel akarta fellendíteni Skócia gazdaságát is.

De mint minden más élőlény, a vakond is elszenvedője az ipari forradalom óta zajló környezetszennyezésnek. Az emberi tevékenység láthatatlanul is rombolja a földalatti élővilág egészségét és életben maradási esélyeit: a vakondok esetében például megfigyelhető a nehézfémek felhalmozódása a testük egészében – legyen szó a csontokról, vesékről, májról vagy gyomorról. 

És hogy mi ebben a tanulság? Talán az, hogy érdemes minden hatást és elszenvedést két oldalról szemlélni, és átgondolni, vajon tényleg helyénvaló-e puszta megszokásból vagy az esztétikum utáni vágyódásból kiirtani olyan élőlényeket, amelyek amúgy is elszenvedik az emberi jelenlétet. Nem beszélve arról, hogy tevékenységükkel nem kevés hasznot is hoznak.

Az örök kettősség

A vakondok táplálékai a földben élő rovarok és férgek, ezért rengeteg kártevőt elfogyaszt. Megeszi a drótférgeket, lótücsköket, a cserebogár pajorját, a csigákat is, ezzel szinte észrevétlenül segíti a kertész természetes növényvédelmét. Igen ám, de nem mehetünk el amellett a tény mellett sem, hogy nemcsak a kártevőket, hanem a hasznos földigilisztákat is megeszi. Olyan jóétvágyú, hogy akár hetven gilisztát is megehet egy nap, ami azt jelenti, hogy évente akár 30 kilogrammnyi gilisztától is megfoszthat bennünket.

A vakond állandóan forgatja a talajt. Ez kétségkívül jó hatással van annak minőségére. Gyümölcsösökben, erdős részeken szorgos munkája segítheti a facsemeték fejlődését, ám ugyanez a haszon negatívvá is fordulhat például egy konyhakertben, ahol mozgásával kifordítja az ágyásokat. És igen: a mezőgazdasági termelés esetén a rájuk rótt kártétel valóban nagyobb lehet, mint egy kiskertben, de annak ellenére, hogy a gazdák többsége kártevőnek nevezi a vakondot, csak igen csekély mértékű kárt rónak jelenlétére. Leginkább a szilázsszennyezés és a vízelvezetés problémái miatt szabadulnának tőle, viszont nem vonják kétségbe a talaj alatt végzett hasznos munkáját sem. 

Igazságot talán sose tehetünk a vakondok háza táján. Mindenesetre érdemes átgondolnunk helyét és szerepét a területünkön. Abban a kertben, ahol kötött a talaj, ahol sok a kártevő, kifejezetten hasznos lehet. Gyümölcsösökben, házi ültetvényekben nem feltétlenül kell bántani. A biokertészet szerelmeseinek van egy extra tippünk is:

a friss vakondtúrás kiváló virágföld-alapanyag lehet.

Ugyanis kellően mélyről érkezik, nincsenek benne gyommagvak, és egy megfelelően átrostált komposzttal ideális táptalaja lehet a növényeknek.

Veteményesben, konyhakertekben is érdemes megtűrnünk – legfeljebb alkalmazzunk olyan módszereket, amelyekkel a legjobban féltett területektől kicsit távolabb tarthatjuk. Hiszen nem más, mint puszta tévhit, hogy megrágja a gyökereket. Nem tesz ilyet. Ártani csak azzal tud, ha véletlenül kiforgatja azokat serény munkája közben. De pár apró trükkel a kecske is jóllakhat, és a káposzta is megmarad.

Mutatjuk, hogyan:

Számos hagyományos módszer közül válogathatunk, tehetünk megtisztított fokhagymagerezdeket a járatokba, de kipróbálhatjuk a bodza ágait is. Nagyanyáink a sárfűre esküsznek: a védendő terület köré kell pár tövet ültetni, ugyanis a gyökerükben termelődő, mérgező tejnedv hatására a vakond állítólag elmenekül a kertből. A sárfűvel vagy hasindító kutyatejjel azonban legyünk óvatosak, kivadulva veszélyeztetheti őshonos növényeinket, termése pedig erősen mérgező – ezért gyermekektől, háziállatoktól mindenképpen tartsuk távol. Fontos megemlítenünk azt is, hogy ezt a fajta védekezést a szakemberek kevésbé ismerik el, szerintük ugyanis a vakond hamar hozzászokik az illatához, sőt adott esetben a viselkedésére is negatív hatással lehet. Ha önnek van tapasztalata a sárfűvel kapcsolatban, ossza meg velünk, derítsük ki együtt az igazságot erről a vitatott módszerről!

Mostanában egyre többen ajánlják a ricinust és a kaprot is, mint védőnövényt, hiszen ezek illóolajait nem igazán szereti a vakond. Egyik gazda ismerősömtől is hallottam egy ötletes megoldást: sörösüveget tett nyílásával lefelé a járathoz, mert állítólag ez kellemetlen hangot ad ki, ha nagyobb a légmozgás, és az állat inkább odébb áll.

Makacs, mint az öszvér. Tartja a mondás. Pedig mondhatnánk azt is: makacs, mint a vakond. Ugyanis igencsak nehézkes személyiség, és ha a kerttulajdonos felbosszantja, borsot tud törni az orra alá. A szakemberek szerint képes felszívni magát, és tulajdonképpen bosszút állni az őt elűzni kívánó emberen. Megmosolyogtató, ugye? Pedig valóban így van. Ha előző héten kiöntöttünk két járatot, és három másik lett helyette, akkor lehet, éppen egy áradást túlélő vakond dobálja fel gőzerővel a kupacokat, „már csak azért is”. 

Útravaló

Véleményem szerint a legjobb, amit tehetünk, hogy követjük az „élni és élni hagyni” elvét. Nyugodt szívvel tűrjük meg a vakondot a kertünkben, a túrást használjuk fel az új növények ültetésekor, élvezzük falánkságának kártevőirtó hatásait, és csak akkor vegyük fel a kesztyűt ellene, ha valóban komolyabb károkat okoz. Ez esetben is csak űzzük, semmiképp se irtsuk! Már csak azért se, mert idehaza védett állatunk. A megfelelő növénytársításokkal, apróbb trükkökkel könnyedén kordában tarthatjuk. A többit pedig bízzuk a természetre!