Mit jelent rózsát ültetni és nevelni – értsük meg a meséjét

Tudom, tudom, nem kellene, hogy ilyen élénk legyen a fantáziám: a rózsa is csak egy virág, nincs benne semmi pökhendiség, nem azért vannak a tüskéi, hogy embereket döfjön hátba vele. Mégis volt bennem idegenkedés hosszú éveken át. A kis herceg történetének rózsameséjébe se vonódtam be sokáig…. lázongtam, hogy miért pont RÓZSÁT nevelt az istenadta, miért nem valami szerényebb virágot?

Ám ahogy vágyódni kezdtem saját kert után, úgy ébredt bennem kíváncsiság a rózsák irányába is – most már előítéletmentes kíváncsiság. Vajon hányféle rózsa van a világon, meddig él, hogyan kell szaporítani, mire jó a szirma, levele, milyen mély gyökeret ver. Hogy éli túl a telet? Milyen szomszédot kíván vagy tűr meg maga mellett? Van-e ellensége, hogy birkózik meg azokkal? Mit jelent az, hogy nemesített rózsa? Vajon van igazából fekete rózsa? 

Odáig mentem a kíváncsisággal, hogy szappanöntésnél rózsaszirmokkal gazdagítottam a szappanomat, sőt egy alkalommal még sütemény készítésénél is felhasználtam a rózsa szirmait. Beláttam, ha barátsággal közeledem felé, akkor talán megtudom, mi fán terem a rózsa és számomra miért idegen.

Meg is tudtam sok mindent, hogy kétszáz rózsafajt tart számon a tudomány, hogy fajaik nagyon változékonyak, könnyen kereszteződnek egymással, ami nagyon megnehezíti elkülönítésüket. De igazán nem lettem okosabb: azt azonban megfigyeltem, hogy ha valaki beengedi a kertjébe, az életébe ezt a tüskés, de csuda-szép virágot, az örökre hatása alá kerül és nem lesz elég neki egyetlen bokor a kertben. Mindig kell másik is, meg még egy, mert annyi fajtája van és annyi színű szirmot bont és ha egy neve is van, mindnek más az illata. Attól függően, milyen a talaj, hogy metszik, mekkora a virága, mekkora a bokra… Talán attól is függ, ki ültette, gondozta, mennyire szereti.

Én ma már szeretnék egy rózsát a kertembe. Meg is találtam. Egy olyat, ami csodaszép, de tényleg, és miattam bont majd illatos virágot. Egy olyat, amit én nevelek, ami a kezemhez simul, aminek ismerem a nevét, a szokásait, ami tőlem kap inni és amire én csodálkozom rá, milyen nagyon szép és mekkorát nőtt a nyáron. Egy olyat, ami attól kel életre, hogy én gondozom, én írok majd róla szépeket, és

akkor is virágot hoz, ha én már nem leszek.

És akkor az unokáim majd azt mondják talán, „ez a Mama rózsafája, hú de erős”. Meg azt is: „De jó illata van, ebből én is szaporítok, ebből az én kertembe is kell.”

És akkor majd szaporítanak és visznek belőle a maguk udvarába, vagy odajárnak vissza az én kertembe rózsát szagolgatni, meg emlékezni, és talán felemlegetnek néhány mesét is, amit tőlem hallottak, vagy valami bolondságot, ami engem jellemez. Például azt, hogy mindig színes ruhákban járok. Mert ugye hippi vagyok, és az is maradok.

Talán azért idegenkedtem a rózsától, mert az olyan nemes. Azzal sokat foglalkoztak a felnőttek, gondozták, szaporították és sok szépet beszéltek felőle. Ellenben rólam soha. Sokszor láb alatt voltam, és rám nem ragyogott úgy egyetlen rózsát nevelgető szem sem. Soha. Talán csak irigy voltam gyerekként emiatt,

talán csak azt szerettem volna, ha egyetlen percig úgy nézne rám valaki, mint egy színes, pompás rózsára. Csak egy percig.

Fordult az élet, és úgy helyes, úgy gyógyító és felszabadító, ha minden rossz élményt elengedek és megszeretem a rózsát magam is. Szeretettel és becézéssel közeledek tüskéihez is. Mert megérdemli. Mert ezen a földön minden élőlény, legyen növény, állat vagy ember megérdemli, hogy szeretettel és becézéssel közeledjen felé a világ. Így helyes.

Sokáig tartott, de megértettem a kis herceg rózsameséjét, és tovább is adom. Legelőször azzal, hogy magam is rózsát ültetek.