Mindent gyógyít, és finom is: használd a petrezselymet!

Kert

Mindent gyógyít, és finom is: használd a petrezselymet!

A petrezselyem (Petroselinum) széleskörben ismert gyógy- és fűszernövényünk. Eredetileg Dél-Európából, a Földközi-tenger vidékéről származik, azonban mára az egész világon elterjedt. Neve a latin petroselium szóból ered, ami a görög petrosz (kő, szikla) és szelion (növény) szavakból áll össze. A népnyelv petruskaként is ismeri.  

A hagyma mellé illik – a kertben is!

Kétéves növény: az első évben a lombja és gyökere fejlődik ki, a második évben magszárat fejleszt csúcsán ernyős virágzattal. Nem túl fényigényes: fák alatt, szőlősorok között is megél, de érzékeny a talaj kiszáradására. A tápanyagdús, vízáteresztő talajt kedveli. Hidegtűrő növény, ezért magját már korán tavasszal el lehet vetni, és nagy előnye, hogy kert híján cserépben, balkonládában is nevelhetjük. A levelek vágását jól tűri, ezért igény szerint bármikor gyűjthetjük.

Fotó: Unsplash / Syd Wachs

Vetésekor vagy ültetéskor ne feledjük: nem szereti a saláta és más ernyősök közelségét, ezért a kapornak és sárgarépának is rossz szomszédja. Ezt leszámítva szinte minden növénnyel megtalálja a közös hangot – legjobban a vörös- és póréhagymával társítható. Ha palántákat vásárolunk, azokat március közepe és július között ültessük ki. Magról szaporítás esetén (amit március közepétől szoktunk elvégezni) nagy türelemre van szükség, mert a magok csak csak 3-4 hét, de akár hat hét elteltével csíráznak ki. Régi trükk, hogy retek- vagy zsázsamagokat is vetnek a barázdába, mert ezek korábban csíráznak, és így látható lesz, hogy hol vannak a petrezselyemsorok. Az ideális sortávolság 20-25 cm, az ajánlott tőtávolság pedig 10-15 cm.

Fotó: Unsplash / Lindsay Moe

Cél szerint válasszunk fajtát!

A gyökérpetrezselyem számtalan fajtája közül válogathatunk. A Hosszú jól tárolható, nagy hozamú, ám hosszú tenyészidejű (200-220 napos) fajta. Nagyon lassan kel, és csak mélyen megmunkált talajon ad jó minőségű termést. A Félhosszú szintén jól tárolható, középkésői fajta. Kúp alakú gyökere közepesen hosszú, húsa fehér színű, nagyon ízletes. A Korai cukor szabadföldi és fólia alatti termesztésre alkalmas, rövid tenyészidejű (140-150 napos), friss fogyasztásra ajánlott fajta. A Konika korai szabadföldi termesztésre és hajtatásra ajánlott, rövid tenyészidejű (140-150 napos) fajta. Középerős lombja kékeszöld árnyalatú, gyökere rövid (12-15 centiméteres), kúp alakú, friss fogyasztásra alkalmas.

A Hanácka jól elrakható, késői fajta, lisztharmattal, rozsdásodással és tárolási betegségekkel szemben ellenálló.

Az Arat tárolásra és friss felhasználásra is termeszthető, fásodásra és pudvásodásra nem hajlamos, egyöntetű, hófehér húsú fajta. Hosszú-félhosszú köztes típus, hófehér gyökértesttel. Végül az Olmützit is érdemes számításba venni, egy nagyon jól tárolható, kései, hosszú tenyészidejű fajta. Rozsdásodásra nem hajlamos, jó szárazságtűrő gyökérpetrezselyem.

A levél- vagy metélőpetrezselyemnél megkülönböztetünk fodros levelű fajtákat (ilyen a ‘Mooskrause’ és a ‘Darki’), illetve sima, erőteljesebb ízű fajtákat, mint az ‘Einfache Schnitt’ vagy a ‘Gigante d’Italia’.

A Simalevelű petrezselyem kizárólag lombjáért termesztett metélőpetrezselyem, ami levesek ízesítésére, szendvicsekhez és fűszerezéshez is használható. Sűrű állású levelei csipkézett szélűek. Nagyon lassan kel, ezért érdemesebb palántaként ültetni. A Mohafodrozatú dús lombjáért termesztett, díszítésre is alkalmas metélőpetrezselyem. Cserépben nevelve akár egész télen szedhetjük.

Fotó: Unsplash / Erda Estremera

Miért érdemes fogyasztanunk?

A petrezselyem nagy mennyiségben tartalmaz A-, B- C-, E- és K-vitaminokat, vasat, kalciumot, ként, foszfort, bórt, rezet, valamint flavonoidokat, illóolajat és furokumarint. Fokozza a vesék és a hólyag működését, eltávolítja a szervezetben felgyülemlett vizet. Vizelethajtóként segít megelőzni a fertőzések és a vesekő megjelenését. Enyhíti a gyomorpanaszokat és az emésztési zavarokat:

megszabadít a bélben pangó gázoktól, mérsékli a hányingert, ösztönzi az anyagcserét, tisztítja a májat és támogatja a szervezet méregtelenítését.

Klorofiltartalma révén részt vesz a baktériumok és gombák elpusztításában. Feljegyzések szerint csökkenti a magas vérnyomást is, óvja az érfalakat, javítja és szabályozza a vérkeringést. Megköti a szabad gyököket, enyhíti a különböző ízületi gyulladások, a megfázás és az influenza tüneteit. Szakirodalmi adatok alapján tumorellenes hatással is rendelkezik: a tüdőrák kialakulását gátolja, valamint szerepet kap egyes, rákot okozó anyagok semlegesítésében. 

Fotó: Pexels / Pixabay

Fontos hatóanyaga a béta-karotin, ami az A-vitamin perkurzoraként növeli a szervezet ellenálló képességét, csökkenti az érelmeszesedés, a cukorbetegség, az ízületi gyulladások, az asztma és vastagbélrák kialakulásának kockázatát. Magas folsavtartalma elsősorban a bélrendszer és a méh tumoros elváltozásainak megelőzésében juthat fontos szerephez, de a szív- és érrendszeri betegségek (szívinfarktus, stroke, érelmeszesedés) elkerülésében és kezelésében is segítségünkre lehet. A petrezselyem védi a bőr egészségét is: jól használható bőrgyulladások,

rovarcsípés és kisebb sérülések gyógyítására, valamint fogfájás esetén.

Fotó: Pixabay / Dimitry

Terhes és szoptató nők, valamint vesekőtől szenvedők számára a nagyobb mennyiségű petrezselyem fogyasztása nem ajánlott! Magjának fogyasztása előtt mindenképpen egyeztessünk orvosunkkal, mert számos olyan kutatásról olvasni, ami kifejezetten óva int a petrezselyemmagtól. Nem véletlen, hogy régen abortuszra is használták, sőt, a feljegyzések szerint fogyasztása hallucinációt, epilepsziás rohamokat is okozhat. 

Fűszernövényként, ételek ízesítésére bátran alkalmazhatjuk, de magjánál és az abból nyert illóolajnál körültekintően járjunk el!

Nyitókép: Pixabay / Congerdesign

Ajánljuk még:

Tervezzünk színt a kopár kertbe! – Képeken kedvenc növényeink, amik lombhullás után is díszítenek

Borongós égbolt, csupasz fák, elhervadt virágok – ilyesmi képet társítanak sokan az őszi kerthez. Értem ezt, de mégsem. Mert mégis miért lenne kopár vagy barna az őszi és téli kert, miért ne díszíthetne az elkövetkezendő hónapokban is milliónyi fényével? Nemcsak lombhullatókból áll a világ, és nemcsak a virágszirmok boríthatják pompába az ágyásokat. De még mennyire, hogy nem!