Lotaringia aranyát mi is jobban megbecsülhetnénk – a lotyószilva hozzánk sem lesz hűtlen

Kert

Lotaringia aranyát mi is jobban megbecsülhetnénk – a lotyószilva hozzánk sem lesz hűtlen

Talán olvasóink között is akad olyan, aki gyermekkorában a saját bőrén tapasztalta meg a mirabolán nagyobb mennyiségű fogyasztásának mellékhatásait: nem véletlenül nevezték el fosókának a vidéki táj útszéleit szegélyező, nagy mennyiségben rendelkezésünkre álló gyümölcsét.

Mindenekelőtt érdemes egy kicsit helyre tennünk a „fosóka szilva” elnevezést, mert ahány táj, annyi szokás. Sok helyütt eredendően a kökényszilvát nevezték fosóka szilvának, nem a mirabolánt. A kökényszilváról pedig úgy hírlik, hogy egy véletlen magonc, az elvadult Potyóka szilva (Myrabolan) és a hazánkban őshonos kökény keresztezéséből létrejövő faj, ami a természetben könnyen kereszteződik házi szilvával és cseresznyeszilvával is: létrehozva így az úgynevezett hibrid kökényszilvát, a Prunus insititia fajt. 

Van tehát némi kuszaság a „fosóka szilva” elnevezés háza táján, de összességében elmondhatjuk, hogy hazánk legtöbb vidékén a mirabolánt, azaz a Prunus cerasifera (Prunus myrobalana) fajt nevezik fosókának. Ennek a számos változatot magáénak tudó fajnak apró, gömbölyű, édes, savanykás gyümölcsei vannak, amelyek nagy tömegben érnek a fák ágain.

Fotó: Pixabay / Hans Benn

Dédszüleink gyermekkorában úgy vélték, hogy

„csakis a félművelt és műveletlen népfajok eszik; művelt államokban ezen fának csemetéit csakis nemesebb szilvák, továbbá a kajszi- és őszibarack alá alanyul szokták használni”. 

Igyekszünk ezt a vélekedést nem magunkra venni, mert bizony mifelénk igen ismert, és széles körben fogyasztott gyümölcsről van szó.

Idén már igen korán, június közepétől szedhetőek voltak változatos színekben pompázó gyümölcsei, amelyek éretten igen laza szerkezetűek, könnyen elpattinthatóak, és szinte krémes gyümölcshúsúak. Friss fogyasztásuk ezért talán kevésbé népszerű érett állapotukban, a konyhai feldolgozás szempontjából viszont kétségkívül előny: a könnyen kiputtyogtatható magok gyorsabbá teszik a feldolgozást.

Fotó: Pixabay / Ирина Александрова

Édeskés, de savanyú jelleget is őrző gyümölcseiből sokáig csak pálinkát, vagy ritkább esetben lekvárt készítettek, azonban mint minden más gyümölcs, a mirabolán is sokkal több gasztronómiai élményre ad lehetőséget.

Kiváló kompót készíthető belőle – főleg, ha nem sajnáljuk kikísérletezni a megfelelő ízesítőket – a magam részéről a vaníliát, fahéjat, szegfűszeget és gyömbért ajánlom.

Talán nehéz elképzelnünk, de rendkívül ízletes ketchup is készíthető belőle. Ehhez a kimagozott fosókákhoz cukrot, szegfűszeget, szegfűborsot, fahéjat, szerecsendiót, fekete borsot és sót kell adnunk, majd kevés vízzel felöltve egy órát kell főznünk. Leturmixolva már készen is van a ketchupunk: tiszta üvegekbe töltve akár télire is eltehetünk belőle. Hasonlóan készíthető belőle a BBQ-szerű szósz is: ehhez cukorra, whiskyre vagy rumra, borsra és sóra lesz szükségünk.

Fotó: Pixabay / Ursula

Igazi gasztronómiai meglepetést okozhat a mirabolán-tésztaszósz, amihez a gyümölcsön kívül hagymára, fokhagymára, olíva olajra, sóra és borsra lesz szükségünk. Az így elkészített tésztaszósz szintén eltehető télire – a megfelelő dunsztolás mellett teljesen adalékanyagmentesen.

Meg kell említenünk a Tkemali-t is, ami egy grúz eredetű szósz: húsokhoz, grillételekhez és sajtokhoz szokták fogyasztani. Körülbelül két kilogrammnyi fosókához egy csokor friss zöld kaprot, egy csokor friss zöld csombort és öt csokor friss zöldkoriandert adnak. Megy hozzá még két nagy fejnyi pépesített fokhagyma, chilipor és só. Vizet adnak hozzá, összefőzik, és miután kivették belőle a zöldfűszereket, pürésítik.

Fotó: Pixabay / Didier

Természetesen számos más finomság is készíthető belőle a chutney-tól kezdve a lotyószilva pitén át egészen a cseresznyeszilva befőttig – utóbbi két elnevezéssel ugyancsak a fosókaszilvát illetik. És bár az elmúlt évtizedekben mellőztük, érdemes újra felfedeznünk a benne rejlő lehetőségeket.

A dolog pikantériája, hogy miközben idehaza mellőzzük, Európa más vidékein kifejezett ínyencségnek számít: Franciaországban például generációról generációra öröklődik termesztésének hagyománya.

Lotaringia aranyának is nevezik, 1996 óta földrajzi eredetvédelmet élvez, és legkedveltebb fajtája a Lorraine Mirabelle. Nemcsak édesen, hanem sós ízvilágban is találkozhatunk vele, és akkor se lepődjünk meg, ha igen borsos áron kínálják a belőle készült termékeket.

Nem biztos tehát, hogy a szupermarketek bio polcain kell keresni a legértékesebb finomságokat: elég, ha felfedezzük a mirabolánhoz hasonló kincseket, és időt szánunk megismerésükre, felhasználásuk megtanulására.

Nyitókép: Pixabay / Larisa Koshkina

Ajánljuk még: