Aki gyógynövénytermesztő országgá tett minket: Bittera Gyula

Egy igazi csodabogár

Kevesen tudják róla, hogy tudományos pályafutását barlangzoológusként kezdte, érdeklődése csak később fordult a gyógynövénytermesztés felé. Munkássága egészen kivételes és ritka területekre is kiterjedt: az emlősök peniscsontjának morfológiai vizsgálatával is foglalkozott. Barlangi medvék maradványait vizsgálta, összehasonlításokat végzett az egykor és ma hazánk területén előforduló rókafajokról – ezeken a területeken az első és egyetlen olyan tudós volt korában, aki hozzájárult a téma tudományos szakirodalmának bővítéséhez.

Tanulmányai is hihetetlen széles érdeklődési körről tanúskodnak: 1912-ben a pozsonyi főreáliskolában érettségizett, majd a budapesti Tudományegyetem Bölcsészettudományi Karára iratkozott be, de

eljárt a műegyetem kémiai és az Állatorvosi Főiskola anatómiai előadására is.

Egyetemi évei alatt a Magyar Madártani Intézetben is dolgozott Herman Ottó irányítása alatt, és több cikke jelent meg az Aquilában és a Barlangkutatásban. Számos fontos ornitológiai kutatás kapcsolódik a nevéhez a helyi madárfauna és életközösségek feltérképezésétől kezdve a gyomortartalom vizsgálatokig. Részletes kimutatásokat készített a héják és karvalyok táplálkozási szokásairól és számos más területen gazdagította a magyar ornitológiai szakirodalmat.

1918-19-ben bölcsészdoktori oklevelet és középiskolai tanári oklevelet szerzett, majd autodidakta módon továbbfejlesztette kémiai, növénytani és illóolaj-tudományi ismereteit. Igen fiatalon felismerte az illóolaj-tartalmú növények hazai termesztésének és feldolgozásának jelentőségét, illetve a magyar klíma- és talajviszonyok alkalmasságát. Pár éven belül,

1924-ben létrehozta önálló illóolajgyárát,

és szinte pillanatok alatt világhírű szaktekintéllyé vált. Emellett foglalkozott illatos és gyógyászati célokat szolgáló növényi kivonatok készítésével is, szappanillat-kompozíciók készítési módjait dolgozta ki, és gyárában állították elő 1937-től 1945-ig a Cardiazol szívgyógyszert és annak különböző formáit.

Szakmai évtizedeinek végén a Növényolajipari Kutató Intézet, és végül a Gyógynövénykutató Intézet munkatársaként a borsos menta, a francia levendula, a muskotályzsálya, az angelika és a lestyán nemesítésével és agrotechnikai vizsgálataival foglalkozott. Kutatta a nyomelemek és a műtrágyák hatásait a terméshozamra és a minőségre – a hazai agráriumot számos területen gazdagítva. 1963-ban a Gyógynövénykutató Intézetből ment nyugdíjba.

Azért vannak a jó barátok…

Életrajzát olvasva rögtön felmerült bennem a kérdés: hogyan lett egy pedagógusból illóolajipari szakember? Valószínűleg úgy, hogy a legjobb kezekbe került, és a kor egyik legfantasztikusabb természettudósa egyengette útjait. Mint említettük, a fiatal és ígéretes Bittera Gyula Herman Ottóval dolgozott, és figyelme ekkor fordult az illóolajok felé, ugyanis Herman Ottó megbízást kapott egy gyógynövénykísérleti állomás megalapítására. Ilyenek a szerencsés véletlenek... A fiatal Bittera az elsők között értesülhetett

az első világháború alatt kialakult gyógyszerhiányról és a gyógynövények termesztésének felértékelődéséről.

Meglátta a kínálkozó lehetőséget, és elhatározta, hogy Magyarországot világszínvonalú illóolajipari és gyógynövény-feldolgozási országgá változtatja.

A világhírnév felé pedig egy másik szerencsés találkozás terelte: egy parfümipari szakember, Dr. Ernest Guenther – aki egy amerikai cég megbízásából végzett világméretű felmérést – felfigyelt Bittera illóolajaira, és egy független laborban bevizsgálta a tihanyi levendula-illóolajat. Az eredmény a magyar olaj kiválóságát igazolta, így ez a nehezen megnyíló szakma, ahová csak kiváló munkával lehetett bejutni, kinyílt Bittera előtt. Az Illóolaj- és Vegyészeti Gyár termékei bekerültek az amerikai tőzsdére is, ami egyenes út volt a nemzetközi ismertséghez.

Bittera Gyula és a paprika

Mindenhova nyitott szemmel járt, és rendkívül fogékony volt. Kiderítette, hogy az ország paprikamalmaiban egy értéktelennek tartott, őrlési melléktermék halmozódik fel: a csuma, ami a paprika erejét, magját és héjtörmelékeit tartalmazza, és amivel az üzemek nem tudnak mit kezdeni. Vizsgálatai során arra is rájött, hogy ezekben a hulladékként kezelt részekben koncentrált állapotban van jelen a paprika csípős hatóanyaga, a kapszaicin. Gondolt egyet, felvásárolta a kidobott paprikahulladékokat, és kikísérletezte saját kivonatát, ami a magas kapszaicin-tartalmánál fogva keresett árucikk lett, és még ma is eredményesen használják reumás bántalmak ellen.

Az ország javára

Az ifjú Bitterát kora gazdatársadalma fenntartásokkal kezelte, és eleinte nem hittek elképzelései létjogosultságában vagy kivitelezhetőségében. Kitartásának és töretlen hitének köszönhetően azonban kinyitotta Magyarország előtt a világ kapuját: Angliából a borsosmentát, Hollandiából a köményt és Franciaországból a levendulát hozta el hazánkba. Mindezzel megteremtve a lehetőséget, hogy hazánk kiemelkedő gyógynövénytermesztő ország lehessen.

Nevét ma egy alapítvány is viseli, aminek célja Bittera Gyula gyógynövénykutató munkásságának kutatása és közismertté tétele, egy kutató- és emlékhely létrehozása, ahol a róla összegyűjtött anyagokat bemutathatják a nagyközönségnek. Hiszen ha van örökség, amit őrizni érdemes, akkor Bittera Gyuláé mindenképpen az.

A várpalotai Thury-várban található Magyar Vegyészeti Múzeum Kelet-Közép Európa egyetlen, önálló vegyészeti múzeuma, ahol állandó kiállításként szerepel a „Híres vegyészek arcképcsarnoka”. A portrésorozatban ipari szakemberek, jeles magyar kémikusok, oktatók és hazai iparvállalatok alapítói kaptak helyet. A kiállításon Dr. Bittera Gyula portréja is megtekinthető.

A tudós iránt érdeklődve érdemes felkeresni a tihanyi Levendula Ház Látogatóközpontot és a Tihanyi Levendula Manufaktúrát, amelyekről itt írtunk.