„Valóban történelmet írtunk” – 120 év hőstetteit őrzik a Korányi falai

„A tevékeny hazaszeretet ritka szép ünnepe folyt le a székesfőváros szomszédságában november 17-én: az első magyar jótékony tüdő-gyógyintézet alapkövének letétele. Hazánkban az Erzsébet Királyné Szanatórium lesz az első nagy szabású intézet vagyontalan és szűk vagyonú tüdőbajosok gyógyítására. E humánus és nagy fontosságú közegészségügyi célra törekvő egyesület, a Budapesti Szegénysorú Tüdőbetegek Szanatórium Egyesülete építteti a budakeszii tölgyerdőségek egyik tisztásán. Az egyesületet Korányi Frigyes főrendiházi tag, egyetemi orvostanár alapította 1897-ben.”
Vasárnapi Újság, 1901

A XIX-XX. századok fordulóján Németországban, Angliában, az Egyesült Államokban, Svájcban és a mai Ausztria területén is sorra nyíltak a tüdőbaj gyógyítására a kor orvoslása szerint legalkalmasabb gyógyítóhelyek, de ezen kórházak leginkább a tehetősebb néprétegeket célozták, holott a TBC mindig is a szegények betegsége volt. Ilyen intézetek mintájára tervezték itthon a magyar tüdőgyógyászat fellegvárát, a Budakeszi és Budapest határán húzódó, máig érintetlen erdő mélyén álló Országos Korányi TBC és Pulmonológiai Intézetet, korai nevén az Erzsébet Királyné Szanatóriumot. A fennállásának 120. évfordulóját ünneplő épület múltjába és jelenébe merültem el az utóbbi két hétben, és bizton kijelenthetjük: különleges intézet rejlik a budai erdők takarásában. 

Honnan indulunk? 

Az épület nagy múltra tekint vissza. A tudatos kórházfejlesztések Európában az 1860-as években két irányba indultak: egyrészt elkülönültek a szakterületek, másrészt a tapasztalatokra épülő, szerteágazó diagnosztika és gyógyászat egyre összetettebb logisztikát, szervezettséget kívánt. Megszülettek a kórházak működését előíró törvények, így az első magyar kórháztörvény is, 1876-ban. Ez az irat ajánlott kórházépítési formának a pavilon-rendszert javasolta.

 Korányi 2021, avagy régi sikk modern formában az A-épületen

Az 1800-as években még elkülönültek a sebészeti és a belgyógyászati kórházak, illetve a fertőző betegek, elsősorban a TBC-ben szenvedők ápolására kialakított szanatóriumok. A fertőző betegségek esetén alkalmazott gyógyítási módszer az elkülönítés volt. A kezelések a szervezet ellenálló-képességének erősítésén és a friss levegő jótékony hatásán alapultak, vagyis „higiénikus diétás” kezelés folyt a szanatóriumok falai közt egészen az első gyógyszerek felfedezéséig. Az elnevezés egészen konkrétan tudatos testmozgást, vízgyógyászatot, vagyis hideg vízzel való lemosás, átdörzsölést, így a vérkeringés felpezsdítését, és ezáltal való méregtelenítést takarta, valamint a gyógyító napfény és friss levegő minél teljesebb élvezetét, és a napi ötszöri, rendes étkezést.

Az antibiotikumok ismeretére, pláne az első, a tüdőbajt gyógyítani képes orvosságok felfedezésére az 1930-as, sőt negyvenes évekig kellett várni. A Streptomycin volt az első gyógyszer, ami átütő sikert ért el a TBC gyógyításában. Az 1940-es évek végén azonban rendkívül drága volt a beszerzése az Egyesült Államokból. Ezért az Erzsébet Szanatóriumban az első, beadott adag után nagy üvegballonokban gyűjtötték a kezelt betegek vizeletét, és abból laboratóriumban nyerték vissza a hatóanyagot, amit újra fel tudtak használni.

Szanatóriumot a népnek!

1894-ben Budapesten tartották a Nemzetközi Közegészségügyi és Demográfiai Kongresszust, ahol a kor német szaktekintélye, Lyden professzor jelentette ki: a TBC elleni harc kulcsa a szanatóriumok létrehozása. Az 1890-es években Németországban már 50 ilyen intézmény állt a betegek rendelkezésére összesen 10 ezer ággyal. A kongresszust követően ismeretlen adakozó (mint később kiderült, Wodianer Albert újpesti bőrgyáros, iparmágnás, főrendiházi tag, a Lánchíd építését finanszírozó Wodianer Samu fia volt az) 20 ezer koronás adományával elindulhatott az első magyar tüdőszanatórium ügye. Komoly támogatást élvezett a projekt, ugyanis 1896-ban az évente regisztrált körülbelül félmillió TBC-s betegből hetvenezren haltak meg, de még 1938-ban is minden tizedik magyar haláleset oka a TBC volt, vagyis valós gazdasági, demográfiai, de mindenekelőtt közegészségügyi feladat volt a tüdőbaj gyógyításának hatékony megoldása.

Az 1897-ben megalakult Szegénysorsú Tüdőbetegek Szanatórium-Egyesülete, mely közel ötven éven át, egészen 1947-ig működtette az Intézetet. Első elnöke a nagytekintélyű magyar politikus, Fiume országgyűlési képviselője, Batthyány Gyula festőművész apja, Batthyány Lajos gróf volt, egyik alelnöke a pénzügyi szaktekintély, báró Harkányi Frigyes, a másik, az Egyesület orvosszakmai vezetője Korányi Frigyes, majd később fia, Korányi Sándor.

1898-ban a főváros ingyenesen telket ajánlott fel hét(!) lehetséges helyszínen. 1898 októberében fogadta az Egyesület vezetését az uralkodó, aki üdvözölte a döntést: a vadonatúj szanatóriumot Erzsébet királynéról nevezzék el. A Budakeszi határában elterülő déli fekvésű, erdős domboldal a Szanatórium első igazgatójának, Kuthy Dezsőnek javaslatára került napirendre.

Nyári látkép a Korányi teraszáról ma

A munkálatok mellé a kor értelmiségi elitje is odaállt. 1899 szeptemberében a fővárosi lapok szerkesztőit és kiadóit Rákosi Jenő, a legnagyobb tekintélyű lapszerkesztő hívta fel egy közös akcióra, melyben a tüdőbaj megfékezését közös feladatnak láttatta. Benczúr Gyula rajzolta a felhívás emblémáját, de Blaha Lujza és Mikszáth Kálmán is a nemes ügy patronálója lett. Jókai kész szózatot intézett a Pesti Hírlap olvasóihoz, és pénzadománnyal is hozzájárult a Szanatórium indulásához, ilyenformán:

„Teljes elismeréssel viseltetem az orvosi tudomány minden gyógyszerei és szérumai iránt, melyekkel a romboló népbetegséget leküzdeni időtlen idők óta törekszenek: mindazoknál hathatósabb az istenáldotta lég. Ezt az áldást kívánja megadni a felállítandó szanatórium a szenvedő emberiségnek Magyarországon. Egy nagyszerű gyógyintézet emelendő fővárosunk legegészségesebb részében, a budai hegyek szélvédte völgyében, mely orvosi vélemény szerint a legszerencsésebb fekvéssel bír.

Én magam, őseimtől nem örököltem nagy birtokot, kinek a szerencse nem osztott kincseket, ki folytonos munkám után élek: ezer koronával járulok a szent cél eléréséhez.”

Híres iparosok is adományoztak, Árkai Sándor műlakatos, többek között a régi Erzsébet-híd  lakatosmunkáinak mestere lakatosmunkákat ajánlott fel 200 korona értékben, a híres Buchwald-székeket gyártó bútorgyáros Buchwald Sándor pedig vaságyakkal járult hozzá a kórház indulásához.

 

Falak lettek a tervekből

1901-ben 116 ággyal, 38 dolgozóval indult az intézet. Az „A” épület épült meg elsőnek, 1901. november 17-i alapletétel után még a tél beálltáig(!) tető alá került a Czigler Győző, a Széchenyi-fürdő építésze által tervezett tömb, szintenként 5 méteres belmagassággal, tágas, egész emeleteken végighúzódó teraszokkal. Ezen teraszokon a kezelés szerves részeként télen-nyáron hosszú órákat töltöttek az itt gyógyuló betegek, mindig szigorúan fekve, hogy beteg tüdejük egészen feltöltődhessen a jótékony erdei levegővel. A földszinten vízgyógyintézet nyílt, a betegszobák az első két szinten voltak, a harmadik emeleten nővér- és cselédszobák. 

 Az A-épület díszei

Az A-épület mellé épült az ebédlő földszintes szárnya áll, hogy ne lehessen a kórtermekben ételszag, és amely épületrész teteje a régi képek tanúsága szerint szintén teraszként szolgálta a századelő betegeit. Egy színes kupola az előteret díszíti:

 Az előtér plafonja

Az A-épület földszintjére kápolna is épült, amit az 1950-es években röntgenné alakítottak át. 2004-ben egy másik helységet formáltak át kápolnának, amelyet, hogy fel lehessen szentelni, a római katolikus egyháznak bérbe adott a kórház 100 évre, jelképes  évi 1 forintért. A kápolna helyét az épület előtt álló, süttői márványból, Szervátiusz Tibor által faragott kereszt jelzi. 

Kápolna helyett márványkereszt

A szanatórium kapui mögött hajdan kocsiszín, istálló állt, majd a rendszerváltást követően újra a metodista egyház tulajdona lett ez a terület, ugyanis hajdan az istálló és kocsiszín a szomszédos metodista szeretetotthonnal megosztott használatban létezett. A szanatórium fő- és egyúttal egyetlen bejárata mellett ház épült a kertész feladatát is ellátó kapusnak.

Az igazgató főorvos és családja számára épült villából egykor jól láthatóak voltak az A-épület fektető teraszain pihenő betegek, lévén a ma a területet borító fák nagy része telepített erdő, az intézmény első évtizedeiben a park még sokkal átláthatóbb volt. A főigazgatói villa ma az Igazgatóság kényelmét szolgálja.

A főorvosi villa mai formája

A „B” épület 1908-ban épült meg Korb Flóris (többek között a Zeneakadémia és a Klotild paloták tervezőjének) és Morbitzer Nándor tervei alapján, de az első betegeket csak 1911-től tudták fogadni. Ide kerültek az addig a férfiakkal egy épületben kezelt nőbetegek és a gyerekek, bár számukra voltak a városban külön szanatóriumok is. Ehhez az egységhez is épültek pihenős teraszsorok, a külön, erre a célra épült szárnyat csinos kis torony díszíti.

 

Élet a falak között

A kezdettekkor szigorú házirend szabályozta a betegek mozgását. Megszabták, ki, mikor tartózkodhatott a teraszokon, a kertben, nem beszélgethetett egymással férfi és női beteg. A XX. század első felében a betegek 70 százaléka 30 év alatti volt, 2/3-uk fertőző. A XIX. században még nem tudták, hogy a tüdőbaj ragályos, ezért nem társult megbélyegzettség a betegséghez, így Egressy Béni, Csengery Antal vagy Chopin, Byron, Robert Burns, Emily Brontë, Csehov, Franz Kafka, John Keats, Dylan Thomas vagy Walt Whitman tüdőbajáról is tudni lehetett. A huszadik században azonban az akkor már köztudottan erősen fertőző kór stigmatizálta a betegeket, így kevésbé ismert tény, hogy ebben a betegségben halt meg többek között George Orwell, D.H. Lawrence, Sztravinszkij, vagy éppen Eleanor Roosevelt is.

Itt, a hajdani Erzsébet Szanatóriumban kezelték sajnos sikertelenül a fiatalon, mindössze 37 évesen, 1940-ben meghalt gr. Károlyi Gyuláné Horthy Paulette-et, és szerencsére sikeresen Weiss Manfréd lányát. Ennek a gyógyulásnak köszönhető az a nagyértékű adomány, amelynek az Intézet legérdekesebb épületét köszönhetjük. A mediterrán hangulatú J-épület nyerstégla falaival kitűnik régebbi, klasszikusabb vonalú társaitól, de elüt a második világháború után épült betontömböktől is. A vonalvezetésében inkább art deco, 1918-as épületnek a fénykorban tetőterasza is volt, rajta falécekre futó rózsalugas, körbefutó teraszain pedig csíkos vászontetővel árnyékolt oázis várta a gyógyulni vágyókat. Az épület egy év alatt épült meg olasz hadifoglyok közreműködésével, és eredetileg az első világháborúban tüdőbajjal fertőzött, hazakerült katonák gyógyítására szolgált. A Weiss Manfréd-pavilont a kezdetektől a Hadügyminisztérium működtette egészen 1947-ig, amikor a főváros kezelésébe került át.

 J-épület ma

Az elsőnek épült A- és B-tömbök közelében, a domboldalon egészen különös faépületek bújnak meg. Egy hosszúkás, repkénnyel befutott, és három kisebb, ablaktalan házikó, különös, reneszánsz kápolnák világítójára emlékeztető, felső szellőztetővel, gondosan számozott és bezárt ajtókkal. Ezek a „shelter” házak:

Egy a shelter-házak közül

Az első gyógyítók a tavasztól őszig tartó időszakra tervezték ezeket a lakrészeket, kétágyas elhelyezéssel, hogy az életet adó friss levegőt folyamatosan élvezhessék az egészségtelen, zsúfolt városi körülmények közül néhány hónapra kiszakadó megfertőződött betegek. A hosszúkás épület a közösségi lét szolgálatára épült, a szögletes kőház tisztálkodás céljára. De nem erdei laknak szánták őket; a házikók építésének idején még napfényben fürdött ez a domboldal.

A harmincas évek végének diszkriminatív törvényei, a háború, a sorozások, majd az ostrom mind-mind érintették az erdő mélyén rejtőző intézetet, mégis meg tudott maradni a gyógyítás szigetének. A front gyorsan áthaladt a területen, összesen két komoly belövésről tudósítanak a feljegyzések, és, hogy a Weiss Manfréd-pavilonba orosz katonák költöztek, igaz, mindössze 10 napra.

A háború utáni keserves évtizedek, de különösen negyvenes, ötvenes évek végének diktatórikus berendezkedése a TBC visszaszorítását nagyban segítette. A védőoltások kötelezővé tétele, a beadás megszervezése, a fegyelmezett logisztika kedvezett a betegség visszaszorításának. A háború után a szanatórium neve és szerepe is megváltozott, a TBC visszaszorulásával a tüdő egyéb betegségei vették át a főszerepet az intézet gyógyító munkájában.. Ekkoriban az Erzsébet Királynő nevet Országos Korányi TBC és Pulmonológiai Intézet névre cserélték.

Egykor és ma

Tradíció és eszmeiség, avagy „ma is történelmet írunk” 

A Korányiban a szakmai munka alapja a naprakész tudás, a szociális, vagyis az elesettség, a kiszolgáltatottság iránti érzékenység. Cél az orvoslás mint művészet gyakorlása, és ez a mindenkori feladat is. Közel 700-an dolgoznak itt, 540 ágyon, 5 osztályon gyógyít egy egészen kivételes közösség, akik közül többen az intézet területén laknak. Itt mindig is közösséget alkotott a szakmai gárda, a dolgozók kényelmét üzlet, posta, óvoda szolgálta, a betegek számára mozi is volt régen. Ezen szolgáltatások többsége már a múlté, de a szakmai elhivatottság, a gyógyítás szolgálata mindenek feletti.

Itt járva, a dolgozókkal beszélgetve nyugodt lelkiismerettel kijelenthetem: minden elismerésre méltó ez a közösség. Az intézet vezetője, dr. Bogos Krisztina Phd. főigazgató asszony szerint a „siker titka a szoros elköteleződés, a szakmai alázat, a tüdőt érintő betegségek mindenkori, magas szintű gyógyítása, az alapítók által megalapozott hagyomány, amire büszkék vagyunk, és amely 120 év munkájának alapját képezi.” Úgy véli, a tradíció és eszmeiség, amit Korányi Frigyes képviselt, mai napig jól jellemzi az intézetet: energiát nem kímélve a lehető legjobb munkára kell törekedni. Az igazgató asszony magasztos dologként utal az intézet vezetésének szolgálatára és elmondja: az egyetem elvégzése óta itt dolgozik, számára vezetővé válni a sok éves hűség, az itt töltött több évtizedes munka elismerése volt. „Szeretnék helytállni, adni, visszaadni tudni a kórháznak, ahol mindig is dolgoztam.

Az intézet első női vezetőjeként különleges felelősséggel tartozom, így helytállni, nőként adni tudni inspiráló feladat.”

A munkára természetesen töretlenül nagy szükség van, hiszen bár a TBC mára ritka betegségnek számít, sok más problémán segíteni tud az intézet. „Hála a szakma erőfeszítéseinek, az  országos tüdőgondozó hálózatnak, Intézetünk országos központként valamennyi tüdőt érintő obstruktív, vagyis a légzőszervi működést akadályozó betegség gyógyítását vezeti. Ilyen például az asztma, a COPD, a tüdőrák ellátása, a gyulladásos tüdőbetegségek, bakteriális, gombás, illetve vírus okozta betegségek, számos tüdőt érintő autoimmun és thromboemboliás betegség kezelése. Büszkék vagyunk mellkassebészeti és intenzív osztályaink magas színvonalára, amelyek szintén vezető szerepet élveznek országos szinten. Öt különálló aktív tüdőbelgyógyászati osztályunk működik, továbbá egy izolált a kevés, de létező TBC-s betegek részére, egy hospice-palliatív osztály, krónikus valamint légzőszervi és kardiológiai rehabilitáció, és a cisztás fibrózis felnőttek kezelésének központja” – magyarázta az igazgató asszony.

És persze egy ilyen évvel a hátunk mögött nem feledkezhetünk meg a tüdőt támadó Covid-vírusról sem. „Tudtuk, hogy a pandémiával való küzdelem oroszlánrésze az infektológián kívül minket érint leginkább, lévén a fertőzés behatolási kapuja a tüdő, a komplikációk is a tüdő érintettségét vonják maguk után. Nagy kihívás volt azonnal infrastruktúrát teremteni az ellátandó betegek fogadására. A Covid teljesen ismeretlen betegségként jelent meg az életünkben, ezért zsilipeket, izolációs részlegeket felépíteni, protokollokat, eljárásrendeket  kellett felállítani. Azonnal el kellett indítani a vonatkozó nemzetközi és hazai szakirodalom folyamatos nyomon követését, azóta is olvassuk a kollégák tapasztalatait, figyeljük az európai adatokat és történéseket. Tanulnunk kellett a gyógyszeres kezelés lehetőségeit az oltás bevezetése előtt, az oxigén-ellátás, lélegeztetési igény változásait, a betegség ellátásának hatékonyságát növelő tudás elsajátítása folyamatosan történt az elmúlt másfél évben. Szakmai fórumokat szerveztünk, mintegy tanulási platformot kialakítva a tapasztalatok minél hatékonyabb megosztása érdekében.

Eleinte fekvőbeteg-ellátásra rendezkedtünk be, majd elindult az ambulanter kezelés járóbetegeknek, hogy folyamatosan monitorozhassuk a bejáró betegeink gyógyulását. A korán megkezdett antivirális, antitest és antibiotikumos gyógyszerek szedése sok esetben vissza tudta fordítani a súlyos folyamatokat. 2020 decembere óta oltóközpontként is funkcionálunk. Az elmúlt másfél év alatt 2600 Covid-fertőzött beteg ellátása történt Intézményünkben, 600 beteget kezeltünk intenzív osztályunkon. Ezen betegek közül nem volt mindenki a Korányi kórház betege, lévén, hogy országos központ vagyunk, hazánk minden pontjáról hoztak betegeket intézményünkbe. A 2021-es év eleje volt a leginkább embert próbáló időszak, de a járvány első, történelmet író, izgalmas napja 2020 Nagycsütörtökjére esett, amikor a Pesti úti Idősek Otthonából sorra érkeztek hozzánk a betegek.

Büszkén mondhatom, hogy ebben a helyzetben is helyt álltunk,

estére minden beteget el tudtunk helyezni és el tudtuk látni őket. Legtöbbjük vissza is térhetett Covid-gyógyultként az otthonba. Kihívásokkal teli volt az elmúlt év, de rengeteg tapasztalatot gyűjtöttünk ez idő alatt. Operatív döntések sorozatát kellett meghozni, amiből sokat tudtunk tanulni. Nem érzem túlzásnak azt mondani, hogy valóban történelmet írtunk.”

Hálás köszönet dr. Kovács Gábor főorvos úrnak, az Intézet előző vezetőjének az épületegyüttes múltjának megismertetéséért

Forrás: helyszínbejárás, 2021. Írott források itt, itt és a Centenáriumi Emlékkönyvben 1901-2001