Suhajda Szilárd tiszta mászása: a hegy előtti tisztelgés és alázat egy formája

A hegycsúcsok elérése, meghódítása ősidők óta vonzza az embert. A képzőművészetben a hegyek mindig is a tisztaságot, a jóságot jelképezték; csendet, az elvonulást a világ zajától, a civilizáció romlottságától. A hegyek az égbe nyúlnak, a mennyország felé. Nem véletlenül hittek abban már az ókori görögök is, hogy isteneik egy hegy tetején laknak. Az odavezető út pedig a valóságban és átvitt értelemben is a fejlődést, önmagunk meghaladását, a küzdelmet, kitartást szimbolizálja.

Hegymászás során az adott pillanatban kell létezni. Azonkívül, hogy egymás elé tesszük a lábunkat, figyelnünk kell a minket körülvevő természetre, az időjárásra, a domborzati viszonyokra. Így van ez egy egyszerű túrán is, de hatványozottan igaz mindez a magashegyi expedíciókon. Ebben a környezetben az embernek eggyé kell olvadnia az őt körülvevő környezettel, és az éberség mellett át kell adnia magát a természet erőinek. Muszáj megérteni, hogy csupán parányi részei vagyunk a nagy egésznek, amit nem uralhatunk. Nem hódíthatjuk meg a természetet, hanem csak bebocsátást kérhetünk. A hegyen csupán vendégek vagyunk.

Mit jelent a tiszta mászás?

A tiszta mászás a hegymászás legősibb formája. Ebben a műfajban – amit mára nagyon kevesen képviselnek – a mászó nem használ külső segítséget, vagyis pótlólagos oxigén nélkül próbál meg feljutni a csúcsra. Ezen felül Szilárd egyéb segítséget sem vesz igénybe: nem alkalmaz teherhordókat vagyis serpákat, az alaptábor elérése után mindent a saját erejéből old meg. Ő viszi fel a magashegyi táborokba az összes szükséges felszerelést, magának alakítja itt ki a sátorhelyét, gondoskodik az élelemről, vízről. Egyedül, teljes autonómiában mászik, mindent döntést önállóan hoz meg.

Ha sikerül Suhajdának elérnie a célját, ő lesz az első magyar mászó, aki oxigénpalack használata nélkül jut fel az Everest tetejére. Ez világviszonylatban is óriási teljesítménynek számít. Földünk legmagasabb pontjára eddig mintegy 13 500-an jutottak el, ebből viszont mindössze 200-an vannak, akik nem használtak palackot, és ezeknek is töredéke, akik serpa segítsége nélkül indultak útnak. Tavaly a Lhoce expedíció során az alaptáborban mintegy ezer ember tartózkodott a kisegítő személyzettel együtt. Ebből csupán ketten voltak, akik pótlólagos oxigén és teherhordók hozzájárulása nélkül vágtak neki az útnak. Szilárd volt az egyik.

A sportoló számára tehát nem új ez a mászásforma. 2019-ben szintén tiszta mászással jutott fel a K2 tetejére, első magyarként, majd 2022-ben a Lhoce csúcsán járt. Vagyis a világ öt legmagasabb nyolcezreséből kettőt már sikerült elérnie. Ez hatalmas tapasztalatot jelent mászótechnikában, a magashegyi körülményekhez való alkalmazkodásban. Szilárd tisztában van azzal, hogy mire kell számítani fizikailag és pszichésen is, mégsem bízhatja el magát. Hiszen ebben a közegben az a plusz 200 méter magasságkülönbség is, ami például a K2 és a Mount Everest között van, rengeteget számít. 7 500 méter felett, vagyis a halálzónában, minden egyes eltöltött percnek jelentősége van: az ember egyfajta önkívületi állapotban, az öntudat és a révület határán mozog, kockáztatva a végső kimerülést, a végtagfagyást és a magaslati betegség jelentkezését. Ráadásul a természet erőinek is ki van szolgáltatva a mászó:

bármikor jöhet egy vihar, lavina, kőomlás vagy jégesés, ami végzetes lehet.

Szilárd az indulás előtt így nyilatkozott erről: „Lehetünk bármily határozottak és tapasztaltak, szakmailag és fizikailag felkészültek, és ha bátran azt is hisszük, hogy minden megvan bennünk a sikerhez, akkor sem lehetünk biztosak! Végső soron a Hegy fogja eldönteni, mi lehetséges és mi nem. Ha mi készen is állunk a feladatra, nem mi fogunk irányítani odafent. Minden tőlem telhetőt megteszek, vitathatatlanul, de csakis alkalmazkodni tudok. Figyelmesnek és mindvégig ébernek kell lennem! Nincs hatalmunk abban a magasságban. Erőnk is alig.”

Miért választja ezt valaki?

Joggal merülhet fel bennünk a kérdés, hogy ha ennyire veszélyes ez a mászásforma, érdemes-e kockáztatni? Miért vág bele valaki? A válasz szerintem egyértelműen a szenvedély és az alázat. Szenvedély, ami újra és újra a hegyre vonzza az embert. Megtapasztalni a csodát: a látványt, ami eléd tárul, a kihívást, hogy eggyé válj a természettel, átéld, hogy része vagy az univerzumnak. És persze a sikerélmény okozta eufória sem elhanyagolható, amit egy megvalósított expedíció jelent. A magashegyi mászók arról szoktak beszámolni, hogy odafent lecsupaszodnak a dolgok, másfajta tudatállapotba kerülnek, átértékelődik bennük sok minden, mert ott senki nem tudja megjátszani magát. Ezek a megélések pedig akkor is hatással vannak rájuk, amikor visszatérnek a hétköznapokba.

Ugyanakkor a tiszta mászás az alázat egy formája is, tisztelgés a hegy előtt. Szilárd többször fogalmazta meg, hogy szerinte nem lehet meghódítani a hegyet: egy

sikeres csúcsmászás során nem az ember győzedelmeskedik, hanem a hegy fogadja be őt, és engedi fel legmagasabb pontjára.

Épp ezért tiszteletben kell tartani a természetet, és fenntartható módon mászni. Ezt jelenti Szilárd számára a teljesen tiszta mászás: nincsenek külső segítségek, hegyi vezetők vagy serpák, nincs szemetelés, nincs plusz oxigén. Csak ő létezik és a hegy.

Az alázatot hivatott kifejezni a pudzsa szertartás is, amely előtt Szilárd nem indult el az alaptáborból. A pudzsa egy szanszkrit szó, jelentése dicsőítés, imádat. A hinduizmusban és a buddhizmusban is megjelenik ez a rituálé, amely során a hívők megtisztulnak és leborulnak az istenek előtt. A nyolcezres expedíciók előtt gyakran így kérik a mászók a hegyet, hogy legyen velük kíméletes, és engedje fel őket a csúcsra. A hegyre érkező láma az imádságok ritmikus szövegét kántálva a mászókat és az oltárnál elhelyezett kellékeket, személyes tárgyakat is megáldotta. Ez volt az indulás előtti utolsó szükséges lépés. Az égiek is engedélyüket adták, hogy a Föld Istenasszonyának is nevezett hegyre léphessen Szilárd, és megkísérelje azt, ami még csak nagyon keveseknek sikerült a történelem során.

Az eddigi tiszta csúcsmászások elenyésző száma alapján érzékelhető, mekkora teljesítmény sikerre vinni egy ilyen expedíciót. Szilárd mégsem tekinti magát hősnek.

Gyakran hangoztatja, hogy ő ma is ugyanaz az egyszerű alföldi srác, aki mindig is volt. Sem magát, sem a többi mászót nem tartja hősnek, hiszen a sikerhez nagyfokú szerencsére is szükség van. Vallja, hogy sokkal inkább heroikus az, amit a családja csinál. Ők itthonról támogatják, és várnak rá, sokszor információ nélkül, bizonytalanságban. Rájuk gondol a hegyen is, a nehéz pillanatokban. Az expedíció csúcspontja szerinte nem az, amikor fent áll a hegy tetején, hanem a hazatérés pillanata, amikor újra megpillantja a szeretteit. Így lesz kerek egész a küldetés.

Szilárd jelenleg az akklimatizációs köröket járja, szoktatja szervezetét a magashegyi viszonyokhoz. Várhatóan három ilyen körre lesz szükség, majd ezt követően, ha az időjárás is lehetővé teszi, május második felében kerülhet sor a csúcsmászásra, június elején pedig a hazaérkezésre. Addig is mesél folyamatosan Facebook-oldalán. Amennyiben sikerül véghez vinnie a tervet, az a magyar és a nemzetközi hegymászó közegben is kiemelkedő jelentőségű lesz.

Nyitókép: Suhajda Szilárd | Facebook