„Élj, ne félj!” – Sasgáti Rita története

Még a közeli ismerőseinket sem szívesen faggatjuk a betegségeikről, életük nehéz pillanatairól, Sasgáti Rita viszont kezdettől fogva nyitottan állt a suta kérdések elé is. Sőt, ő maga külön figyelmet fordít arra, hogy rendszeresen érdeklődjön súlyos beteg ismerősei hogyléte iránt. Úgy látja, sokan félnek attól, mit mondjanak egy-egy ilyen helyzetben, pedig a betegeknek nagyon is jólesik az érdeklődés, az, hogy számon tartják és meghallgatják őket még legelesettebb állapotukban is.

Az ötvenkét éves, kétgyermekes édesanyának tizenegy éve, egy békésnek induló vasárnapon fordult meg az élete. Akkoriban rengeteget dolgozott, egy bankfiókot vezetett, ami sok stresszel és felelősséggel járt. Azon a bizonyos vasárnapon épp az első budavári pálinkafesztiválra készültek a barátaival, de – mivel erősen köhögött, és kicsit véresnek érezte a szájízét – az ügyeleten kezdte a délelőttöt. Onnan azzal engedték el, hogy a megerőltetés miatt biztos megsérült pár hajszálér, nincsen nagy probléma, így átadták magukat a gasztronómiai élvezeteknek. Estére azonban kiderült: igenis nagy a baj.

„Amikor lefeküdtem, fuldokolni kezdtem a köhögéstől, és sűrű, sötét vért köhögtem fel. Volt annyi lélekjelenlétem, hogy mintát vegyek egy műanyag pohárba, és visszamentem az ügyeletre. Az orvos, aki reggel óta ott volt, kicsit csodálkozott, hogy mit keresek ott, aztán a köpetet látva mentővel akart a Korányiba küldeni. Mondtam, hogy előbb hazamegyek. Az volt bennem, hogy nézne az ki, hogy csak úgy elmegyek, és el sem búcsúzom a kisfiaimtól, meg nem pakolom össze a holmimat?” – idézi fel Rita.

Innentől aztán pörögtek az események: egy héten belül kiderült, hogy az édesanyának tüdődaganata van, amit mihamarabb műteni kell, egy hónap múlva pedig el is végezték az életmentő beavatkozást. „Rita akut életveszélyes állapotban került hozzánk. Jóindulatú, de igen vérzékeny daganata volt, nagyon rossz helyen. Ez ritka kórkép” – mondja dr. Temesi Gabriella, Rita kezelőorvosa.

Angyal az intenzíven

„Amikor megvolt a diagnózis, és mondták, hogy ki kell venni a fél tüdőmet, úgy döntöttem, nem kérek másodvéleményt. Egyetlen célom volt: meg akartam gyógyulni, mert elviselhetetlen volt a gondolat, hogy a gyerekeimnek anya nélkül kell felnőniük” – teszi hozzá Rita. Orvosa szerint nem gyakori, hogy valaki ehhez hasonló nyugalommal fogadja a diagnózist és a felajánlott terápiát, amely az egész további életére hatással lesz, de Rita megvallja: nagyon is sok mindentől tartott.

„Megkérdeztem a sebészt, hogy akkor mostantól lélegeztetőgéppel kell-e élnem.

Ő azt mondta, reméli, hogy nem. Iszonyúan féltem a műtét előtt. Amikor felébredtem a beavatkozás után, éreztem, hogy a kezemben van a két talizmán – egy Allah szeme és egy kicsi angyalka –, amiket odakészítettem az intenzív osztályra vitt csomagomba. Nem tudom, ki vehette észre, hogy milyen fontosak ezek a tárgyak nekem, és kinek volt gondja arra, hogy a tenyerembe csúsztassa őket. Máig hálás vagyok neki ezért.”

 Rita csapata az idei nyári úton

Lélegeztetésre végül egyáltalán nem volt szükség, de Ritának a műtét után sok mindent újra kellett tanulnia. „Vagy sétáltam, vagy beszéltem, a kettőt nem bírta együtt a tüdőm. Minden szó után levegőt kellett vennem.” A felépülés első időszakában felmerült benne, hogy leszázalékoltatja magát, de végül két hónappal az életmentő műtét után visszaállt dolgozni, és egy kisebb bankfiókot kezdett vezetni. A döntése meg is bosszulta magát: posztoperatívstressz-szindrómája lett (ez a PTSD egyik változata), állandó vendége volt az orvosi ügyeleteknek. „Volt, hogy egy hétig nem tudtam aludni. Kértem a háziorvosomat, hogy segítsen, és ő két dolgot írt fel: a kérésemre altatót, és egy pszichológus telefonszámát, akit végül megkerestem. Örülök, hogy rászántam magam a segítségkérésre, sokat jelentett  a terápia” – mondja. Azt, hogy megtanult lassítani, végül annak köszönheti, hogy megszűnt a pozíciója, és fél évig munkanélküli volt, amely idő alatt sok minden átértékelődött benne.

Az egyik fontos változás volt, hogy elkezdett intenzíven sportolni. Nem akarta tehetetlennek érezni magát, és átadni magát a nehézkedésnek, ami pluszkilókban is megjelent, neki pedig ezzel nagyon vigyáznia kell a tüdeje miatt. 2018-ban ment el az első futóversenyére. „A verseny előtti nap felhívtam Temesi doktornőt és a háziorvosomat, hogy tudják, mire készülök. Nem volt ellenvetésük, sőt,

a háziorvosom ki is jött megnézni, és egy éremmel várt a befutóban”

– meséli Rita. A futás mellett hamarosan biciklizni is elkezdett: pár éve megkerülték barátaival a Velencei-tavat, és tervezték, hogy a Balatont is körbejárják. Csak jött a Covid.

„Amikor kitört a járvány, a családom teljesen bepánikolt, és én is megijedtem, még jobban, mint a műtétem előtt. Az orvosom azt tanácsolta, kérjek otthoni munkavégzést, és így is tettem: több mint három hónapig ki sem tehettem a lábamat az utcára” – mondja erről a nehéz időszakról Rita. Aztán, ahogy enyhültek a korlátozások, el-eljárt egy barátnőjéhez, akivel hol Soroksáron, hol Nagykovácsiban futottak, persze tisztes távolságra egymástól, egyszer például egy lovarda körül. „Sosem gondoltam volna, hogy jól tud esni az embernek a trágyaszag, de az nekem a szabadság illata volt” – idézi fel nevetve.

„Ahogy elültek a hullámok, visszajöttem dolgozni. Nagyon ügyeltem minden egészségügyi előírásra, ahogy ma is odafigyelek. Azt hiszem, ez elég. Azt mondta a háziorvosom, hogy »éljél, ne féljél«. Felmérem ép ésszel a veszélyeket, de tényleg muszáj élni, nem akarom magam átadni a pániknak, ahogy a műtét után is hamar túltettem magam az aggodalmon. Most már csak nagyobb fizikai megterheléskor veszem észre, hogy kicsit nehezebb, és folyamatosan be is kell bizonyítanom magamnak, hogy nem vagyok félember, nem vagyok fogyatékos, mindent meg tudok csinálni” – teszi hozzá.

A csapatmunka feltölt erővel

Rita olyannyira nem félember, hogy négy hét leforgása alatt megszervezte és lebonyolította azt a „Kerekezz a Korányiért!” nevű akciót, amely során a barátnőivel öt nap alatt körbebiciklizték a magyar tengert. „Most nyáron, ahogy ballagtam lefelé az éves konzultációm után a Korányi csodaszép kertjében, elöntött a hála, és azon gondolkoztam, hogyan adhatnék vissza valamit abból, amit az elmúlt tizenegy évben itt kaptam. Arra gondoltam, miért ne köthetnénk össze a tókerülést adománygyűjtéssel. Soha azelőtt nem csináltam ilyesmit, nem szerveztem adománygyűjtő utat, pedig mindig vágytam rá. Máig feltölt energiával, ha arra gondolok, milyen sokan és sokféle módon támogattak bennünket, hogy sikerüljön” – mondja Rita.

 

Hatalmas élmény volt neki az a hét plusz két fős csapat, akikkel megjárták a távot, a számos drukker és bekapcsolódó, na meg az egyik véletlen kerülőút során a földön talált húszezres is, amit azon nyomban el is utalt a Tüdőgyógyászatért Alapítvány számlájára. „204 kilométert mentünk – az elég sok… Szuper érzés látni, milyen sokra vagyunk képesek, milyen sokakhoz eljutottunk, mennyi pozitív visszajelzést kaptunk. Jövőre megint megcsináljuk, de akkor már három nap alatt! Arra törekszem, hogy megtegyek mindent, amit csak tudok.

Csomó energiát elvesz az önsajnálat,

én próbálom mindenben a jót és az örömöt felfedezni” – jelenti ki Rita, aki bátorítani szeretné minden betegtársát, hogy ne adják fel, hanem tegyenek meg mindent, amire csak lehetőségük van.

Van esély a gyógyulásra

„Rita mély nyomokat hagyott az osztályban is. Nagyon ritka, hogy valaki ilyen fiatalon ilyen súlyos állapotba kerül, amiből ennyire jól felépül. Ő az egyik legegyüttműködőbb betegünk, amikor jön hozzánk, még a nap is kisüt” – jegyzi meg dr. Temesi Gabriella. Jól is esik nekik a pozitív visszajelzés, mert vannak igen borús időszakaik, nehéz eseteik is.

A Korányiba kerülő betegek hetven-nyolcvan százaléka tüdődaganattal érkezik, elesett állapotban, és sokuk nem szeretne változtatni az életmódján, sem elfogadni a segítséget. Pedig az időben felfedezett daganat ma már jó eséllyel gyógyítható – hangsúlyozza a doktornő. „Amikor pályakezdő voltam, akkor kétféle kemoterápia létezett, és az átlagos túlélés három-négy hónap, legjobb esetben is kevesebb, mint egy év volt. Az elmúlt öt-tíz évben azonban áttörés zajlik a tüdőrák kezelésében. Számos új, egészen személyre szabott kezelési mód van, amelyekkel kétszer-háromszor nagyobb a túlélés esélye, mint huszonöt évvel ezelőtt volt” – teszi hozzá.

Az olyan esetek, mint Ritáé, nekik is reményt adnak, őket is megmozgatják, szó szerint is: Temesi doktornő azt mondja, ha teheti, jövőre ő és munkatársai is bekapcsolódnak a „Kerekezz a Korányiért” megmozdulásba.

Fotók: Sasgáti Rita