Egy reneszánsz ember portréja – Heidl Györggyel beszélgettünk

Heidl György zeneszerző, zenész, a Sator Quartet alapítója „civilben” egyetemi tanár, a Bölcsészet- és Társadalomtudományi Kar dékánja a Pécsi Tudományegyetemen. A szakmai létra valamennyi fokát végigjárta, magyar-esztétika szakot, majd „középkorászatot” végzett, az ókeresztény korszakból doktorált.

Ahogy ő fogalmaz, se nem filozófus, se nem teológus – eszmetörténésznek vallja magát, ha már muszáj valamit mondani. „Leginkább az ókor és a korai keresztény évszázadok filozófiái, az ókeresztény teológusok érdekelnek, akik a 3-4. században alkottak, amikor a Római Birodalomban államvallássá vált a kereszténység. Amíg lehetett, évente visszatértem Rómába néhány hétre, hogy kutassak, és hogy közvetlenül, személyesen és élményszerűen megismerjem az akkori világot őrző emlékeket, az ókeresztény alkotásokat, katakombákat, bazilikákat” – mondja beszélgetésünk elején.

A bölcselet mellett másik nagy szerelme a zene. Gimnazista korától zenél, klasszikus gitáron tanult játszani, de a zongora sem ismeretlen számára. Fiatal felnőttként sok évet töltött zenélés nélkül, majd 15 éve – egy látászavar kapcsán – kanyarodott vissza a dallamok világába. „Mivel nem tudtam olvasni, újra előtérbe került a hang. Addigra rengeteg zenei ötlet gyűlt össze, ezeket kidolgoztam és meghangszereltem. Először egy rockosabb hangzású lemez született Lackfi János verseire, ehhez a dalokat Lovasi András énekelte fel. A vele való barátság a katonaévekre nyúlik vissza, amikor együtt zenéltünk a honvédségi zenekarban, később persze egészen más utat jártunk be, de időnként összekapcsolódunk. Amikor a Lackfi-lemezen dolgoztunk, akkor már elismert előadó volt, mégis hihetetlen alázattal vett részt a közös munkában. Az a lemez műfaját tekintve valahol a rock és a jazz határvidékén található, ma már inkább a klasszikus-akusztikus irányba tartok” – idézi fel György. Az első album után filozófus zeneszerzőként három magasan képzett klasszikus és jazz muzsikussal fogott össze, így jött létre a Sator Quartet, amiben Gyermán Júlia hegedül, Kovács Zoltán nagybőgőzik, Szakács Viktória csellózik, vendégelőadóként pedig Bognár Szilvia és Lovasi András énekelnek.

„Akusztikus zenét játszunk, szakrális hagyománnyal ötvözve. Úgy szoktam mondani, ez jövő a múltban.

Az első albumon korai keresztény latin nyelvű himnuszokat adtunk elő kortárs zenei elgondolásban. Ebben minden benne van, ami érdekel: filozófia, teológia, irodalom, művészet, zene. Azt akartam, hogy ami bennem megérik, az nagyon intim, akusztikus, bensőséges, természetes hangzású legyen, ne rontsuk le torzítókkal, effektekkel a művet; a szépen, jól megépített hangszerek természetes hangja, a fa, a húrok és a tiszta emberi hang együtt szólaljon meg.”

Szakrális zenét játszanak, mély mondanivalóval, aminek tartalmát nem mindig könnyű befogadni. Mégis, a quartet zenéjét jó hallgatni, jó benne elmerülni, segítségével befelé fordulni. Mint megtudom, a filmzenei benyomásommal nem voltam egyedül, többször kaptak hasonló visszajelzést a zenészek. 

„Több, hivatásos

zenésztől kaptam olyan visszajelzést, hogy a szépség megjelenik a zenémben anélkül, hogy giccses lenne, és vizuális élményeket hív elő.

Amikor Dióssy Ákos az első lemezt keverte, azt mondta, hogy ha valakinek egy filmzenéhez kellene kamarazenekarra írni darabot, engem ajánlana. E dallamok hallatán természeti képek jönnek elő, talán azért, mert a természetben és zenében is rendezettség és arányosság van. És ez az, ami leginkább a szívemből jön, mert az ilyen szépségben van valami transzcendens” – magyarázza György.

 

MŰFAJTEREMTÉS, HÁROM LÁBON

Persze a zenészek élete sem könnyű, ma már ritkán jelennek meg új albumok a klasszikus formában; bakeliten, CD-n. Mást, többet igénylünk már ennél, így az alkotók is igyekeznek lépést tartani. 

„Amikor az új albumról gondolkodtam, arra jutottam, ideje kísérleteznünk, szerettem volna kihasználni a technika adta megjelenési lehetőségeket. Az eredmény egy nyomtatott, kézbe vehető könyv: ógörög, latin himnuszok fordításai, dalszövegekhez fűzött magyarázatok szerepelnek benne Varga Ferenc szobrászművész-ikonfestő barátom festményeivel illusztrálva, és s szövegekhez QR-kódok tartoznak, amelyeken egy-egy zeneszámot érhetnek el az olvasó-hallgatók, a teljes albumot pedig magas minőségben letölthetik egy kód segítségével.

Mind a képek, mind pedig a zene egyfajta transzcendens szépséget jelenít meg.

Arra törekedtem, hogy közérthetőek legyenek az írások, és a zenével kiegészülve kulcsot adjanak ahhoz, hogy 1500-1600 évvel ezelőtt vagy még korábban született szövegeket megérthessünk. A zenét én szerzem és hangszerelem, de a kiváló, profi zenésztársak ehhez hozzáteszik a saját tudásukat, érzéseiket, gondolataikat. A napokban azt a megható visszajelzést kaptam egyiküktől, hogy »Nekem ezek igazi ajándékok az életben. Gyönyörű hiteles szöveg, zene«.” 

Heidl György számomra egy reneszánsz ember, egy komoly tudós, ugyanakkor otthonosan mozog a 21. században; a múltat és a jövőt, a klasszikust és a modernt egyaránt megtaláljuk benne. A múltat kutatja, de nem ijed meg egy digitális stúdióprogram vagy egy oktatási program használatától. S hogy honnét jön ez a sokszínűség? Azt mondja, már kora gyermekkorában voltak erre utaló jelek, s a családi indíttatás is megvolt.

„Az óvodában abakusz volt a jelem. Később a reál tárgyak nem kötöttek le, de az általános iskolában emelt matekos osztályba jártam, és most sem jövök zavarba, ha át kell nézni a kari költségvetést. És a családom is segített kibontakozni. Az anyai nagyapámtól hoztam a közügyek iránti fogékonyságot, ő országgyűlési képviselő volt a Barankovics-féle pártban 47-től 49-ig, amíg hagyták, utána őt is bebörtönözték. Gyerekkoromban minden évben elmentünk Budapestre vonattal, a Statisztikai Hivatalban megvásárolta az aktuális évkönyvet, aztán a meteorológiai intézetben leadta az általa vezetett csapadék-adatokat, merthogy az országos meteorológiai intézetnek is dolgozott. Aztán elmentünk az antikváriumokba könyvekért. Ezt a széles spektrumot, azt, hogy lehet egyszerre többféle dolog iránt is érdeklődni, több területen elmélyedni, tőle örökölhettem. Fontos, hogy mindig rendszerben gondolkozom, legyen szó akár zeneszerzésről, egy könyv megírásáról, a kar vezetéséről, az egyetemi képzések szerkezetéről.

Van bennem egy erős törekvés arra, hogy ne a pillanatot uraljam, hanem hogy hosszú távon működtessem a dolgokat.

Ebben segít a feleségem és a négy gyerek is, természetesen.”

S hogy miért ez a szerteágazó, sokszínű, mások számára is élményt, tudást, impulzust adó kreativitás?

„Annyi mindent kaptam, hogy szükségszerűnek érzem mindezt továbbadni. Jó volt, amit kaptam otthonról, a tanáraimtól, és az egyetemen is olyan lehetőségekhez jutottam, amelyekkel élve létre tudok hozni új dolgokat. Ingyen kaptam, ingyen adom, ezért írtam blogot éveken keresztül. Nem titkolom, nemcsak szaklapban írom meg a gondolataimat egy szűk rétegnek, hanem laikus közönséghez is szólok, mert erős a vágy bennem, hogy adjak, igényem van a tanításra, a megismert értékek megőrzésére és továbbadására.”

Egy kis ízelítő az új albumról: