„Az lát jól, aki szeret” – Négy éve nincs velünk Vekerdy Tamás

Többször is találkoztam Vekerdy Tamással, de az első találkozásunk a lelkembe égett. Egy vidéki kisvárosba jött előadást tartani, ha jól emlékszem, a kamaszkorról esett szó. Szájtátva hallgattam mint mindig, bárhol is nyilvánult meg, ittam szavait. Leginkább azt a mérhetetlen gyermekszeretetet becsültem benne, ami az előadásait is áthatotta. Na meg azt, hogy ő elsősorban megérteni akarta a gyerekeket, tényleg látni akarta rezdüléseik hátterét, az okokat, hogy mit miért tesznek. Csak ezután akart nekik az adott helyzetben megfelelő felnőtt válaszokat adni. Olyan válaszokat, amelyek tisztelettel vannak a legkisebb gyerekkel szemben is.

Rám, aki sokféle bántalmazás elszenvedője voltam gyerekként, nagy hatást gyakorolt az ő szemlélete. Úgy éreztem, varázsigéket kaptam tőle, amik által gyógyultam. Úgy gyógyított engem, és hiszem, sok más embert is, hogy talán nem is tudott róla.

Amikor először beszéltünk, elvittem hozzá első, kezdő írásaim egyikét. Egy olyan kis szösszenetet, ami a „nem annyira jól tanuló gyerek szülőjének szemével” láttatta a szülői értekezletek kálváriáját. Akkoriban, amikor nekem voltak kisiskolás gyerekeim, bagóztak még a személyiségi jogokra – simán kitárgyalta harminc másik szülő előtt a tanító, hogy az én gyerekem itt is itt hibázott, meg aztán nem volt vonalzója sem, ejnyebejnye anyuka, no meg elhagyta a radírját ejnyebejnye anyuka. Egyik-másik gyerekemnél pirultam, egyik másiknál meg dagadhatott volna a keblem a büszkeségtől – de nem dagadt.

Teljesen paradox módon voltam jó és rossz szülő egyszerre ugyanannak az intézménynek a megítélése szerint,

attól függően melyik gyerekem eredményei alapján hoztak felettem, gyarló szülő felett döntést. Mert ugye tudjuk, hogy a gyerek értékelése a szülőről is szól. Én meg talán más szülőknél jobban magamra húztam az ítéletet, így aztán sokszor voltam dühös, elkeseredett és lázadó az iskolarendszer ellen. Az egykori szülői értekezletek tapintatlan légköre csak a tejszínhab volt a tortán – végül egyáltalán nem jártam szülőire, egyéni időpontokat kértem a tanároktól, ha valamit szerettem volna megbeszélni, tudni. A „JÓ GYEREKEIM” esetén is – nem akartam szembesülni más szülők tekintetével se ezen, se azon az oldalon

Vekerdy Tanár úrnak egy olyan írásomat adtam oda olvasásra, amit ez a szülői elkeseredés íratott velem – persze gúnyt űztem a saját érzéseimből is, alaposan kifiguráztam a helyzetet. Jó kis karcolat lett, bátran állíthatom.

Ott helyben elolvasta az előadása után, majd jót nevetett. Azt mondta, sose hagyjam abba az írást, ez az én utam, de ha mellette bármi mást tennék, akkor csakis gyerekekkel foglalkozzam. Értett engem, hihetetlen érzékenységgel ismerte fel az erős-gyenge pontjaimat, indíttatásaimat. És másoknak is. Beszélgettünk aztán, ő javasolta azt is, hogy hagyjam a fenébe a szülői értekezleteket. Úgy állt mellém, olyan módon erősített, vigasztalt, hogy közben nem ágált egy szóval se a pedagógusok ellen. Sőt. Élhető egyensúlyt, együttműködésre és egymás megértésére alapozott megoldásokat keresett a pedagógusok-szülők kontextusában, ahogy a gyerek-szülők kapcsolódása esetén is.

Nagyon sok írását olvastam, és olykor szakértőként is megkerestem később, amikor már igazi újságíró voltam. Nem tértem le soha arról a pályáról, amire az ő megerősítésével léptem. Ha gyerekekről esik szó bármilyen kommunikációmban – legyen az írás, meseírás, akár előadás, televíziós felvétel, legyen bármilyen kihívás –, nem tudok máshogy állni a témához, csakis azzal a gyerekre fókuszáló figyelemmel és megértéssel, amit nála láttam, és amit a sajátomnak is vallok. 

Olyan jó tanuló, mint nála, másnál sose voltam, pedig hivatalosan egy órát se tanított engem. Mégis.

Vannak emberek, akik egész lényükkel tanítanak láthatatlanul.

Persze ő nem csak engem tanított, amit az is jól példáz, hogy felszabadító, a szülőket, gyerekeket is megerősítő mondatai közül sok vált szállóigévé. Rá emlékezésül, ezek közül hoztam néhányat:

•  „Őrület, hogy a gyerek minden percét be kell osztani. Edzés, úszás, tánc, angol, mulatság, ezeken majd lefoglalkoztatják azt az idegesítő gyereket. Ahelyett, hogy hagynák otthon bambulni, merengeni, magában eljátszani, a kádban, vagy inkább az udvaron egyik kisvödörből a másikba önteni a vizet. Nincs sarazás, nincs homokozás. Játszóház van. Marhaság. Kevés elemű, egyszerű élet kell a gyereknek, attól nyugszik meg.”
• „Ki mondta, hogy a jó tanuló a tehetséges ember? Épp ellenkezőleg: a tehetséges és kreatív ember deviáns, egyenetlenül fejlődik, és utálja, amihez nincs kedve. El vagyunk tájolva, amikor a gyerekeinket a jó tanulásra űzzük.
  A tehetséges gyerek a maga szerteágazó intelligenciájával biztosan nem fog jó jegyeket hozni, és nem lesz a tanárok kedvence.”
• „Egy pihent anya, aki jól érzi magát a bőrében, a gyerek számára is rendkívül fontos. Illetve az a fontos, hogy szabadulj meg a gyerekedtől, hogy kipihenhesd magad, mert a gyerekednek is az a jó, hogy aztán újra szívhatja a véredet, rághatja a húsodat.”
• „Az fogja jól bírni az élet megpróbáltatásait és az lesz eredményes, aki gyerekkorában jól érezhette magát a bőrében, érzelmi biztonságban nevelkedett, önbizalmát megerősítették, nem hagyva, hogy a külvilág (esetleg az iskola) tévesen értelmezett fölösleges követelményekkel túl korán megtörje. Akit megvédtek a külvilággal, igen, ha kell, az iskolával szemben is.”
• „A szülőknek egy dolguk van: az elképzelhető legnagyobb pozitív elfogultsággal kell a saját gyerekükre tekinteniük. Az lát jól, aki szeret!”

Vekerdy Tamás Tanár úr idén szeptemberben töltötte volna a 88. évét. Négy éve, 2019. október 9-én, Budapesten hunyt el.

Nyitókép kivágva innen: Fortepan / Rádió és Televízió Újság