Hős

7+1 lecke a csodálatos és ma 71 éves Meryl Streeptől

Könnyű a hírességekért rajongani. Sikeresek, tehetségesek és persze szépek (ami manapság sokszor már önmagában elég). Kevesebb azonban az olyan sztár, aki nemcsak a szerepeiben és a felszínes csillogásban, de emberileg is inspiráló tud lenni. Meryl Streep élete minden szakaszában uralta a vásznat, legyőzve ezzel – a nőket egy bizonyos kor felett zárójelbe rakó – Hollywoodot, és ezzel kapcsolatos véleményét sem félt soha felvállalni. Negyvenkét éve él házasságban (ugyanazzal a férfival!), négy gyerek édesanyja és ma lett hetvenegy éves. Jöjjön tehát 7+1 (számomra) inspiráló „lecke” a szülinapos Mery Streep életéből!

1. Sosem felejtett el hinni magában

Meryl Streep kapcsán mára már nemcsak a tehetsége ugrik be az egyszeri nézőnek azonnal, hanem a nőiessége is, hiszen számtalan ikonikus szerepben mutatta meg, hogy a szépség és a vonzerő mennyire változatos lehet. Pályája elején azonban neki is meg kellett küzdenie a filmipar beauty elvárásaival. 2015-ben a közösségi oldalára posztolt egy fiatal kori képet magáról a hetvenes évekből, ahol épp a King Kong meghallgatásáról utazott haza. A mellékelt szövegben őszintén írt róla, hogy a szereplőválogatón az első mondat, amit elcsípett a film Oscar-díjas producere, Dino De Laurentiis szájából a „che brutta” volt. Ami olaszul annyit tesz „milyen csúnya”. Nem kapta meg a szerepet, de a történetet azóta is döntő pillanatként tartja számon, ami szétzúzhatta volna színésznői álmait, de helyette segített számára, hogy jobban higgyen magában.

2. Komolyan veszi a szerelmet

„Először Donnak fogom megköszönni, mert ha a köszönetnyilvánítás végére hagyod a férjed, el fogják indítani a zenét, és azt akarom, hogy tudja, hogy

mindent, ami számomra értékes, tőle kaptam.”

Ezekkel a szavakkal kezdte harmadik arany szobrocskájának köszönőbeszédét. A fent említett Don  nem más, mint Don Gummer szobrászművész, akivel 1978 óta élnek boldog házasságban. Négy évtized minden körülmények között nagy idő, de főleg hollywoodi mércével. A párt Meryl bátyja mutatta be egymásnak a színésznő életének egyik legsötétebb időszakában. Nemrég veszítette el jegyesét, John Cazale színészt (többek között A Keresztapa Freddie-je), akinél csontrákot diagnosztizáltak. Ezt követően ismerkedett meg Don Gummerrel, akivel hat hónap után örök hűséget fogadtak egymásnak, és azóta valóban együtt is vannak.

3. Veszíteni is tud

Nyolcszoros Golden Globe- és háromszoros Oscar-díjas színésznő. Egyébként ez azt is jelenti, hogy utóbbi esetében már csak egy díj választja el a jelenlegi csúcstartó Katharine Hepburn négy arany szobrocskájától. Egy másik ehhez kapcsolódó címet azonban már a magáénak mondhat, ugyanis huszonegy jelölésével ő a legtöbbször jelölt színésznő az Oscar-díj történetében (a Golden Globe esetében is megszerezte már ugyanezt a titulust harmincegy nominációval). A számok alapján nem nehéz kimatekozni, hogy

mivel huszonegy jelölésből „csak” háromszor landolt nála az Oscar-díj, a legtöbb gálán valaki másnak kellett tapsolnia.

Az évtizedek során pedig legendássá vált támogató hozzáállásával és azzal, hogy mennyire tud örülni mások győzelmének. A Vanity Fair még egy szórakoztató idővonalat is készített, emléket állítva Meryl Streep nagy „veszteségeinek” és őszinte lelkesedéseinek mások díja kapcsán.

4. Mindig a legtöbbet hozza ki abból, amit csinál

Édesanyjától azt a tanácsot kapta, hogy „bármit megtehetsz, ha elhatározod magad!

Ha lusta vagy, elbuksz. De ha tényleg megküzdesz érte, akkor bármit elérhetsz!”

Sokszor hallani sikeres és/vagy híres emberek visszaemlékezéseiben, hogy mennyit számít a tehetség és a szerencse. Meryl Streep a nyilatkozataiban ezek mellett azonban soha nem tagadja a ráfordított tanulás és a befektetett idő jelentőségét. Annak ellenére, hogy saját bevallása szerinte nem jó túlgondolni a szerepeket, minden általa játszott karakter megformálásába rengeteg energiát fektet. Az első főszereplői Oscarját hozó Sophie választásának megformálásáért például hónapokig tanult lengyelül (ráadásul német akcentussal) és harminc kilót fogyott. De azóta is jellemzik a különleges szerepek, amikkel aztán a lehető legteljesebben azonosul, ezáltal pedig nehéz színésznőként bekategorizálni.

5. Nem szégyellt megöregedni

Mostanában felkapott téma lett a filmipar kirekesztő jellege és ennek kapcsán (szerencsére) valóban  változások indultak akár a különböző etnikumú, szexuális irányultságú csoportok filmes megjelenítésével, akár a női karakterek kinézetével, kevésbé sztereotip bemutatásával kapcsolatban. Amiről azonban kevesebb szó esik, az Hollywood öregedésfóbiája. A témához kapcsolódik a színészek és színésznők szinte kényszeres plasztikai sebészet-függősége, az, hogy tíz-tizenöt évvel fiatalabb karakterek bőrébe igyekeznek belebújni (és a kinézetüket is ahhoz igazítani). De az is, hogy egy bizonyos életkor felett egyszerűen nincsenek komoly szerepek, mert sokkal kevesebb film készül az idősebb korosztályról. Meryl Streep már a hatvanas éveiben járt, amikor mesélt róla, hogy

miután betöltötte a negyvenet, egy nyár alatt három boszorkányszereppel keresték meg.

Ennek ellenére ő nem a botoxot választotta, hanem tudatosan olyan szerepek mellett döntött, amikben nem kellett fiatalabbnak látszania, viszont megtalálhatta bennük a kihívást. Az öregedést nem veszteségnek fogta fel. „Szerencsésnek érzem magam az életemmel. Meg aztán vannak barátaim, akik már nem élnek, úgyhogy miért panaszkodnék az öregedés miatt?” – tette fel a kérdést egy interjúban.

6. Odafigyel a magánélet–karrier egyensúlyára

A gyerekek születése után a család New Yorkból egy mindössze párezer fős connecticuti kisvárosba költözött, a forgatásokat pedig igyekezett úgy megoldani, hogy huzamosabb ideig ne legyen távol a családtól. Mind a négy gyereke itt nőtt fel, a helyiek pedig lassan megszokták a híresség jelenlétét, így a család kevésbé volt reflektorfényben.

Később egyébként valamilyen módon az összes gyereke a szórakoztatóiparban találta meg a hivatását.

Fia Henry Wolfe Gummer énekes és dalszövegíró lett, három lánya közül pedig ketten – Mamie Gummer és Grace Gummer – édesanyjuk nyomdokaiba lépve a színészi pályát választották. Legkisebb lánya, Lousia Gummer alapvetően modellkedik, bár kisebb szerepekben szintén kipróbálta magát a sorozatok és filmek világában.

7. Felvállalja a számára fontos ügyeket, de a saját véleményét is

Nem könnyű huzamosabb ideig a nyilvánosság előtt élni, ráadásul megszólalni, állást foglalni bizonyos témákban úgy, hogy valakiket meg ne sértsen az ember, vagy ne támadják be a véleményét mások. Meryl Streep sem úszta ezt meg teljesen és ha nem is J. K. Rowling szintjén, de

nála is a „nőügyekkel” kapcsolatos elképzeléseivel voltak sokan elégedetlenek.

A #metoo egyik legfőbb szószólója, Rose McGowan színésznő nyilvánosan képmutatással vádolta például Streepet. Ugyanis évtizedekig dolgozott Harvey Weinsteinnel (még az Oscar beszédében is kitért rá a köszönetnyilvánításban, az ügy kirobbanása előtt), majd néhány évvel később mégis fekete ruhában vonult a #TimesUp mozgalom színeiben a vörös szőnyegen. Bár Meryl nyilvános közleményben reagált rá, hogy nem tudott a nemi erőszakról, azóta is sokaknak szúrja a szemét, hogy a botrány kirobbanása után nem szólalt fel rögtön.

A feminizmusról való megszólalásait pedig sokan szélsőjobbos narratívákhoz hasonlították, illetve az enyhébb megfogalmazások is idejétmúltnak minősítették a véleményét. Első körben ugyanis feminista helyett humanistának vallotta magát egy interjúban, ráadásul a Hatalmas kis hazugságok promóciós beszélgetései során a „mérgező férfiasság” fogalma ellen érvelt. Szerinte nők is lehetnek mérgezők, és a címkék nem segítik az emberi lények közötti kommunikációt. Függetlenül attól, hogy objektíven nehezen értelmezhető bármelyik állítása feminizmusellenesnek, manapság bátorság kell az ehhez hasonló ellenvélemény megfogalmazásához. Ráadásul úgy tűnik, hogy inkább a tettek erejében hisz, mivel egyrészt támogatója és szóvivője a Nemzeti Nőtörténeti Múzeumnak, másrészt pedig támogató alapot indított negyven év fölötti forgatókönyvírónők számára!

+1.

Végül pedig egy idézet magától az ünnepelttől„az egyszerű dolgok tesznek igazán boldoggá: a szeretet, a szex, az étel. Minden más – hatalom, befolyás, erő – csak arra jók, hogy elnyomják a valóban fontos dolgokat. Ameddig van mit enned és van hol aludnod, amíg megvannak az alapok, addig a boldogságot már nem olyan nehéz megtalálni”.

(Nyitókép: Dick Thomas Johnson)

Ajánljuk még:

 

Már követem az oldalt

X