A SpaceX és a NASA útjára indította a Crew Dragont, amivel emberek repkedhetnek a Földről egy Nemzetközi Űrállomásra. Ausztráliában 63 000 km2-nyi terület vált a tűz martalékává, Libanon államcsődöt hirdetett, Amerikában rendőri intézkedés során életét vesztette egy fekete férfi, aminek hatására olyan tüntetéshullám indult, ami kontinenseket átívelve emberek ezreit mozgatta meg. Az Egyesült Királyság elhagyta az Európai Uniót, Zágrábban épületek omlottak össze egy földrengés nyomán, mindeközben pedig fél Európában szükségállapotot hirdettek, mivel ide is begyűrűzött egy modern ember számára ésszel nehezen felfogható világjárvány, amiben emberek százezrei haltak meg. Ráadásul a Windows 7 támogatása is megszűnt! És még csak az év felénél tartunk.
Minden alapunk megvan ahhoz, hogy 2020-at egy szar évnek könyveljük el – bár adjunk esélyt, hátha a második felére összekapja magát (bátrabbaknak: összekapjuk magunkat). Vannak előremutató jelek: az ausztráliai bozóttüzeket megfékezték, egyesek szerint elkerülhető a koronavírus őszi hulláma Európában, és vélhetőleg tüntetők milliói reménykednek, hogy a George Floyd halál nyomán indult tüntetések jó irányba változtatnak majd a dolgok jelenlegi helyzetén.
Ezután a féléves előjáték után június 6-án (ismét) el(/vissza)jutottunk a lényeghez, egy mind jelentősebb társadalmi kisebbség egyéhez: a követeléshez, mi szerint ne ítéljük nőnek a nőt, férfinak a férfit. Jobban mondva,
senki ne ítélje önmagát nőnek vagy férfinak, mert az egyesek számára kirekesztő.
A nagysikerű Harry Potter-sorozat szerzője, J. K. Rowling a már említett júniusi napon Twitter-bejegyzésben reflektálva a devex.com cikkére felvetette, hogy talán létezik szó, amivel leírhatjuk „azokat az embereket, akik menstruálnak” – előbbi cikkben ugyanis nem nevezik nőknek ezeket a teremtményeket. Rowlingra bejegyzése után átkok és szitokszavak ezrei hullottak, aki azonban még aznap olajat öntött a tűzre. „Ha a nemiség nem valódi, nem létezik azonos neműek vonzalma. Ha a nemiség nem valódi, a nők megélt valóságát egyetemesen eltöröljük. Ismerek és szeretek transz embereket, de a nemiség koncepciójának eltörlése lehetetlenné teszi számos ember számára, hogy érdemben beszéljen az életéről. Az igazság kimondása nem gyűlöletbeszéd” – fogalmazott az írónő.
Öt nap eltelt, és ez a botrány egyre csak dagad. Ülök a nappalimban, nézem a borús budapesti eget, követem a ház előtt elhúzó mentőautó szirénájának nyomasztó ritmusát, kinyitom az ablakot, arcomba csap a szél. Itt tartunk. Az űr újabb titkainak felderítése, a hónapokon át tartó bozóttüzek elállítása és egy világjárvány után itt tartunk: verbálisan keresztre feszítünk valakit, aki nőnek nevezné azokat, akik menstruálnak.
Arról a nőről beszélünk, aki világsikerű gyerekregény-sorozatában visszamenőlegesen melegnek nyilvánította az iskolát igazgató karaktert. Arról a nőről, aki június 7-én azt is leírta, hogy „tisztelem minden transz ember jogát, hogy úgy élje életét, ahogy számára autentikus és kényelmes. Felvonulnék veletek, ha diszkriminálnának benneteket azért, mert transzok vagytok.
Ugyanakkor az én életemet formálta a tény, hogy nő vagyok. Nem hiszem, hogy gyűlöletteljes lenne ezt mondanom”.
Itt tartunk: 2020-ban sértő, ha valaki szeretné nőként (pláne férfiként!) identifikálni magát, ugyanakkor az rendben van, ha őznek érzi magát, és úgy is él.
Mert egyenjogúság van.
Létezik egy hasonlat, miszerint a jog nem olyan, mint egy torta: attól, hogy másnak jut belőle, nekünk nem lesz kevesebb. Az elmúlt hét eseményei mutatják meg a legjobban, milyen szépen csengő, ám életképtelen állítás ez: mert amíg ember az ember, hibázik – és ez nem ment fel senkit a bűnei alól, mégsem hagyható ki a számításból.
Nem tökéletes a világ, sosem lesz az. Nem lesz mindig mindenkinek minden jó. A jövőben is lesznek kisebbségek, lesznek olyanok, akiknek rosszabb, mint a másiknak – a kérdés az, hogyan reagálunk erre. Emberséggel, józansággal, kölcsönös körültekintéssel, vagy elfogadásnak és asszimilációnak címkézett agresszív törtetéssel, érvényes állítások eltagadásával, a létezése okán bántó többség megsemmisítésével.
Nem várhatjuk el a világtól, hogy paradicsomi hely legyen, addig nem, míg élet van rajta. Emberi természetünk része, hogy rossz is van bennünk – éppen ezért kell józannak lenni, figyelni önmagunkra, meg-megkérdőjelezni tetteink helyességét, önkritikusan élni. Ez azonban egyéni feladat, egyéni felelősség, amit akkor sem spórolhatunk meg, ha a többség, és akkor sem, ha a kisebbség táborát erősítjük egy adott ügyben. Soha nem lehetünk reflektálatlanok, vakok arra, ami körülöttünk történik, mert látjuk: egy ponton túl teljesen
mindegy, hogy a kisebbség vagy a többség veszíti el józanságát, mindkettőnek hatalmában áll meghurcolni, megsebezni, károsítani a másikat.
Itt tartunk 2020-ban.
Az idei év tisztán megmutatja a világ hibáinak forrását: az embert. A mindig többet akaró, magát túl sokra tartó két lábon járó kivagyiságot. És bár halljuk, hogy mostantól másképp folytatja majd az emberiség, a poszt-korona embere tanul a hibáiból és jobbá válik, ha őszinték vagyunk magunkkal, beismerhetjük, hogy nem így lesz. Az emberiség kollektíven soha nem haladhatja meg emberi mivoltát, és minél jobban erőltetné ezt (akár a többség, akár a kisebbség), annál nagyobb károkat szenved el a világ és a benne élők. Viszont ha tökéletesek nem is, józanok, emberségesek és együttérzőek egyen-egyenként lehetünk. Azzal már előrébb lenne a világ.
Ajánljuk még:
MIÉRT ENGEDTE MEG ISTEN A KORONAVÍRUST?
RÁM TÖBBÉ SENKI SE MONDJA, HOGY PARASZT!
