Az idők jelei – 4. rész

Filmek

Hogyan alakulnak ki az erények az emberben?

 

Ezt a kérdést járja körül Az idők jelei című nagysikerű dokumentumfilm. Az izgalmas szociológiai, filozófiai és teológiai nyomozás olyan kérdéseket feszeget, melyek alapvetően befolyásolták az ember boldogulását évezredekig. De vajon hatnak-e még korunkban?

1. évad 4. rész

A kommunizmus sokféle módon szedte áldozatait, közülük is az egyik legördögibb volt a koncepciós perekbe vont „saját fiak” elpusztításának módszere. Az utóbbi időszakban feltárt esetek egyik legdrámaibb története volt az 1949 júliusában a Rajk-ügy kapcsán megvádolt, majd letartóztatott, s 1949 augusztusában a börtönben tisztázatlan körülmények között meghalt, elkötelezett kommunista Angyal György filmes szakemberé. Róla szól ez a film.

Báró Nopcsa Ferenc nyomában.

 

Valahol, valamikor volt egy első közülünk, akit jó lenne megtalálni és felfedezni. De megállapítható-e még, hogy ki-mi volt az első magyar élőlény? Ebben a filmben nem kevesebb a tét. 

Utópia-e a földi mennyország? 

 

Ezt a kérdést járja körül Az idők jelei című nagysikerű dokumentumfilm. Az izgalmas szociológiai, filozófiai és teológiai nyomozás olyan kérdéseket feszeget, melyek alapvetően befolyásolták az ember boldogulását évezredekig. De vajon hatnak-e még korunkban?

Van-e bátorság mértékletesség nélkül?

 

Többek között ezt a kérdést járja körül Az idők jelei című nagysikerű dokumentumfilm. Az izgalmas szociológiai, filozófiai és teológiai nyomozás olyan kérdéseket feszeget, melyek alapvetően befolyásolták az ember boldogulását évezredekig. De vajon hatnak-e még korunkban?

Létezik-e okosság igazságosság nélkül?  

 

 

Többek között ezt a kérdést járja körül Az idők jelei című nagysikerű dokumentumfilm. Az izgalmas szociológiai, filozófiai és teológiai nyomozás olyan kérdéseket feszeget, melyek alapvetően befolyásolták az ember boldogulását évezredekig. De vajon hatnak-e még korunkban?

Marcsihoz ezúttal vendég érkezik, Sütő József, akivel többek között arra keresik a választ, mi legyen a gyümölcsfákról lehullott levelek sorsa. A munka után egy gyors és egészséges fogást is készít, lazacot és kínai kelt süt. 

Marcsi megmutatja legújabb építményt a kertjében, a dupla komposztálót. Természetesen a recept sem marad el, Marcsi konyhájában ezúttal cukkiniprósza készül.