Nincs hó, mégis elmos az ár – már a víz sem a régi?

Ha nincs hó, gond van

A földi élet kapcsolatrendszerei rendkívül szövevényes és nehezen megfejthető, milliárdnyi feltételből és kapcsolódásból álló hálót vonnak körénk. Sokszor bele sem gondolunk, hogy amit nap mint nap kívánunk, vagy éppen amiért reggelente dühöngünk, az milyen és mekkora hatással van egészségünkre, jövőbeni boldogulásunkra. Amikor leesik az első hó (pedig  manapság már alig van belőle!), a családfők bosszankodva nyúlnak a lapátért, és mintha a fogukat húznák, úgy tologatják arrébb a fehér kupacokat. Jujj, hideg van, jujj, tiszta latyak minden, jujj előszobát kell takarítani – hatalmas problémák. Pedig a hatalmas probléma inkább azzal van, hogy ezekből a bosszankodós pillanatokból nincs elég.

A hótakaró ugyanis sok ember számára fontos édesvízforrás.

A hó olvadásával friss víz válik elérhetővé, különösen az olyan régiókban, mint az Egyesült Államok nyugati része, ahol a melegebb hónapokban kevés a csapadék. Ahogy melegszik a hőmérséklet, kevesebb a hó, és a hó az év elején kezd olvadni, ami azt jelenti, hogy a hótakaró nem biztos, hogy megbízható vízforrás lesz a meleg és száraz évszakban. Ha nem esik hó, ami tavasszal elolvad (és tölti a földek vízkészleteit), az hosszú távon hatalmas problémákat okoz a vízellátásban – méghozzá számos területen.

Az áradás következményei

Aztán a felborult egyensúly a másik oldalon is érezteti hatását: jön egy áradás – ami egyre gyakoribb –, és érkeznek vele együtt a vízi betegségek, sérülések és vegyi veszélyek halomszámra. Ahogy a szúnyogok és kullancsok földrajzi elterjedési területe bővül, új helyekre szállíthatják a betegségeket, így évről évre olyan új kihívásokkal kell megküzdenünk, ami sokak életébe kerül, nem beszélve az ezzel járó stresszről, mentális terhelésről, hosszú távú egészségromlásról vagy épp anyagi nehézségekről. Árvíz idején megjelenhetnek és elszaporodhatnak a rágcsálók, így újabb betegséghullámok kialakulására is számíthatunk. És ha mindez nem lenne elég, árvíz idején az ÁNTSZ szerint vegyszerek esetleges kiömlésével is számolnunk kell, amelyek a vízbe is belekerülhetnek, és a különböző kémiai anyagok mérgezéseket okozhatnak. 

Olvadó jégtakaró

A gleccserek az éghajlatváltozás őrszemei. A jég, aminek kialakulása évszázadokig tartott, néhány év alatt eltűnhet. A gleccser nem olvad lassan és egyenletesen, mint egy jégkocka az asztalon, ugyanis amint a gleccserjég elkezd olvadni, az olvadékvíz kölcsönhatása a gleccser szerkezetével egyre gyorsabb olvadást és visszahúzódást okoz.

A gleccserek széles körű elvesztése összetett módon fogja megváltoztatni éghajlatunkat a NASA szerint. Például: a gleccserek felülete fehér, ezért visszaveri a Nap sugarait. Amikor a gleccserek elolvadnak, sötétebb felületek szabadulnak fel, amelyek elnyelik a hőt, így

további felmelegedésre számíthatunk, ami újabb nagymértékű olvadást okoz, majd még melegebbet.

A teljes gleccserveszteség 1994 óta évente 400 milliárd tonna. Grönlandon 294 milliárd metrikus tonnányi éves jégveszteséggel kell számolnunk, és a sarkvidékek csökkenése 1979 óta évtizedenként minimum 12,6 százalék. Ez brutális, annak fényében, hogy Grönland jégtakarójának területe 1,7 millió négyzetkilométer, átlagos vastagsága 2,3 kilométer, és a világ édesvizének hét százalékát tartalmazza. Grönland partjainál a gleccserek a jeget a sziget belsejéből az Atlanti-óceán északi részébe szállítják, ahol jéghegyekként szakadnak le, és végül beleolvadnak az óceánba. Ha Grönland teljesen elolvadna, a globális tengerszint akár 7 méterrel is megemelkedhetne.

Az elmúlt 30 évben az északi-sarkvidéki tengeri jéggel borított terület drámaian csökkent, a legszélsőségesebb csökkenést a nyári olvadási szezonban tapasztalták. A sarkvidéki tengeri jég azért fontos, mert visszaveri a napfényt, hűvösen tartja a sarki régiókat, és ezáltal mérsékli a globális klímát.  

Ha a világ összes jege elolvadna...

Mennyit emelkedne a tengerek vízszintje, ha a világ összes jege elolvadna? Ennek megválaszolásához két különböző típusú jeget kell figyelembe vennünk: a tengerit és a szárazföldit. Ha a világ összes lebegő tengeri jege elolvadna, szinte nem is változna a tengerszint, mert az úszó jég kiszorítja saját víztömegét. Ha azonban a szárazföldi jég elolvadna, az olvadékvíz megemelné a tengerszintet. Grönlandon és az Antarktiszon kívül a világ összes gleccsere és kis jégsapkája körülbelül 0,4 méter tengerszinti egyenértéket tartalmaz. A nagy grönlandi és az antarktiszi jégtakarók körülbelül 7, illetve 57 méteresek. Következésképpen, ha a világ összes jege elolvadna egy nagyon meleg jövőben, a tengerszint körülbelül 65 méterrel magasabb lenne. 

Emelkedő tengerszint

A tengerszint pedig most is folyamatosan emelkedik. Egyre több az olyan, alacsonyan fekvő település, ami alig láthatóan, de annál biztosabban kerül egyre közelebb a tengerhez, és pár évtizeden belül már alulról csodálhatja a hullámokat. Új otthonokra lesz szükségük, ami világszinten megterheli az ellátórendszert, és előre nem látható társadalmi konfliktusokhoz vezet.

Harminc évvel ezelőtt indult útnak az első olyan műhold, aminek fő feladata a tengerszint mozgásának monitorozása volt. Az azóta összegyűjtött adatok, és az azok által kirajzolt változási tendenciák nem festenek túl optimista jövőképet. A 20. században átlagosan évi 1,5 millimétert nőtt a tenger szintje, az 1990-es évek elejére már 2,5 mm-t, a legutóbbi évtizedben pedig már 3,9 mm lett az éves emelkedési ütem. Milliméterekről beszélünk, legyinthetnénk is rá, de nem érdemes, ugyanis ezek a milliméterek a partok eróziója szempontjából nagyon is fontosak:

2,5 mm tengerszint-emelkedésnél 2,5 méternyi tengerpartot veszítünk el! 

Ez azt is jelenti, hogy a viharok és vihardagályok egyre beljebb hatolnak a szárazföldeken, és part menti áradásokat okoznak.

Az 1992-es évtől (vagyis alig 30 év alatt) több, mint 10 centivel emelkedett a tengerszint, ráadásul az emelkedés emberi tevékenységhez köthető része ma már tízszer akkora, mint a természetes ciklusok okozta változás. A vízszint ráadásul egyre gyorsabb mértékben növekszik. A rendelkezésünkre álló adatokból kiderül, hogy 140 évre visszatekintve 21-24 centis összesített emelkedésről beszélhetünk, aminek alig kevesebb, mint fele csak az elmúlt 30 évben következett be. A szakemberek szerint a jelenlegi tengerszint 2050-re akár 25-30 centivel is magasabb lehet – ez pedig 25-30 méternyi tengerpartot jelent, és sokkal de sokkal több áradást, katasztrófát és kétségbeejtő helyzetbe kerülő embert. 

Milyen hatással lenne mindez ránk nézve?

A tengerszint emelkedése az egyik legegyértelműbb jele annak, hogy az éghajlat változik. 

Veszélybe kerülnek általa azok a partmenti ökoszisztémák (torkolatok, delták, mocsarak, mangrove, tengeri füvek, strandok és zátonyok), amelyek értékes előnyökkel járnak a gazdaság és a társadalom számára is. Szakértők szerint ugyanis ezek támogatják a halászatot, csökkentik a hullámok által okozott parteróziót, javítják a vízminőséget és értékes kikapcsolódási lehetőségeket teremtenek. Az árapály-áradások gyakoriságának, mélységének és kiterjedésének folyamatos növekedése többek közt a gazdaságra gyakorolt ​​lépcsőzetes hatásokkal is jár: sok közösség szenved majd el jelentős pénzügyi károkat a vízszint emelkedése miatt. 

Csak az Egyesült Államokban 2004 és 2009 között a part menti vizes élőhelyek átlagosan évi 80 160 hektárt veszítettek el. Ilyen ütemben 2100-ra az Egyesült Államok part menti vizes élőhelyeinek további 16 százalékát fogja elveszíteni. A tengerparti vizes élőhelyek a légköri szén-dioxid természetes elnyelőiként szolgálnak az éghajlat mérséklésében. Mivel ezek az ökoszisztémák leépülnek vagy elvesznek, szénfelvételi potenciáljuk csökken, és tárolt szénkészletük potenciálisan felszabadul. Ezenkívül a vizes élőhelyek az erózió, a hullámok, az áradások és a viharhullámok elleni természetes védekezés első vonalát is jelentik – így veszélyeztetettségük az emberiséget is nagymértékben érinti.

Hisztinek helye nincs! Változásnak viszont annál inkább!

A klímaváltozás nem hiszti. Vonatkoztassunk el a szélsőségektől, mert ezek minden oldalon ott vannak! Sajnos az anyagi érdekek által vezérelt zöldre festések, a kettős megítélésű klímacelebek és a sok tudatlanságból fakadó hamis információ odáig rontotta a helyzetet, hogy bizalmatlanná majd érdektelenné váltunk, és ez hatalmas hiba. Nem azt mondom, hogy mindennapjainkat be kell, hogy hálózzák a holnapért fejünkbe férkőző aggodalmak. Azt viszont állítom, hogy nem dughatjuk a fejünket a homokba, nem vehetjük semmibe a körülöttünk zajló folyamatokat. Be kell látnunk, hogy sokat veszítettünk magunkból. Ki kell mondanunk, hogy valóban elbutultunk a fene nagy kényelemben, mert nem ismerjük eléggé a világunkat, környezetünket, ezáltal sebezhetővé, egyszersmind kiszolgáltatottá is váltunk. Jöjjön, aminek jönnie kell, nem igaz? A baj csak az, hogy a valóság nem mozi, a változás nem egy pillanat lesz, és a legrosszabb, hogy vége sem egy pillanat alatt lesz. A felelőtlen életvitelünk hatásai lassan, alattomosan, csendesen ütnek vissza, és mi leszünk a békák a lábosnyi vízben, akik vígan lubickolnak felforrás közben. És hiába jön meg az eszünk az utolsó pillanatban, már semmit sem érünk vele.

Az élet szép és ezernyi lehetőséget tartogat. Legfőképpen az egyensúly lehetőségét, amit igyekeznünk kell életünk minden területén betartani – a klímaváltozással kapcsolatos hozzáállásunkban is. Klímahisztire nincs szükség, és nem kell mély depresszióba esnünk a világvégét várva. Viszont olvassunk, tájékozódjunk hiteles, szakmai forrásokból, tanuljunk meg újra gondolkodni, kérdéseket feltenni és összefüggéseket meglátni, mert a tudás rendkívül hasznos, és az alapismeretekre nagy szükség van mindennapi döntéseink meghozatalakor.

Igenis lehetőségünk van változtatni, és ezzel másokat is változtatásra ösztönözni! Energia és idő kell hozzá – de mi érné meg mindezt, ha nem annak lehetősége, hogy még holnap, tíz és harminc év múlva is lesz mibe energiát és időt feccölnünk?