Mit jelent kivágni egy fát? – Karbon-mérlegelés egy rendelet nyomán

Augusztus 5-én hatályba lépett egy kormányrendeletet, amely katasztrófavédelmi szempontokra hivatkozva módosította a fakitermelés szabályait. Az Agrárminisztérium közleménye szerint „a fa kitermelése továbbra sem jár erdőirtással, nem csökkenti az erdőterületet, és nem rontja az erdők természeti állapotát sem”. Más, a témához szintén értő szervezet, például a WWF súlyosan aggályosnak látja a döntést. Egyelőre az látszik világosan, hogy a rendelet az eddiginél nagyobb szabadságot ad a fakitermelésre. Ha törvényesen járnak el az érintettek, az erdőterület mérete továbbra sem csökkenhet, de a biodiverzitás már csorbát szenvedhet.

A társadalom tagjai ilyenkor könnyen sodródnak ide vagy oda, világnézetük szerint felsorakozva egyik vagy másik oldal mögött. Ugyanakkor a cikkekből, kommentekből világosan látszik: jelen kérdés komplexebb annál, mintsem hogy első blikkre döntést hozzunk, ugyanis a fakitermelés és erdőgazdálkodás témájával kapcsolatban mai napig számos közhiedelem, tévhit él az emberekben. 

E sorok írója nem szeretne, és nem is tudna állást foglalni a rendelet helyessége, szükségessége, jogossága kapcsán. Meghagyja ezt azoknak, akik igazán értenek ehhez a témához. De szeretné, ha legalább néhány tévhitet tisztázna magában az olvasó, mielőtt állást foglal. Ehhez öt, olykor elfeledett alapvetést gyűjtöttünk:

1. A fa megújuló energiaforrás

Ha a fát kivágjuk, eltüzeljük és újat ültetünk a helyére, akkor energiát nyerünk, miközben a széndioxid-kibocsátás mérlege nulla lesz, hiszen az új, növekvő fa szén-dioxidot köt meg. Ezért megújuló forrás a biomassza, mivel újratermelhető. Ha azonban gázt, szenet, lignitet, olajat tüzelünk el, nem nő a helyén semmi, és szén-dioxidot engedünk a légkörbe. Tehát a fát nem bűn kivágni a felelős erdőgazdálkodásban, a probléma az, hogyha a helyére nem ültetünk újat.

2. A fakitermelés nem erdőirtás

A magyar törvény szerint az erdő két méternél magasabb faállomány, legalább fél hektáron, ami eléri a legalább ötven százalékos záródást, vagyis a területet legalább ötven százalékban faállomány borítja. Az egyes országok mást és mást tekintenek erdőnek, például Finnországban és Görögországban ez nagyon eltérő. De ha valami erdő Magyarországon, onnantól kezdve nyilvántartásba van véve, és a törvény szerint az adott területen mindig erdőnek kell állnia: ha letermelik, fel kell újítani. Ez nem változott az új rendelet értelmében sem. Tehát az erdőterület elméletben nem fog csökkenni.

Magyarország erdősültsége az utóbbi ötven évben folyamatosan nő, 1920 óta a trianoni határok között a duplája lett.

Az ország területének jelenleg durván huszonkét százaléka erdő. A kormány eredeti célja – miszerint 27-28 százalékra szeretné növelni ezt az arányt harminc éven belül – szintén nem változott a nemrég megjelent kormányrendelettel. 

Korábban, elsősorban az Alföldön idegen honos fákkal oldották meg az erdősítést. Hazánk erdeinek negyven százaléka csak idegenhonos fajokból áll, ezek nagyrészt akácosok, kisebb részt fenyvesek és nemes nyárasok. Nagyjából húsz százaléknyi erdőnk őshonos, tölgyesek, bükkösök. Negyven százalék az, ami vegyes.

Erdőink mintegy negyvenhét százaléka védett, korábban az volt a cél, hogy fakitermelés esetén ezekre a területekre csak őshonos fajokat lehetett újra ültetni, így növelve az arányt az idegen fajok kárára. Ezen most lazítottak, sarjaztatással is fel lehet nevelni az új erdőrészt: a sarjak a letermelt fák tuskójáról, gyökeréről, esetleg törzséről verődhetnek fel, tehát ez nem változtat a jelenlévő fajokon. Ez a természetes erdőfelújítás legősibb, legolcsóbb, viszont egyben legkezdetlegesebb módja. Ez a faállomány minőségében visszalépést jelent ökológiai és gazdasági szempontból, de magának az erdőnek a területe nem csökken.

3. Az erdő széndioxid-mérlege egy idő után kiegyenlítődik

Amikor nő egy fa, szén-dioxidot köt meg fotoszintézis útján, ez így van a fiatal erdővel is. A mérleg azonban egy ponton túl kiegyenlítődik az erdőben: pusztulnak el fák, és ahogy elrohadnak, szén-dioxid szabadul fel. Persze, közben új hajtások is nőnek, így lesz a kibocsátás és a megkötés egyenlege nulla. Persze, ettől még ott van az erdőben már egy nagy adag megkötött karbon, csak ez már nem növekszik. Egy ökoszisztéma lehet akár szénkibocsátó is, ha jön egy nagyobb szárazság vagy ha valamiért fiatalabban kezdenek elhalni a fák.

4. Az erdő nem tüdő

Szokás mondani, hogy az amazonasi esőerdő a Föld tüdeje. Ez jól hangzik, de valójában nem korrekt megfogalmazása annak, miért fontosak az esőerdők és miért nem jó ötlet őket irtani. A növények nappal termelnek oxigént, de éjszaka használnak belőle, és ha számításba vesszük a növény majdani lebomlása során lekötött oxigént is, akkor az egyenleg gyakorlatilag nulla lesz.

A növények nem termelnek pluszban oxigént.

Ez nem baj, nekünk nem is kell, mert olyan nagy mennyiségben van jelen a légkörben, hogy gyakorlatilag nem változik a szintje. Ha elégetnénk az összes fosszilis energiatartalékunkat, továbbá leégne minden biomassza valamiért, egyszóval egy nagy világélés lenne, akkor is „csak” két százalékkal csökkenne az oxigénszint. 

A légkörben a szén-dioxid sokkal-sokkal kisebb arányt képvisel, és mennyiségének aprócska változása is erős következményekkel jár. 280 ppm volt az iparosodás előtt a mértéke, ez nőtt meg eddig 420 ppm-re. A mihez tartás végett: egy korábbi földtörténeti időszakban 450 ppm felett nem voltak jégsapkák, és 150 méterrel magasabb volt a tengerszint. Nyilván nem azonnal olvad el az összes jég, amikor elérjük a 450 ppm-et, de szép lassan víz lesz belőle. Akkor az lesz fontos kérdés, ki hány méteren lakik...

Röviden tehát fontos megjegyezni: az erdők fő értéke nem az oxigén termelésében áll, hanem abban, hogy hatalmas mennyiségű kötött szén-dioxidot tárolnak. Az amazonasi esőerdőkben tízszer annyi szén-dioxid van megkötve, mint amennyit évente összesen kibocsátunk, és a rendszeres égetéséből származik az éves globális széndioxid–kibocsátás egy tetemes mennyisége.

5. A fa konzerválása negatív karbon-mérleget jelent

Világos, hogy a fa megköti a szén-dioxidot: egy köbméter fa egy tonnányit. Az is világos, hogyha kivágom a fát, de újat ültetek a helyére, a karbon-mérleg nulla. Hogyan lesz negatív a mérleg? Ha csak ültetek és ültetek. De ahhoz, hogy az iparosodás óta légkörbe került összes plusz széndioxidot elnyelessük, még másfélszer annyi biomasszára lenne szükség, mint amennyi most van a szárazföldön. Ennyi hely akkor sincs, ha az utak és a házak helyére fákat ültetünk. Viszont van egy másik megoldás: a kivágott faanyag megőrzése, bútorként vagy még inkább építőanyagként történő felhasználása (és emellett a kivágott fa helyére újak ültetése). Ma már többszáz évre képesek vagyunk konzerválni a fát, vagyis a benne tárolt karbont. Ebben pedig nagy erő rejlik.

Faházak építésével nagy mértékben lehet csökkenteni az építőipar hatalmas kibocsátását is, hiszen csak a beton gyártásához szükséges cement előállítása az összes szén-dixod-kibocsátás nyolc százalékért felelős világszinten. Ha a szénraktározás funkcióját nem is számítjuk,

egy faház építéséhez akkor is 30 százalékkal kevesebb kibocsátás köthető, mint egy „hagyományoshoz”.

Amikor pedig kiszolgálja az idejét, a lerakásra kerülő hulladék is kevesebb. A fa lehet tartószerkezet, burkolat, falazat, padló, födém és tetőszerkezet. Sőt, ma már van cellulóz-szigetelés is. 

Mert a fa sokkal erősebb, sokkal masszívabb, mint azt olykor gondoljuk. 

A kérdés csak az, mit kezdünk vele.