Az anyag, ami lelassította a Földet: a beton veszélyesebb, mint az erdőtüzek

Világunk fuldoklik a betonban. Egyre több tengerpart szürkül el, a cementgyárak pedig ontják magukból a szén-dioxidot. Mára már a víz után a beton a legszélesebb körben használt anyag. Pár másodperc leforgása alatt a globális építőipar több, mint 15.000 kádnyi betont termel. Ha a betongyártás ország lenne, a harmadik legnagyobb szén-dioxid kibocsátó lenne a világon, 2.8 milliárd tonnányi mennyiséggel. Bődületes számok.

De mi is az a beton? Mesterséges építőanyag, amelynek összetevői a kavics, a homok, a cement és a víz. Előnye, hogy bármilyen alakra formázható, megszilárdulva pedig nagy szilárdságú tartószerkezetként működik. Az emberiség már viszonylag hamar felismerte a benne rejlő lehetőségeket: ősét a Pantheon kupolájában is fellelhetjük, és az időszámításunk szerint 27-ben Pollio Vitruvius által írt építészeti könyvben is olvashatunk róla. Mai világunk egyik legtöbbet használt lakás-, út-, híd- és egyéb szerkezetépítő alapanyaga.

Nem is érzékeltethetné jobban a beton modernkori erejét más, mint a Kínában a Jangce folyón tizennégy éven keresztül épült Három Szurdok Gát, amelynek építése során 27,2 millió köbméter betont használtak fel. Ha ez a szám önmagában nem lenne elég félelmetes, akkor képzeljük csak el, hogy ez a hatalmas monstrum és az általa visszafogott víztömeg a NASA felmérése szerint lelassította a Föld forgását. 

Érdekesek vagyunk mi emberek. Megpróbáljuk betörni a környezetünket: fedelet építünk a fejünk fölé, talajt a lábunk alá, falakat magunk köré. És közben egyre inkább elfelejtünk abban élni, aminek természetünkből fakadóan részesei vagyunk. Betont termelünk, védve magunkat az időjárás szélsőségeitől, miközben pont ezzel a gyártási folyamattal tesszük szélsőségessé azt.

Csodáljuk a természetet, vágyunk a zöldre, miközben folyamatosan gyérítjük és szürkítjük azt.

Kínában mára már a tengerpartok több mint hatvan százalékát beton fedi, de az Egyesült Államokban is folyamatos a bevonás. Ez pedig jelentősen csökkenti a partmenti élővilág sokszínűségét, sőt mi több: túlélési esélyeit.

Epekedünk a vízért, aggódunk, hogy unokáinknak vajon még jut-e, miközben ontjuk magunkból a cementet. Azt a cementet, amelynek gyártása a világ ipari vízfelhasználásának majdnem a tizedrészét teszi ki. És ha ez még nem lenne elég: ennek a hatalmas mennyiségnek több mint hetvenöt százaléka olyan területeken történik, amelyek súlyosan száraz és vízhiányos régióknak minősülnek. Persze, tapossunk bele még egyet…

Panaszkodunk a forró nyári napokra, a városokban beszívott benzingőzre, miközben újabb és újabb tornyokat építünk. Épületeket, monstrumokat emelünk, amelyek mélyen magukba szívják a nap melegét, izzasztják és terhelik a szervezetünket, csapdába ejtik a káros gázokat, amelyeket mi mind nagyobb és nagyobb mennyiségekben szívunk be nap mint nap.

Jonathan Watts, a The Guardian újságírója fogalmazta meg legjobban a betongyártás mértéktelenségének előremutató paradoxonait: „A beton felfelé viszi civilizációnkat, a dubaji Burj Khalifa felhőkarcoló esetében akár 163 emelettel is, így a levegőből életteret hozhat létre. De kifelé tolja az emberi lábnyomot, elterjedve a termékeny termőtalajon, megfullasztva az élőhelyeket. A biológiai sokféleség válságát okozza, amelyet sok tudós szerint ugyanolyan fenyegetést jelent, mint az éghajlati problémák”.

Ha érdekel a környezetvédelem, nézz szét itt, ha pedig más, fajsúlyos írást olvasnál, ezt az oldalt ajánljuk!