A hínár az új szalonna? – Véleménycikk egy vegán felfedezésről

Pár évvel ezelőtt Oregon államban szabadalmaztattak egy hínárt, amely megsütve megtévesztésig hasonlít a magyarok által is igen kedvelt szalonnához. A tudományos nevén Palmaria mollis-nak keresztelt vörös hínárról úgy kezdtek beszélgetni, mint a modern kor legújabb szuperélelmiszeréről – a nagyközönség mégsem őrült meg érte. Eddig.

A hétköznapokban csak ’Dulse’-nak nevezett növény vitaminokban, ásványi anyagokban és fehérjékben gazdag tengeri zöldség. A Csendes-óceán és az Atlanti-óceán partjai mentén vadon is megtalálható, és évtizedek óta használják szárított formában főzési alapanyagként és táplálékkiegészítőként.

Fotó: 123RF

Korábban több kísérlet bizonyította a hínár szervezetünkre gyakorolt áldásos hatását. Az egyik legérdekesebb az az egereken és zebrahalakon végzett kutatás, amelyben japán tudósokkal együttműködve vizsgálták elhízás elleni hatásait. A kutatás során arra jutottak, hogy a Dulse képes megelőzni a májzsugorodást és a zsigeri zsírosodást, tehát funkcionális élelmiszerként

alkalmas lehet tehát az elhízás és az elhízással összefüggő betegségek kialakulásának megelőzésére.

Chris Langdon (a Miami Egyetem kutatója) és társai nemrég egy új törzset hoztak létre, amely áttetsző vörös salátára hasonlít és kiváló ásványi anyag, vitamin- és antioxidáns-forrás, ami akár 16 százalék fehérjét is tartalmazhat. Eredetileg olyan szuperélelmiszernek tervezték, amit más élőlények táplálása során tudnak hasznosítani, azonban amikor rájöttek beltartalmi értékeinek és gyors előállíthatóságának előnyeire, megkezdődtek az élelmiszeripari kísérletezések is.

Fotó: Unsplash / Bakd&Raw by Karolin Baitinger

Szakácsokkal, séfekkel kezdtek együttműködni, és salátaöntetektől kezdve a rizskekszeken át számos terméket kipróbáltak, mégis: az általuk termesztett új törzs legfőbb értékét friss fogyasztásában látják megjelenni. Ugyanakkor arra is rájöttek, hogy a hínár megsütve olyan ízű, mint a szalonna, főleg, ha sütés előtt kicsit meg is füstölik.

A Langdon laboratóriumban ma is kísérleteznek a Dulse vonzóbbá tételével: különböző formájú és színű változatokat állítanak elő, hogy mindenki megtalálja a kedvére valót. Termesztésükhöz csak egy kis tengervízre és napfényre van szükség, de hiába tűnik ennyire egyszerűnek a képlet, a Dulse berobbanása még váratott magára.

Aztán nemrégiben az Umaro Foods csapata – akik olyan élelmiszerrendszerek kidolgozásán dolgoznak, amelyek fenntarthatók, és kímélik a környezetet, állatvilágot – felkarolta a Dulse terjesztésének ügyét. Egy egész meggyőző kampánnyal kezdték népszerűsíteni a terméket:

az általuk felfuttatott „bacon” hínárból, csicseriborsóból, kókusz- és napraforgóolajból, paprikából, retek levéből és sóból készül.

Az UMARO egy egészen friss, 2022-es projekt, ezért még csak pár étterem kínálatában érhető el, viszont gyorsan terjeszkednek, és az „új bacon” iránti érdeklődés fellángolóban van.

Fotó: Wikipedia / Paulo O.

A kutatók szerint a tengeri alga kínálja a legfenntarthatóbb, legalacsonyabb hatású fehérjeforrást, és az óceán a legnagyobb fehérje-bioreaktorunk. Nem igényel sem földet, sem édesvizet, sem műtrágyát. A tudomány képviselői szerint könnyen lehet, hogy a jövőben a tengeri algák, hínárok és moszatok fogják fedezni fehérjeszükségletünk nagy részét.

Az alternatív megoldásokat kereső kutatók úgy vélik, a genetikailag manipulált sertések világának le kell áldoznia, hiszen ezeket az állatokat olyan körülmények között tartják, ami igen sok kérdést és problémát felvet – a fejünket pedig nem fordíthatjuk el. A „hínárszalonna” azonban egy elérhető alternatíva, ami mellett egyre több neves és elismert gasztronómiai szakember és vállalkozás foglal állást.

Egy biztos: a Dulse számos formában jelen van mind az európai, mind a tengerentúli élelmiszeriparban, és beltartalmi értékei, egészségünkre gyakorolt pozitív hatásai vitathatatlanok.

Az már más kérdés, hogy valóban akarunk-e szalonnát csinálni belőle, vagy hogy egyáltalán szükséges-e baconalternatívákon gondolkodni.

Én például közel sem vagyok biztos abban, hogy az örökös újragondolás vezetne el bennünket egy jobb világhoz. De ha mégis újragondolunk, akkor számomra logikusabb volna, ha az elveinket, életmódunkat gondolnánk újra a minket kiszolgáló termékek helyett. Ugyanis amíg ugyanazt a terméket megkapjuk „máshogy”, nem kényszerülünk valódi gondolkodásra, belátásra, vagyis valódi változásra – amire igenis szükség van ahhoz, hogy az ember és természet viszonyában összekuszált szálak kisimulhassanak.

Ha már újragondolunk, például felidézhetnénk azt, amit a régiek tudtak, ugyanis egykor egészen jó megoldások voltak szalonnaügyileg: a vidéki házaknál malacot tartottak, amelyektől képesek voltak megválni. Az állat állatszámba, az ember emberszámba ment, vagyis le tudta vágni a jószágot, mikor szükség volt rá, de addig szeretettel gondozta azt. Nem volt felesleges kegyetlenkedés, sem állatkínzás, mégis volt szalonna – és volt ember, aki hajlandó volt dolgozni vele. Aztán az elkészült terméket mértékkel fogyasztották, hogy egy egész évre kitartson. Vagyis nem ettek mindennap húst – mert lemondani akkor is le kellett, csak még nem tűnt az olyan rettenetes, elképzelhetetlen dolognak, mint ma.