Bíró András szerint mindösszesen nyolc-tíz szem fekete szeder fedezi az ember napi C-vitamin-szükségletét, és a belőle készült szörp egy kis szódával felengedve a legjobb italok egyike. Pár évtizeddel ezelőtt Baranyában még csuprokban szedték az erdőszélen, és bort készítettek belőle. Kardos Árpád szerint „befőttje sem megvetendő, jó, ízletes csemege”, amit bátran mer ajánlani, és „egyes fajai egészen pompás ízű csemegét szolgáltatnak még az úri asztalra is s nyersen,
különösen a hölgyeknek és gyermekeknek, alig lehetne kitűnőbb és egészségesebb gyümölcsöt ajánlani”.
Elérkezett a szederszezon, mi pedig igyekszünk egy kis rendet tenni a szedrek háza táján, mert bizony akad itt is kibogoznivaló bőven. Kezdjünk is neki, rögtön a vadszederrel!
A vadszeder vagy földi szeder (Rubus fruticosus) egy, a szeder nemzetséghez tartozó, egész Európában elterjedt gyümölcstermő gyógynövény. Olyan fajokat foglal magába, amelyek nagyon hasonlítanak egymásra, és egymással gyakran kereszteződnek is: tulajdonképpen vadszedernek nevezzük azon szedreket, amelyeket nem kiskerti körülmények között, hanem az erdőszélen sétálva, a cserjésben járva szüretelhetünk le.
Érdekességképp:
csak Magyarországon eddig több mint 160 különböző vadszedret azonosítottak már a természetben,
azonban a felhasználásban rejlő lehetőségek szempontjából ezek elkülönítése nem olyan lényeges.
Erdőszélek, tisztások, szinte áthatolhatatlan bozótosok lakója: ezekben járva már messziről feltűnhetnek több méteres, földig hajló tüskés hajtásai. Levelei flavonoidokat, pektint, csersavat, szterolokat és triterpént is tartalmaznak, gyümölcse pedig gazdag B vitaminokban és C-vitaminban is.
A népgyógyászatban torokfájás, torokgyulladás, afta és hasmenés kezelésére is alkalmazták, szárított levelét gyógyteaként itták.
Nemrégiben bővebben is írtunk róla, a felhasználási lehetőségeit tartalmazó írásunk itt érhető el.
Nemesített változatait és a különböző szederfajtákat egyre több kertészet kínálatában megtalálhatjuk, hiszen úgy tűnik, hogy hosszú idő után újra reneszánszát éli. Talán nem is véletlen, hiszen
a szeder kerítést befutó növényként, térelválasztóként, szélfogóként és futtatható növényként is megállja a helyét, ráadásul ha jól érzi magát, rendkívül gazdag gyümölcshozammal hálálja meg a gondoskodást.
Legismertebb kiskerti fajtája a Rubus fruticosus 'Thornfree', azaz a tüskétlen fekete szeder, aminek egyik fő előnyét a neve is elárulja: nem rendelkezik a szüreteléskor fájdalmat okozó tüskékkel. Egy erőteljes növekedésű, június végén virágozni kezdő fajta, ami egészen szeptember közepéig virágzik, így
a termésérés és betakarítás időszaka is igen hosszú: július végétől egészen szeptember végéig elhúzódhat.
Gyümölcse középnagy, megnyúlt, fényes fekete, gyümölcshúsa lédús, kellemesen édes és egyben fanyar is. Friss fogyasztásra és feldolgozásra is alkalmas: a gyümölcsbortól kezdve a szörpön át egészen a gyümölcskocsonyáig számos finomság készülhet belőle.
Közeli rokona a Rubus fruticosus 'Thornless Evergreen', ami egy még nála is termékenyebb fajta. Igen népszerű: lekvárkészítéshez és sütéshez, mártások készítéséhez is felhasználható. És ha tüskétlen vonalon lehet még tovább fokozni, akkor arra egészen biztosan csak a Rubus fruticosus 'Dirksen' fajta lehet a megoldás, ami július közepétől érleli nagy méretű, kúp alakú, fényes fekete, teljes érésben megpuhuló terméseit. Felhasználható friss fogyasztásra és feldolgozásra is, és minőségromlás nélkül fagyasztható.
Népszerű nagy termésű, tüskétlen fajta még a Rubus fruticosus 'Loch Ness', de nem hagyhatjuk ki a felsorolásunkból az óriás termésméretéről híres, augusztustól érő Rubus fruticosus ’Black Satin’ fajtát sem. Mindkettő jól viseli a téli lehűléseket, de aszályos nyári időszakban öntözést kívánnak.
A bőséges terméshozam eléréséhez támrendszerre és tápanyag-utánpótlásra is szükségük van.
Aztán itt van még a kevésbé ismert Chester szeder is, egy amerikai nemesítésű tüskementes fajta. 1985-ben hozták létre az Illinoisi Egyetemen a SIUS 47 és Thornfree fajták keresztezésével. Kifejezetten bőtermő, ízletes gyümölcsöket hozó, erős növekedésű fajta. Vesszőinek hossza elérheti a háromméteres hosszúságot is, ezért erős támrendszert igényel. Az első termésekre július végétől számíthatunk, de az érési folyamat egészen a tél elejéig is eltarthat.
A szedrekről nagy általánosságban elmondható, hogy a jó víz- és levegőgazdálkodású, humuszban és tápanyagban gazdag, középkötött talajt kedvelik.
Nagy fényigényű növények, amelyek bírják a napot, de szeretik a szélvédett helyeket. Vízigényük nagynak mondható, és termesztésük támrendszerhez kötött, ugyanis az indák hossza meghaladhatja a három métert is.
A tüskétlen szederfajták fagyérzékenyebbek lehetnek, így adott körülmények között akár takarnunk is kell őket a téli hónapokban.
Sajnos számos kártevő és betegség nehezítheti a szeder mindennapjait: a szedermozaiktól kezdve a szeder leptoszfériás betegségén át a gubacsszúnyogokig. Érdemes tehát a megfelelően magas ökológiai értékű környezetet biztosítanunk számára, hogy a nehézségek ellenére is bő termést hozhasson. Úgy tartják, hogy csak az első szedertő vásárlása a nehéz, utána már sorra érkezik a többi, annyira megszereti a gondos kertgazda ezt a sokszínű növényt.
Végül röviden említsünk meg egy nem éppen pozitív megjelenésű szederfajt is, az örmény szedret (Rubus armeniacus), aminek első igazolt hazai előfordulásai az 1990-es évekből származnak, mára pedig elsősorban Budapest térségében, a ruderális társulásokban rendelkezik erős állományokkal. Természetvédelmi szempontból az alföldi homoki vegetációt érintő terjedése jelenthet veszélyt.
Kaukázusi eredetű faj, amelyet gyümölcse miatt számos országban megtelepítettek, nem számolva azzal, hogy kivadulásával özönnövénnyé válhat. A Király Gergely és két, cseh társszerzőjével jegyzett tanulmányból megtudhatjuk, hogy az örmény szeder Európában az 1830-as években jelent meg, és főként Németországban, a Brit szigeteken és Skandinávia déli részén vált gyakorivá, legkeletebbi említései pedig Lengyelországból származnak. Ausztriában és Szlovákiában is ismert: Tirol és Felső-Ausztria vidékein az autópályák térségében helyenként tömegesen fordul elő. A szerzők kutatásaik során mintegy 50 hazai lelőhelyet találtak: a faj az Északi-középhegység kivételével minden nagytájon előkerült.
Elterjedésének gócpontjai Sopron, Sárvár, Győr és Budapest körzetében találhatók: itt az örmény szeder helyenként tömegesen terjedve özönfajként viselkedik.
Ha tehát bárki ezt a fajt ajánlja ültetésre, vagy bárhol a világban járva utunkba akad, ne hozzunk belőle kertünkbe, mert hosszútávon sok rosszat tehetünk vele környezetünknek!
Nyitókép: 123RF
