Most sincs másként. Így hát otthon elővettem, lefújtam róla a port, megsimogattam, és ünnepi hangulatba öltöztettem magam. Nem volt nehéz, mert ahogyan lapozgatjuk a könyvet, lépésről-lépésre kerülünk közelebb a vendéglátás művészetéhez – amit az alcím is ígér.
Mert ez a könyv nem csupán egy szakácskönyv, amelyben ünnepi ötleteket lelhetünk.
Az összejövetelek megszervezésétől a meghívók elkészítésén át az asztalok díszítéséig minden mozzanathoz segítséget nyújt.
Tanácsokat kapunk az ételek megválasztásához és az adagonként megvásárolandó mennyiségekhez is, ami nagy könnyebbség annak, aki ritkán készül nagyobb társaságot vendégül látni.
A Megtervezés című fejezetben olyan sarokpontokra is kitér, amelyekre esetleg nem is gondolunk, de létük vagy nemlétük nagymértékben meghatározza a vendégség sikerét: az ülőalkalmatosságok, az asztalok mérete és elhelyezése, a büfé kialakítása, az edények, evőeszközök fajtái és formái. Találunk környezetvédelmi tanácsokat, és tippeket arra is, hogy mi legyen a gyerekekkel, hol étkezzenek, hogyan szórakoztassuk őket.
Nem csupán szakácskönyv: azért sem, mert az ételfotókon kívül olyan gyönyörű „vendégséges” képeket sorakoztat fel, hogy lap-lap után már ellenállhatatlan vágy ébred az emberben, hogy máris nekilásson és összehívja barátait egy piknikre, egy esti mulatságra.
A különböző ünnepekhez menüajánlatok társulnak italajánlattal, tehát a gyakorlatlanok tobzódhatnak az ötletekben. A receptek pedig egyenesen lenyűgözőek! Nekem vannak köztük személyes kedvenceim is. Például a tejszínes citrommártás zsályával, a pisztáciás sárgabarackkrém, a túróval töltött padlizsántekercs, a mandulás vérnarancspárfé, a burgonyaleves rákkal.
A „Kézzel fogható parti” eseményt 30 főre, kicsi lakásba ajánlja a szerző, amiből, ha eddig nem vettük volna észre, kiderül, hogy a könyv szerzője nem kis hazákban él. Egy 27 négyzetméteres kis lakásban élőnek valószínűleg eszébe se jutna 30 vendéget hívni. Legyen a lakás bármekkora is, ha sok vendéget hívunk, és laza baráti beszélgetős alkalomra készülünk, a „kézzel fogható”, vagyis evőeszköz nélkül, akár állva is elfogyasztató finomságok ilyenkor jól jönnek. Az ajánlat ehhez: avokádómártás nyers zöldséggel, padlizsános pizza olajbogyóval, banános-mozzarellás falatok, minivirsli pongyolában, sonkával és kaporral töltött uborka, mandulás csokoládékockák. Ez így, egyben elég jól hangzik, és még elkészíteni sem nagyon bonyolult.
Ebből a könyvből vettem az ötletet, hogy „Sajtországban” vacsorát készítsünk egyszer egy születésnapra, mini borkóstolóval egybekötve. Itt nem csak egy kis sajttál mutatkozott be, hanem svájci sajtleves, Sajtos rúd, Sonkás-mozzarellás polenta alkotta az este gerincét. A menühöz ajánlott Grapefruithab helyett Fűszeres-sajtos lepény a macskajaj-ételek közül elcsent Handkäs mit Musik tette fel a koronát a sajtos ünnepségre.
A Handkäs mit Musik egy német, pontosabban Hessen tartományból származó specialitás. Az aludttejből készült, kissé áttetsző, fényes, sárga sajtot kézzel formázzák. A csípős aromájú, erősen illatos sajtos fehér hagymás vinegret mártásban pácolva kínálják. A névben a „mit Musik”, vagyis zenével kifejezés, arra utal, hogy bár később érkezik, de emésztés közben jelentős puffadást okozhat a fogyasztása. A zene másik magyarázat, hogy a vinegrethez használt ecetes és olajos üvegcsék összekoccanva csilingelő hangot hallatnak.
Az Éljen Franciaország! fejezet természetesen a francia konyhát csillantja fel. Megtaláljuk a hagyományos francia halászlé receptjét, ami természetesen merőben már, mint a mi piros-paprikás halászlevünk. Ebben a francia változatban a zöldségek, a citrom, a sáfrány és a fokhagyma viszi a prímet, amelyek zamatát a tojássárgája fogja lágy egységbe. A nizzai saláta után és a csőben sült, sajttal és szerecsendióval megbabonázott, csőben sült burgonya előtt nem is lehetne stílusosabbat elképzelni. Ehhez a citromos lepénnyel betetézett menühöz a szerző azt javasolja, hogy az asztalt fehér abrosszal vagy papírral borítsuk be, és helyezzünk el rajta köveket, kagylókat, vagy zöld füveket, amelyeket franciaországi utazásukról hoztunk magunkkal, az összes asztali kiegészítő pedig idézze fel a francia nemzeti színeket. Háttérbe diavetővel a kedvenc francia tájképünket vetítsük a falra. Italnak kifejezetten Provence kínálatából válogatott borokat válasszunk.
A postán küldött vagy személyesen kézbesített meghívókhoz is kapunk ötletet: „sokszorosítsunk egy fényképet, amelyet szabadságunk alatt készítettünk, és küldjük el levelezőlapként. Vagy ragasszunk egy kis homokot a strandról, néhány apró kagylóval egy levelezőlapra és borítékban postázzuk. Vagy kössünk össze francia selyemszalaggal egy csokor levendulát, és rögzítsünk hozzá egy kis kártyát.” Milyen más ezt olvasni abban a korban, amikor a meghívások legtöbbször e-mailben vagy éppen csak egy chat-üzenetben érkeznek, jobb esetben pedig telefonon! És a szerző azért gondol azokra is, akik még nem jártak Franciaországban: „Ha egyszer eljutunk Dél-Franciaországba, keressünk a piacon „Rouille de St. Tropez”-t, halászléhez való mártás valódi fűszerkeverékét.”
Minden ünnepre találunk itt megoldást – tényleg minden részletre kiterjedően.
Javaslom mindenkinek, ha rálel egy antikváriumban, véletlenül se hagyja ott ezt a könyvet. Hiába érte el már bőven a felnőttkort, megéri, ha ott van a kezünk ügyében!
Mert nem ment ki a divatból – ahogy az ünnepeink sem.
Egykor a sorsdöntő fordulatok számítottak ünnepnek, de az csupán rajtunk múlik, hogy hány ünnepnap lesz a mi saját naptárunkban. Ezer és ezer okot találhatunk az ünneplésre, akár egy kellemes vacsora, egy piknik, garden party, vagy egy házibuli kapcsán. Ha pedig végképp nincs rá ürügy, hát találjunk ki valamit, vagy egyszerűen hívjuk meg barátainkat, hogy kellemesen tölthessük az estét. Ünnepeljünk szívből jövően!
Nyitókép: Halmos Monika / Rózsakunyhó Alkotóműhely
