Napóleontól az éhes katonákig: a konzerv kacskaringós története

Kult

Napóleontól az éhes katonákig: a konzerv kacskaringós története

Gondoltad volna, hogy Napóleon, éhes katonák és háborúk kellettek ahhoz, hogy mindennapi életünk megmentője, a konzerv és nyitója egyáltalán megszülethessenek? Hosszú, kacifántos az út a katonák szájáig… Talán még kacifántosabb onnan egészen a konyhánkig.

A 18. század végén járunk, Franciaországban. Egy ívelt szemöldökű, mélyreható tekintetű, kicsit kopasz cukrászmester kísérletezget ebben a sötét, véres korszakban. Nicolas Appertnek hívják a fickót, akinek már viszketett a tenyere a tettvágytól, hiszen sejtett valami forradalmit, valami egészen különlegeset – noha bizonyítani, magyarázni nem tudta.

Csak azt tudta, ha az ételt üvegbe tölti, majd úgy főzi meg, akkor az sokkal tartósabb lesz.

Többször is kipróbálta, az egyszeri csodának hitt eredmény a titkos művelet után rendszeresen bekövetkezett. Kétségtelen, ha szorosan ledugaszolja az étellel megtöltött vastag falú üvegpalackot, parafadugóval és viasszal eltömíti, hogy gond nélkül a forrásban lévő vízfürdőben tarthassa, akkor az étel nem fog pár nap múlva megromlani.

Fotó: Unsplash / Rafael Maksian

Az élelmiszereket ezzel a procedúrával hosszabb élettartamúvá tudja varázsolni. Az okokról, a miértekről azonban halvány fogalma sem volt. Az 1860-as évek elején Louis Pastour, francia kémikus tudományos magyarázattal szolgált Appert misztériumára:

az étel romlásáért felelős mikroorganizmusokat az ultramagas hőmérséklet kiírtja, a lezárás pedig megakadályozza az újabb szennyeződések bekerülését.

Appert „mezei” kísérletezgetésének végül Bonaparte Napóleon felhívása adott értelmet még az 1800-as évek elején. Az állhatatos hadvezér 12 ezer frankot ajánlott annak, aki segít megoldani a hadsereg élelmezését, amihez hetekig, hónapokig elálló élelmiszerek kellettek. Akkoriban rengeteg francia katona halt éhen vagy betegedett meg C-vitamin-hiány miatti skorbutban; a probléma tehát égető volt, ami azonnali, halasztást nem tűrő megoldást követelt. Szükség volt az élelmiszer-ellátás új dimenziójára, ahol az élelmiszerek nem halmozódnak fel, és nem romlanak meg oly mértékben.   

Fotó: Unsplash / Gregor Regauer

Appert ekkor lépett elő a sötétségből, egyenesen ki, a reflektorfénybe, 1812-ben át is vette Napóleontól a pénzdíjat, emellé az Emberiség Jótevője címet is megkapta – noha Appert sosem szabadalmaztatta ötletét, ezzel szemben egy brit föltaláló, Peter Durand már 1810-ben levédette saját konzerválási módszerét. Ő az üvegek helyett bádogdobozokat használt, jelentősen gyorsítva ezzel a konzerválási eljárást. Ezt a tökéletesített, fémdobozos verziót használták a katonák élelmezésére.

A konzervek előnyeit eleinte tehát csak a hadsereg élvezte, ám hamarosan a munkásosztály is hatalmas érdeklődést mutatott.

A módosabb réteget és a középosztályt ezzel szemben nem nyerte meg, fanyalogva, szájhúzva fogadták a forradalmi ötletet: képzeletben a háztartási alkalmazottak és az otthon munkálkodó nők hiányát társították hozzá, mondván kinek kell tartós élelmiszer, ha otthon van, ki frissen elkészítse?

Tömören: derogált nekik a dobozba zárt instant élvezet.

A konzerv népszerűségét a 20. század megnövelte, a II. világháború után pedig már gyökeresen megváltozott a megítélése. A forradalmakat, világháborúkat átélt módosabb réteg sem vetette meg többé a „bűnös” élvezetet.

Fotó: Pexels / Leeloo The First

Egy gond volt csak: a gőzgépek feltalálása akkoriban sokkal jobban foglalkoztatta az emberiséget, mint holmi érdektelen konzervnyitóké.

A helyzet a konzervek mindennapi forgalomba való kerüléséig sem változott: volt konzerv, de körülbelül 50 éven keresztül nem volt hozzá nyitó.

Fél évszázadon keresztül folyt az ádáz harc a konzerv tartalmának megszerzéséért: a katonák például bajonettel, karddal, vésővel, szöggel, kalapáccsal, sőt néha puskalövéssel is próbálkoztak, hogy végre hozzájuthassanak a (kiloccsanó, szétfröcskölődő) tartalomhoz.

Fotó: Pixabay / Achim Thiemermann 

1855-ben, Robert Yeates által készített kezdetleges nyitószerkezettel is csak barbár módon lehetett kinyitni a fémdobozt. Három évvel később Ezra Warner már egy „emelőszerkezetes” nyitóval rukkolt elő, de mindkét verzió civil használatát túlságosan veszélyesnek ítélték: nem volt háziasszony-kompatibilis, továbbra is gyerekjáték volt használat közben levágni az ujjat.

Végül 1870-ben született meg William Lyman elméjéből a forgókerekes konzervnyitó ötlete, 1925-ben pedig a ma ismert fogaskerekes konzervnyitó ősét alkották meg.

1931-ben (tehát több mint 120 évvel később a konzervdoboz feltalálása után) pedig létrejött a félkézzel is használható „bunker” nyitó. Onnantól kezdve már nem jelentett gondot a kinyitás: a konzerv fejlődéstörténete nagyjából véget ért.

Nyitókép: Pixabay

Ajánljuk még:

Holnap nyit a Hagyományok Háza Ünnepváró Forgataga

A Hagyományok Háza életében a karácsonyi ünnepvárás az év legmeghittebb időszaka. Az idén december 6. és 8. között megrendezésre kerülő Ünnepváró Forgatag koncertekkel, bábelőadássokkal, ajándékkészítő műhelyekkel, mesével, gyerektáncházzal, kézműves vásárral és mesterségbemutatókkal, valamint kedvezményes kiadványárusítással várja a látogatókat. A különleges, minden korosztályt megszólító programsorozat egyik legizgalmasabb tevékenysége a kézműves műhelyekben zajlik, ahol hagyományos mesterségekből ihletett, kézzel készített ajándékokat lehet alkotni.