Napóleontól az éhes katonákig: a konzerv kacskaringós története

A 18. század végén járunk, Franciaországban. Egy ívelt szemöldökű, mélyreható tekintetű, kicsit kopasz cukrászmester kísérletezget ebben a sötét, véres korszakban. Nicolas Appertnek hívják a fickót, akinek már viszketett a tenyere a tettvágytól, hiszen sejtett valami forradalmit, valami egészen különlegeset – noha bizonyítani, magyarázni nem tudta.

Csak azt tudta, ha az ételt üvegbe tölti, majd úgy főzi meg, akkor az sokkal tartósabb lesz.

Többször is kipróbálta, az egyszeri csodának hitt eredmény a titkos művelet után rendszeresen bekövetkezett. Kétségtelen, ha szorosan ledugaszolja az étellel megtöltött vastag falú üvegpalackot, parafadugóval és viasszal eltömíti, hogy gond nélkül a forrásban lévő vízfürdőben tarthassa, akkor az étel nem fog pár nap múlva megromlani.

Fotó: Unsplash / Rafael Maksian

Az élelmiszereket ezzel a procedúrával hosszabb élettartamúvá tudja varázsolni. Az okokról, a miértekről azonban halvány fogalma sem volt. Az 1860-as évek elején Louis Pastour, francia kémikus tudományos magyarázattal szolgált Appert misztériumára:

az étel romlásáért felelős mikroorganizmusokat az ultramagas hőmérséklet kiírtja, a lezárás pedig megakadályozza az újabb szennyeződések bekerülését.

Appert „mezei” kísérletezgetésének végül Bonaparte Napóleon felhívása adott értelmet még az 1800-as évek elején. Az állhatatos hadvezér 12 ezer frankot ajánlott annak, aki segít megoldani a hadsereg élelmezését, amihez hetekig, hónapokig elálló élelmiszerek kellettek. Akkoriban rengeteg francia katona halt éhen vagy betegedett meg C-vitamin-hiány miatti skorbutban; a probléma tehát égető volt, ami azonnali, halasztást nem tűrő megoldást követelt. Szükség volt az élelmiszer-ellátás új dimenziójára, ahol az élelmiszerek nem halmozódnak fel, és nem romlanak meg oly mértékben.   

Fotó: Unsplash / Gregor Regauer

Appert ekkor lépett elő a sötétségből, egyenesen ki, a reflektorfénybe, 1812-ben át is vette Napóleontól a pénzdíjat, emellé az Emberiség Jótevője címet is megkapta – noha Appert sosem szabadalmaztatta ötletét, ezzel szemben egy brit föltaláló, Peter Durand már 1810-ben levédette saját konzerválási módszerét. Ő az üvegek helyett bádogdobozokat használt, jelentősen gyorsítva ezzel a konzerválási eljárást. Ezt a tökéletesített, fémdobozos verziót használták a katonák élelmezésére.

A konzervek előnyeit eleinte tehát csak a hadsereg élvezte, ám hamarosan a munkásosztály is hatalmas érdeklődést mutatott.

A módosabb réteget és a középosztályt ezzel szemben nem nyerte meg, fanyalogva, szájhúzva fogadták a forradalmi ötletet: képzeletben a háztartási alkalmazottak és az otthon munkálkodó nők hiányát társították hozzá, mondván kinek kell tartós élelmiszer, ha otthon van, ki frissen elkészítse?

Tömören: derogált nekik a dobozba zárt instant élvezet.

A konzerv népszerűségét a 20. század megnövelte, a II. világháború után pedig már gyökeresen megváltozott a megítélése. A forradalmakat, világháborúkat átélt módosabb réteg sem vetette meg többé a „bűnös” élvezetet.

Fotó: Pexels / Leeloo The First

Egy gond volt csak: a gőzgépek feltalálása akkoriban sokkal jobban foglalkoztatta az emberiséget, mint holmi érdektelen konzervnyitóké.

A helyzet a konzervek mindennapi forgalomba való kerüléséig sem változott: volt konzerv, de körülbelül 50 éven keresztül nem volt hozzá nyitó.

Fél évszázadon keresztül folyt az ádáz harc a konzerv tartalmának megszerzéséért: a katonák például bajonettel, karddal, vésővel, szöggel, kalapáccsal, sőt néha puskalövéssel is próbálkoztak, hogy végre hozzájuthassanak a (kiloccsanó, szétfröcskölődő) tartalomhoz.

Fotó: Pixabay / Achim Thiemermann 

1855-ben, Robert Yeates által készített kezdetleges nyitószerkezettel is csak barbár módon lehetett kinyitni a fémdobozt. Három évvel később Ezra Warner már egy „emelőszerkezetes” nyitóval rukkolt elő, de mindkét verzió civil használatát túlságosan veszélyesnek ítélték: nem volt háziasszony-kompatibilis, továbbra is gyerekjáték volt használat közben levágni az ujjat.

Végül 1870-ben született meg William Lyman elméjéből a forgókerekes konzervnyitó ötlete, 1925-ben pedig a ma ismert fogaskerekes konzervnyitó ősét alkották meg.

1931-ben (tehát több mint 120 évvel később a konzervdoboz feltalálása után) pedig létrejött a félkézzel is használható „bunker” nyitó. Onnantól kezdve már nem jelentett gondot a kinyitás: a konzerv fejlődéstörténete nagyjából véget ért.

Nyitókép: Pixabay