Ott árválkodott egy kis tök a pénztár mellett: féláron el lehet vinni – mondták. Hazavittem. Azt gondoltam, lesz belőle tökfőzelék. Ugyan nem rajongok érte, de körülöttem mindenki más igen. Mellé fasírt – már csak az a kérdés, hogy egyben süssem-e vagy inkább kis pogácsáknak. Ez utóbbi az ízletesebb, ám több zsiradék kell hozzá. Előbbi viszont gyorsabban kész, és az sem utolsó szempont. És míg így morfondíroztam, nézegettem a kis tökömet, egyszerre megszállt valamiféle ihlet.
Legyen belőle töltött tök!
Az efféle zsengeségek szinte kínálják magukat. Ne daraboljuk, ne gyaluljuk, maradjon szépen úgy, ahogyan őt a természet megteremtette. Vagy legfeljebb szépen hosszában elhasítva. Hajszálvékonyan lehántottam a héját – a tök héja sokszor a húslevesbe vándorol, ad neki plusz ízt. Félbevágtam, és kikapargattam puha belét. Olyan zsenge volt, annyira puha, hogy vétek lett volna eldobni – amúgy ez is ment volna a levesbe.
Fotó: Halmos Monika @rozsakunyho
Indultam kaporért, és volt bennem némi fenntartás, mert az idei év csupaszcsiga-kolóniája majdnem minden reggelre okozott meglepetést. Talán a „csigalassúság” kifejezést újra kellene értelmezni, mert hihetetlenül gyorsan tarolnak le mindent ezek a legújabb kori meztelenek és házasok. Nem ok nélküli volt a félelmem: aznapra a gyönge kaprom lett oda. A tök meg kapor nélkül nem sokat ér, így csak a kovászosnak félretett kaporszáraimban bízhattam.
Fel is raktam a tűzre egy kislábosban a tökbelet, a kaporszárat, és éppen csak forraltam rajta egyet. Amikor kihűlt, egy maréknyi zabpehellyel gazdagítottam, meg néhány kanál sűrű tejföllel. Zabpehely került a darált húshoz is, meg zsíron pirított vöröshagyma, néhány gerezd fokhagyma finomra reszelve. Pirospaprikát meg csípőset csak mértékkel szórtam rá, ne vigye el a nyárelő finom zamatát valami pusztai romantika felé.
Fotó: Halmos Monika @rozsakunyho
A jól megdolgozott húsmasszát a fél tökökbe halmoztam, mehettek is a kizsírozott tepsibe, és fedő alatt párolódtak a sütőben fél órán át. Akkorra szépen meghízott a töltelék. A láboskában várakozó zabpelyhes-tökbeles-kaporszáras-tejfölös egyveleget habosra turmixoltam, gondosan megöntöztem vele a tököket, és visszatettem jó tíz perce, immár fedetlenül a sütőbe.
Mire elkészült, finom illat lengte be a konyhát, aki beleszimatolt, kapros tökfőzelék és fasírt jelenlétét vélhette. Nem véletlenül, hiszen minden benne volt, amit e hétköznapi fogástól elvárunk. Igaz, zsömle meg liszt helyett zabpehellyel, ami sokak számára örvendetes.
Fotó: Halmos Monika @rozsakunyho
Ez egy bébitök volt, kellemes töltelékkel, bársonyosan könnyű mártásban, így megérdemelte, hogy hiába hétköznap, megadjuk a módját a tálalásnak. Nálam nem csodálkozik senki, ha virágok kerülnek a tányérra, bár azért a kapros tökfőzelékre legfeljebb csak kaporvirág kerülhetett volna. Kaporvirág nem lévén a kert tavasztól búcsúzó virágainak egyvelegét gondoltam hozzáillőnek: kedves százszorszépet, illatos lóherevirágot, kéklő borágót. És hogy a tejfölre rímeljen még valami savanykás, pár madársóska-levéllel pettyegettem a mártást. No, meg pici répazöldekkel, mert jó ideje rákaptam különös aromájára. Így lett teljes a kép, és az ízkompozíció.
Fotó: Halmos Monika @rozsakunyho
Megmentettem egy bébitököt, és miféle fejedelmi ebéd vált belőle? Olyan, hogy megkívánt még egy pohár könnyű bort is, egy légiesen könnyű savignon blanc csatlakozott mellé, innen a szomszéd dombok öleléséből. A bor pedig mindig újabb gondolatokat ébreszt, és miközben a tök átalakulásának filozófiáját boncolgattam, Cserna-Szabó András gondolatai kúsztak elő a fejemből.
Fotó: Halmos Monika @rozsakunyho
„A maradék a legmagasabb kérdése a gasztronómiának. A resztliből egyszeri, soha többé meg nem ismételhető csodákat alkotni, igen, ez az, ami valóban művészetté emeli a konyhaszakmát – ide kell csak igazán tehetség, képzelet, kreativitás, ihletettség, humorérzék, önbizalom, teremtő kedv, na és gyakorlat. Az alkotó itt teljesen magára marad, egyedül van, mankók nélkül: nincs recept, nincs szakácskönyv, nincsenek szabályok, nincs "végy 6 tojást". Csak a maradék van, a művész és az Isten.” (Cserna-Szabó András)
Fotó: Halmos Monika @rozsakunyho
Ajánljuk még:
