Amit a szemed, szád kíván: kézműves kisüzemből hódítják meg az országot a mároki finomságok

Gasztro

Amit a szemed, szád kíván: kézműves kisüzemből hódítják meg az országot a mároki finomságok

Levendulás citrom, csokoládés sárgabarack, konyakos-csokis meggy, karamellás meggy, mentás citromfű: ilyen különleges lekvárokat és szörpöket készítenek egy apró baranyai faluban. Mindezt sváb savanyúság, paprikakrém tetézi. Az ember szájában összefut a nyál, ha csak meghallja ezeknek a finomságoknak a nevét. És a hab a tortán, hogy a falu nagymamái is beálltak a kezdeményezés mögé.

Az apró baranyai település, Márok Villánytól, a vörösbor egyik „hazájától” mindössze hat kilométerre található, és alig négyszázan élnek itt. A falu a Mároki Lakodalmasról nevezetes, ami egy hagyományos falusi, sváb és magyar esküvőt elevenít fel, hiszen itt évszázadok óta él békességben egymás mellet több nemzetiség. A rendezvény a környéken kiemelt eseménnyé nőtte ki magát, évről évre több száz látogatót vonz a faluba, bekerült a Baranya Megyei Értéktárba is.

Néhány éve azonban már másról is ismert a falu: isteni lekvárokat, szörpöket és savanyúságokat készítenek, amelyeknek már messze földön híre ment. A történet 2011-ben kezdődött, erről a falu rendkívül aktív polgármestere, Krizics Zsanett mesél:

Tovább olvasok

„2011 óta foglalkozunk mezőgazdasággal itt Márokon. Kezdetben csak zöldségeket és gyümölcsöket termesztettünk. Mivel nagyon sok megtermelt zöldségünk megmaradt, és a sváb emberek nem pazarolnak, ezért úgy gondoltuk, feldolgozzuk a felesleget.

Felkutattuk, őrizzük és ápoljuk a régiónk sváb gasztronómiai hagyományait. Megkerestük a faluban az idős nagymamákat, és elkértük a receptjeiket és a tanácsaikat. Így születtek meg a mároki finomságok.

Aztán megnyitottuk a kézműves kisüzemet, ahol a legjobb tudásunk szerint, az általunk elérhető legkorszerűbb és egyben környezetkímélő technológiával dolgozunk. Itt készülnek a savanyúságok, szörpök és lekvárok. Nagyon fontos számunkra, hogy a hagyományos receptek alapján készítsük el termékeinket. Számos finomságot hoztunk létre, és ami nagyon fontos, egyik sem tartalmaz ízfokozót, aromát és színezéket.”

Először a helyi lakókat lepték meg karácsonyra az elkészült finomságokkal. Nagyon jó visszajelzéseket kaptak, szinte mindenkinek ízlettek az édes és savanyú csodák. Ezért gondoltak egy nagyot, és elkezdték értékesíteni a termékeket Márokon és Villányban egy útszéli házikóban. Van egy kisboltjuk, egy webáruházuk, és több viszonteladó kisboltnak is értékesítenek.

Ma már háziasszonyok, nagymamák, férfiak és kísérletező kedvű szakácsok, új kínálatot kereső kereskedők is megtalálják őket.

Hogy mennyi finomságot készítenek, a termés mennyiségétől és az igényektől is függ. Többször vásároltak már a környékbeli önkormányzatoktól vagy kistermelőktől, mert nem volt elég az alapanyag. Az így befolyt összeg még mindig nagyon kevés az önfenntartáshoz, így pályázatok segítségével próbálnak talpon maradni. Ebben a lelkes nagyik is szívesen segítenek. Egyikük, a 88 éves Ulrich Bálintné Paula néni, aki 8 unokával és 13 dédunokával büszkélkedhet, a mai napig műveli a konyhakertet, a virágoskertet, süt-főz, takarít.

„Szívesen segítünk a fiataloknak receptekkel, tanáccsal. Aktív életet élünk, kertészkedünk, savanyítunk, lekvárt főzünk és ha kell, fotózkodunk is a reklám kedvéért. Az ismerősök mesélik, hogy láttak minket a Facebookon. Az első fotózás nagyon tetszett, legalább 10 évet fiatalodtunk, annyira jó program volt.”

 
Ajándékdoboz. Fotó: Ujj László

A szeretetből született vállalkozásnak a korszellemhez igazodva már honlapja is van. Erre azért volt szükség, mert a kis csapat többször megy ki vásárokra, ahol sokan vásárolnak tőlük, de sokszor fél évig nem mennek vissza ugyanarra a helyre. Így aztán nem volt megoldott a vásárlók rendszeres kiszolgálása. Zsáktelepülésként nem esnek útba a vásárlóknak, de a mároki ízek szerelmesei ma már a weboldalon is rendelhetnek tőlük, így akár az ország túlsó végébe is eljuthatnak az apró baranyai falu szívvel készült kézműves remekei.

Ajánljuk még:

JUHÁSZNAK CSAK AZ MENJEN, AKI TÉNYLEG EZT SZERETI – CSONTOS GYÖRGY A PÁSZTORÉLETRŐL

A GYEREKKORI ÖNBIZALOMHIÁNYTÓL A MICHELIN-CSILLAGOK VILÁGÁBA – INTERJÚ A TÁNYÉRDESSZERT-KIRÁLYNŐVEL

ÖSSZEFOGÁS EGY TÉRSÉG FEJLŐDÉSÉÉRT – 5 ÉVES A PANNONHALMI TÁJEGYSÉG VÁLLALKOZÓI EGYESÜLÉS

 Borítókép: Ujj László

 

 

Már követem az oldalt

X