Dorothy Crowfoot Hodgkin Kairóban született 1910. május 12-én, ahonnan izgalmakban bővelkedő út vezetett odáig, hogy ma Anglia kémiai Nobel-díjas vegyészeként, kémikusaként és krisztallográfusaként emlékezünk rá. Egy igazi példakép, akinek nem számított fájdalom, aki nem ismert lehetetlent, és aki sosem adta fel.
Apja, John Winter Crowfoot archeológus volt, aki a brit oktatási szolgálatban dolgozott, anyja Grace Mary Hood, aki elismert botanikusként és növényrajzolóként tevékenykedett. Brit származásuk miatt nem is volt kérdés, hogy a fiatal Dorothy Angliában végezze el az iskolát, ezért a Sir John Leman School-ban tanult, és már ekkor is különös érdeklődéssel tekintett a kristályok világára: a feljegyzések szerint tíz évesen kapott egy kémiai készletet, amivel elmerülhetett a megfigyelésükben. Ezekben az időkben ez nagy dolognak számított, ugyanis az iskola keretein belül a nők még csak korlátozottan férhettek hozzá a természettudományi ismeretekhez - de Dorothy nem adta fel: „I was captured for life by chemistry and by crystals („Egész életemre megfogott a kémia és a kristályok”)- mondta egy alkalommal.
1928-ban kezdte meg kémia tanulmányait a Somerville College Oxford-ban, ahol továbbra is a kristályok világával foglalkozott, mígnem a harmincas évek elején Cambridge-ben munkatársával elkészítette az első röntgendiffrakciós felvételeket a pepszin nevű fehérjéről. A röntgendiffrakció egy szerkezetvizsgáló eljárás, amelyet fehérjék, kristályok és más anyagok atomi szerkezetének meghatározására használnak. A pepszin pedig egy emésztőenzim, ami a gyomorban fehérjéket bont, és ez volt az első biológiai makromolekula, aminek szerkezetét röntgendiffrakcióval sikerült meghatározni, kinyitva ezzel egy rendkívül fontos tudományos kaput: a fehérjék térszerkezetének megismerését, az aktív hely felépítésének tanulmányozását és annak megértését, hogy hogyan köt és bont fehérjéket a gyomor.
Hodgkin 1942 és 1949 között a penicillin szerkezetének elemzésével foglalkozott, majd 1948-ban társai segítségével elkészítette az első röntgenfelvételt a B12-vitaminról, amiről ismeretes, hogy a legbonyolultabb nem fehérje jellegű vegyületek egyike. Kitartásuknak köszönhetően sikerült teljesen meghatározniuk a molekula atomi szerkezetét, majd 1969-ben sikerrel végezték el az inzulin háromdimenziós elemzését is.
Dorothy a B12-vitamin szerkezetének meghatározásáért kapta meg a kémiai Nobel-díjat, emellett számos elismeréssel is adóztak munkássága előtt: 1965-ben VII. Eduárd brit király által alapított becsületrend (Order of Merit) kitüntetést kapott, 1976-ban Copley-érmet, 1985-ben pedig Nemzetközi Lenin-békedíjat.
És mekkora szerencséje a világnak, hogy az ifjú Dorothy végül a kémia mellett döntött. Életrajzából ugyanis kiderül, hogy sokáig gondolkozott azon, hogy archeológiával foglalkozzon – fiatal korában részt is vett szüleivel a Jordánban végzett ásatásokon. Emellett életének fiatal éveiben, mindössze 28 éves korában krónikus rheumatoid artritiszt diagnosztizáltak nála, ami mindösszesen pár hónap alatt súlyos mozgásszervi problémákat okozott, ennek ellenére szakadatlanul folytatta tovább tudományos munkáját és kísérleteit. Artritisze miatt úgy dolgozott, hogy hosszabb karokat, speciális kapcsolókat alkalmazott laborjában, és amikor a kezei már nem bírták a normális műszereket használni, további átalakításokat végzett annak érdekében, hogy minden fájdalma és nehézsége ellenére továbbra is dolgozni tudjon.
A penicillin szerkezetének feltárásával meghatározó szerepet játszott abban, hogy beindulhatott a gyógyszer tömeggyártása, a B12-vitamin és az inzulin vizsgálata révén pedig döntő szerepe volt a molekuláris biológia és a strukturális kémia fejlődésében.
Az ő nevét viseli a Royal Society „Dorothy Hodgkin Fellowship” ösztöndíj-programja, ami rugalmas munkavégzést és karrier-támogatást nyújt olyan családos vagy egészségi okok miatt korlátozott lehetőségű tudósoknak, akik máshol nehezen boldogulnának. Dorothy Crowfoot Hodgkin példája jól mutatja, hogy a kitartás a tudományos kiválóság egyik alapja, és hogy a siker nem a „zseni” páratlan pillanataiból áll, hanem évtizedes munkából, amelyet sokszor kudarcok is öveznek.
Borítóképek:
Jonathan Hutchins/ Wikimedia
Science Museum London/Wikimedia
Pihepuha csodák horgolótűvel
Fonalból szőtt gyermekkori álom
