Egy lendületesen előretörő dísznövény, ami alapjaiban változtatja meg a magyar utcák képét. Egy nem ideillő faj, amit úgy ültetünk a legújabb divathullámra felülve, hogy fogalmunk sincs, milyen következményei lesznek. Nem árt tehát kicsit tisztába tenni a dolgokat.
A banán megjelenése a haza dísznövény ágazatban régebbre tekint vissza, mint gondolnánk: már az 1800-as évek második felében találkozhatunk példányaival több arisztokrata kertben és botanikus kertben is - elsősorban a Musa basjoo vagy más néven japán banán egyedeivel. A Musa basjoo nevével ellentétben a kínai Szecsuan tartományból hódította meg a világot, és ezen a területen még megtalálhatjuk eredeti, vad állományait is.
Nem összetévesztendő az ehető banánnal: a Musa basjoo ugyanis egy kifejezetten dísznövényként tartott faj, emberi fogyasztásra nem alkalmas. Őshazájában is inkább szárát, virágát, levelét és gyöktörzsét használták fel a hagyományos orvoslás tanai szerint, és a szárából kinyert szálas anyagból ruhát és szőnyeget - de még papírt is készítettek.
Az évek előrehaladtával egyre több üvegházban és pálmaházban jelentek meg a banánok, és a korabeli füvészkerti, illetve botanikus kerti leírásokban is megtalálhatjuk őket. A legtöbb leírásban „indiai fügefa” vagy „banánpálma” néven találkozhatunk említésükkel, de olyan hírekről is olvashatunk, ami a füvészkerti banántelepeket méltatja és ekkoriban már megérkezik többféle ehető banán is, ami elkezdi komolyabban is foglalkoztatni a szakembereket.
Ha tehát azt hinnénk, hogy a banán hazai elterjesztésének gondolata csak modern világunk sajátja, akkor tévedünk: már a huszadik században is kísérleteztek tartásával a melegvizes üvegházakban - Debrecen, Szeged és Budapest területein is. És bár ekkor még közel sem a nagyüzemi termelés vagy a dísznövényként történő fellendítése volt a cél, hanem mint botanikai érdekesség bemutatása, a harmincas évekre mégis sikerült megmutatni, hogy Magyarországon is lehet banánt termeszteni. Fontos azonban kiemelnünk, hogy az ezt követő évtizedek kísérletei egyértelműen bebizonyították, hogy a banántermesztés hazai körülmények között annyira költséges, hogy nem érdemes vele komolyabban foglalkozni, így a szakemberek gyakorlatilag elengedték a kérdést...
Ennek ellenére a kilencvenes évektől egyre több kertészetben jelennek meg a banánok különböző fajtái: a Musa sikkimensis-től kezdve a Musa velutina-ig, míg végül el nem érkezünk a 2020-as évekhez, a fagytűrő ehető banánok korszakához - élükön a Musa Dajiao és Musa Manzano fajtákkal.
De vajon jól van-e így? Mennyire tartozhat hozzá egy magyarországi utcaképhez az előkertekben sorakozó trópusi banánok képe, és valóban jól tesszük-e, hogy ekkora teret engedünk nekik?
Először is fontos megértenünk, hogy a banán egy ízig-vérig trópusi növény, ami a magas hőmérsékletet, a magas páratartalmat és a hosszabb növekedési időszakot kívánja. Idehaza a legtöbb fajta csak üvegházban vagy fűtött fóliasátorban érezheti igazán jól magát: a szabadföldben történő „erőltetés” túl sok energia- és anyagráfordítást igényel, nem beszélve arról, hogy még a fagytűrőnek nevezett fajtáknál is szükség van a téli védelemre.
A másik fontos szempont, hogy a banánnak nagyon jó vízellátottságra és tápanyagdús talajra van szüksége, amit növekedése során igénybe is vesz. Ezért sok erőforrást elvon a körülötte élő növényektől, és adott környezeti viszonyok mellett képes kimeríteni a talajt is. A hazai mikroklimatikus viszonyok tehát nem igazán alkalmasak a banán tartásához, ami csak szenvedő növényeket, nagy energia- és költségráfordítást, illetve nem várt következményeket fog okozni.
És itt gondolkodjunk el az egyik legfontosabb szemponton, méghozzá azon, hogy a globális banántermelés egyik legnagyobb problémája a Fusarium oxysporum f. sp. cubense nevű gombabetegség, ami súlyosan veszélyezteti a banánokat. A Panama-betegségnek is nevezett gomba egyik érdekessége, hogy bár nem versenyképes más talajmikrobákkal, ennek ellenére képes fertőzést okozni még húsz évnyi teljes gazdaszervezet hiány után is - mindezt annak ellenére, hogy a populáció az első három évben 97%-kal csökken. Tehát egy nagyon veszélyes, komoly problémákat okozó betegségről van szó, aminek különböző variánsai világszerte szedik áldozataikat a banánok között: Ausztráliától Izraelen át a Kanári-szigetekig.
És bár könnyelműen mondhatnánk, hogy Magyarországi viszonylatokban egyelőre nem kell vele számolni, de ha azt nézzük, hogy az elmúlt évtizedekben mekkora mértékben alakult át az idehaza tartható fajok választéka, a hazai klimatikus viszonyok és mekkorát változtak kertjeink, akkor igenis reális veszélynek tekinthető ez a fenyegetés is.
A Magyar Mezőgazdaságban megjelenő elemzést idézve: „Az említett fuzáriumrassz, az úgynevezett TR4 jelenlétét tényleg nem szabad félvállról venniük a banánágazatban érdekelteknek, hiszen teljes ültetvényeket képes rövid időn belül eltüntetni a föld színéről, ha nem figyelnek rá kellően. Délkelet-Ázsiában és Ausztráliában jókora károkat okozott már, mielőtt a világ banánexportjának háromnegyedét adó Latin-Amerikába is áthurcolták volna a 2020-as évek elején. A banánbiznisz sajnálatos specialitása, hogy a világ termesztése lényegében egyetlen fajtán, a nevezett fuzáriumgomba most terjedő TR4 rasszára kifejezetten érzékeny Cavendishen alapul – ilyen monokultúra más zöldség-gyümölcsnél gyakorlatilag elképzelhetetlen. Vagyis, ha egyszer komolyan kitör a járvány, akkor ugyanúgy eltűnhet az összes, ebből a fajtából telepített ültetvény, mint ahogy egyszer az ötvenes években már megtörtént az akkori – szintén egyeduralkodó – fajtával. Mielőtt a Cavendish ennyire elterjedt volna, a Gros Michel fajta volt a legszélesebb körben fogyasztott banán, ám azt az 1950-es években gyakorlatilag leradírozta a térképről a fuzárium akkor terjedő rassza.”
Ez a rövid részlet (számos más tanulmány mellett jól mutatja a banánokat sújtó gombás betegségek súlyát, és ha mellé tesszük Magyar Donát, Tischner Zsófia, Dancsházy Zsuzsanna és Páldy Anna „A globális megatrendek – világjárványok és globalizáció, technológiai fejlődés és klímaváltozás – hatása a mikroszkopikus gombák terjedésére Magyarországon” című írását, akkor egy jól érthető, tiszta összefüggésekkel kirajzolódó választ kaphatunk arra, hogyan és miért függnek össze a változó környezeti körülmények rossz döntéseinkkel és nem megfelelő fajválasztásainkkal.
És bár a kutatások igyekeznek genetikai módosításokkal és ellenálló hibridek fejlesztésével kivédeni a problémát, emellett idehaza egyelőre igen kis esélye van annak, hogy a gomba a téli időszakban túlélne a talajban, azt be kell látnunk, hogy nem fenntartható egy olyan természeti és környezeti rendszer, amiben átgondolatlan cselekedeteinkkel léket verünk a hajón, és utána sebtapasszal próbáljuk meg elfedni a lyukakat - miközben körülöttünk szeszélyes időjárás tombol.
Valószínűleg még sokáig lehetne vitatkozni azon, hogy mennyire reális a banánfajok hazai elterjedése - különvéve a termesztési és a dísznövény-céllal tartott fajtákat, de a lényeg véleményem szerint akkor is egy és ugyanaz: Magyarországnak adott egy természetes környezete, a maga évezredek alatt bizonyító és helytálló viszonyaival, ami az élet megtartásának egyensúlyával alkotta meg az itt élő növény és állatfajok sokszínű világát.
Nem vitatom, hogy sokaknak csábító lehet a globalizáció okozta határtalanság, de ez idővel egy másfajta határtalansághoz is elvezethet, ami már közel sem lesz annyira vonzó és kellemes.
Őszintén úgy vélem, hogy nem hiányzik a hazai kertekből a banán, és számos más, kevésbé problémás vagy könnyebben fenntartható fajt ültethetünk helyette, ami legalább annyi, ha nem több örömöt tud szerezni a lelkünknek, miközben számos további előnnyel is jár: az élőlények védelmétől kezdve a tápanyagok biztosításáig.
Használd ki a ritka nagy hideget, alkoss vízzel!
Játék a jéggel, jeges dekorációk - amikor a fagy alkotótárssá válik
