Védett növényeink: a volgamenti hérics

Magassága alig több 15-30 centiméternél, szára elágazó, levelei szórt állásúak és kétszer-háromszor szárnyasan hasadtak. Levélsallangjai fonalas-lándzsásak, 1-3 mm szélesek és fonákjukon kissé szőrösek. Sötétsárga virágai magányosan állnak a száron: csúcsállóak, a szirmok száma változó. A volgamenti hérics virágzásának fő hónapja az április- ilyenkor van a legnagyobb esélyünk élőben is gyönyörködni szépségében. Természetesen csak messziről, vigyázva rá!

Mészkedvelő faj, a löszpusztarét fragmentumokban, utak mentén lel otthonra. Jellemző élőhelyeit a Tiszántúlon kutathatjuk fel, azonban

nem véletlenül tartozik hazánk legritkább és legveszélyeztetettebb növényritkaságai közé: Magyarországon mindösszesen két állománya ismert.

Ezek közül a legjelentősebb Csorvás mellett található.

Fotó: 123RF 

A hazai leírásokban sokáig erdélyi héricsként olvashatunk róla, aminek oka az volt, hogy a szakemberek sokáig azt hitték, hogy a tavaszi hérics és a volgamenti hérics állandósult hibridje. Az igazság kiderítését Sramkó Gábor debreceni botanikusnak köszönhetjük: ő vezette azokat a genetikai vizsgálatokat, amelyek kiderítették, hogy a csorvási növény valójában nem hibrid, hanem tisztán volgamenti hérics. A populációgenetikai kutatások bebizonyították azt is, hogy a növény egy fontos ősi ágat képvisel hazánkban és a jelenlegi elterjedési terület többi része innen kolonizálhatott keleti irányba- méghozzá az utolsó jégkorszak után. https://www.kmnp.hu/hu/csorvasi-loszgyep

1935-ben fedezték fel, mint a magyar flóra új tagját – olvashatjuk a beszámolókban. A ránk maradt emlékek szerint egy vasúti mérnök figyelt fel rá, aki a vonaton utazva szép sárga virágokat vett észre kora tavasszal Csorvás határában. Végül nem hagyta nyugodni a dolog, és elküldte Jávorka Sándor botanikusnak, aki volgamenti héricsnek azonosította.

Fotó: 123RF  

Az elmúlt évtizedekben lezajló állománycsökkenését jól mutatja az is, hogy az említett megtalálásakor még tizenöt helyen fordult elő mostani élőhelyének tágabb környezetében is, míg mára pusztán négy kisebb termőhelye ismert ezen a vidéken. Az ok, amiért ilyen mértékben eltűnt hazánkból, nem más, mint a vegyszeres gyomirtás okozta pusztítás, a kiszántás és az állatgyógyászati célokat szolgáló tályoggyökér gyűjtésének következményei. 

A korabeli leírások így írnak ez esetről: „Dr. Kiss István szegedi egyetemi tanár Orosháza és Csorvás környékén új növénytani ritkaság: a volgamenti hérics (Adonis volgensis Stev.) előfordulását kutatta fel a vidék növényvilágának tanulmányozása közben. A boglárkafélék családjába tartozó növényt tályoggyökér-ként lovak és szarvasmarhák gyógyítására használta régen a nép, s a titokzatosnak vélt volgamenti hérics előfordulási helyéről csak a beavatottak tudtak, bár Orosháza vidékén kétféle tályoggyökér is terem… Dr. Kiss István részletes tanulmányban számol be a volgamenti hérics termőhelyéről, s azt javasolja, hogy természetvédelemben részesítsék a Csorvás környéki adonis-lelőhelyeket, a jégkorszak utáni, több ezer évvel ezelőtti alföldi növényvilág egyik utolsó hírmondóját”. 

Fotó: 123RF  

Igazi ritkaság tehát ez a csodás növény. Érzékenysége azonban vitathatatlan, és természeti értékeink szempontjából kifejezetten sajnálatos tulajdonság. Ugyanis – bár többször meg-megjelent más területeken is –erősödésnek induló állományai hamar feladták a fennmaradásért folytatott küzdelmet. Jó példa erre az 1961-ben Kútvölgy mellett is megtalált állomány, ami sajnos rövid időn belül kipusztult termőhelyének becserjésedése miatt.

Nem véletlen tehát, hogy a volgamenti hérics volt az első olyan növényfaj Magyarországon, amelyet a még megmaradt természetes termőhelyeivel együtt védetté nyilvánítottak: 1971-ben vették védelem alá.  

Nyitókép: Wikipedia / xulescu_g